Hétfőn reggel tartott zárt körű megbeszélést a MÁV-csoport vezetőivel Lázár János építési és közlekedési miniszter, melyről később Facebookon is beszámolt.
"A MÁV-járműparkot és a hazai vasúti pályát nem tudjuk varázsütésre megújítani – 30 év hátrányunk van, de nekiállunk. Közel 850 milliárd forintból mintegy félezer kilométernyi sínt újítunk fel, újraindítjuk a hazai IC-kocsik gyártását és jó minőségű használt járműveket szerzünk be" – foglalta össze a hosszútávú terveket Lázár. Mindemellett az utasok erőteljesebb támogatására hívta fel a figyelmet "azokban a nehéz helyzetekben, amiket a megörökölt flotta- és infrastruktúra-állapotok okoznak".
A vezetőségnek Lázár arról is beszélt, hogy "a magyar államvasutakról szóló kép alakítását nem hagyhatjuk önjelölt vagy frusztrált közlekedési szakértőkre", félreérthetetlenül utalva ezzel Vitézy Dávidra, akivel kiújultak a nézeteltéréseik, mióta a MÁV-ot hibák tömkelege sújtja augusztus második felétől.
A magyar vasút eddig sem volt kifogástalan állapotban, ám az utóbbi években látványos mélyrepülést szenvedett el, amely a nyárra eddig nem látott mértékben erősödött fel. Noha Lázár János több komoly fejlesztést ígért a jövőben, eddig nem tudtak felmutatni komoly előrelépést, rosszabb esetben ahol felújítások történtek, az eredmények nem kielégítőek.
(Kuruc.info)
(Kiemelt kép: Lázár János Facebook-oldala)