Schiff Andrással készített terjedelmes interjút a The Telegraph. A zongoraművészt szülőhazájához fűződő kapcsolatáról is kérdezték, amelyről elmondta: a jelenlegi, Magyarországon tapasztalható politikai légkör "aggasztóan hasonlít az 1940-es évekhez". Azt írják: Schiff nagyon óvatos, hogy a fasiszta szót ne alkalmazza Magyarországra, de az Orbán Viktor-rezsim iránti rosszallását világossá tette azzal, hogy nem hajlandó fellépni, sőt, még csak nem is látogat el az országba.
Zoom
Fotó: Oscar Gonzalez / NurPhoto / Getty Images
”Nincs reményem arra, hogy a közeljövőben visszatérjek. Attól tartok, hogy ez a kormány nagyon sokáig itt marad, mert Orbán úgy írta át az alkotmányt, hogy az ellenzéki pártnak hatalmas többségre lenne szüksége ahhoz, hogy átvegye a hatalmat, ami gyakorlatilag lehetetlen. És rengeteg propaganda szól arról, hogy a magyarok a keresztény Európa bástyája a migráns hordákkal szemben, ami nagyon népszerűnek bizonyult” – nyilatkozta.
Arra a kérdésre, hogy "magyar zsidóként" személyesen is fenyegetve érzi magát mindezektől, azt a választ adta:
Nagyon ügyesen csinálják. Azt mondják: »Nézd, itt zsidó művészeti fesztiválokat tartunk, hogy mondhatod, hogy antiszemiták vagyunk?«. De emlékszem, amikor Budapesten taxiba ültem, a sofőr elkezdett panaszkodni, hogy mindenről a zsidók tehetnek. Valójában ennek a rendszernek az igazi áldozatai a magyarországi cigányok, akiket valóban üldöznek, sokkal jobban, mint a zsidókat.
Az interjú során feltették azt a kérdést is, hogy származása miatt féltette-e már valaha is a saját biztonságát, amelyre Schiff így válaszolt:
Nos, a közösségi médiában valaki azt mondta, hogy engem és más prominens magyar zsidókat emberi ürüléknek neveztek, valaki más pedig megígérte, hogy levágja a kezemet, ha valaha is Magyarországra jövök. De nem veszem komolyan ezeket a dolgokat.
(Mandiner nyomán)
Korábban írtuk: