Rend és Igazságosság néven új radikális pártot hozott létre Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester, a Jobbik és Vona Gábor pártelnök egykori szövetségese - írja az Origo, hajdan libsi bomlasztó, most a kormányproganda terjesztéséért felelős portál.
A lap úgy tudja, a RIA rövidítésű párt és a hasonló névre keresztelt mozgalom elindulását holnap (a cikk tegnap pénteken jelent meg, a mai, szombati napról van szó - a szerk.) jelentik be Vecsésen, az Erő ünnepe nevű, szélsőséges rendezvényen. Értesüléseik szerint az új formációban meghatározó szerepet tölthet be Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Szabó Attila, a "különösen antiszemita" vecsési Jobbik volt elnöke, aki éppen a napokban hagyta ott a Jobbikot. A Rend és Igazságosságot azért hívták életre, mert kiábrándultak a néppártosodást a pártból és Vonából.
A frissen zászlót bontó radikális kezdeményezés nemcsak a mozgalomból áll, hanem egy pártból is, amely ugyancsak a Rend és Igazságosság nevet kapta. Ezt Orosz Mihály Zoltán, Érpatak jobbikos polgármestere alapította meg még április végén, és tegnap jegyezték be.
A bírósági nyilvántartás szerint Orosz jelenleg önállóan képviseli a pártot, az Origo érdeklődésére pedig telefonon úgy nyilatkozott, hogy van rá esély, hogy ő lesz a párt elnöke is.
Az új párt alapvetéseiről azt mondta, hogy a nemzeti érdeket akarják képviselni hiteles, konzervatív módon. Küzdeni fognak "a liberalizmus pusztító ideológiája ellen", egyúttal szabadságharcot hirdetnek az egypólusú világgal szemben. Szintén fontos célkitűzésként jelölte meg, hogy a magyar állampolgárok ne legyenek másodrendűek Magyarországon. Kérdésre kijelentette, hogy a RIA nem fasiszta vagy náci párt.
Orosz Mihály Zoltán jelezte, hogy a RIA-val már a 2018-as választásokra készülnek, ő maga is indulni fog a körzetében.
Kapcsolódó: