Nem elég az elhallgatás, újabb lejárató szórólapot terjeszt a Fidesz a Mi Hazánk ellen: szerte az országban dobálják postaládákba a mozgalmat rágalmazó szórólapot, mely szerint pl. mi Gyurcsány pártja vagyunk. A hazugságokkal teli röplapot amatőr, házi készítésűnek álcázzák, impresszum nélkül, de valójában hatalmas költségvetésű lejárató kampány, ahogy százmillió forintos nagyságrendben az EP-választások előtt is terjesztették ugyanennek egy korábbi verzióját – írja közleményében Novák Előd, a Mi Hazánk kampányfőnöke.
Ezért a Mi Hazánk feljelentést tesz rágalmazás és választás rendje elleni bűncselekmény miatt, csatolva egy Zuglóban korábban tetten ért szórólapterjesztő fényképét. Félmilliós nyomravezetői díjat is felajánl a kampányfőnök minden egyes röplapozó beazonosításáért (a fénykép beküldése és a kép alapján a személy megnevezése is 250 ezer forintot ér, ha sikerül megtalálni valakit). Elég volt a politikusbűnözésből, a választási visszaéléseket elkövetőkből is! – írja Novák Előd.
Jellemző, hogy idén leszavazták törvényjavaslatát, így szabad MI-kamuvideókkal hírt hamisítani ezután is:
A lejárató szórólapon most pl. azt hazudják Toroczkai Lászlóról, hogy a szerb katonaság tagja volt, miközben épphogy a Fidesz szavazta le a Mi Hazánknak még az országgyűlési képviselők kettős állampolgárságának nyilvánosságát célzó javaslatát is.
A Kubatovot megbízó Orbánnak felelnie kell
A hazug, lejárató szórólapok országos terjesztése miatt Mikor fékezi meg a pitbullját, Kubatov Gábort, Miniszterelnök Úr? címmel nyújtott be most országgyűlési írásbeli kérdést Orbán Viktornak Novák Előd:
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Ön a piszkos munkák jelentős részét Kubatov Gáborra bízta: központilag szervezve, szerte az országban terjesztenek postaládákba a Mi Hazánk Mozgalmat lejáratni szándékozó szórólapot, mely szerint pl. mi Gyurcsány pártja vagyunk. A rágalmakkal és csúsztatásokkal teli röplapot amatőr, házi készítésűnek álcázzák, de valójában hatalmas költségvetésű lejárató kampány, az ország több régiójában terjesztik, persze impresszum nélkül, ahogy százmillió forintos nagyságrendben az EP-választások előtt is terjesztették ugyanennek egy korábbi verzióját.
Hogy a Fidesz a Mi Hazánktól tart a legjobban, azt már tudhattuk onnan, hogy a pártok közül a közmédia is a mi harmadik utas pártunkat hallgatja el a legjobban az NMHH kimutatásai szerint. Beszédes az is, hogy a magyar történelemben a legtöbb eljárást egy nap alatt a rendőrség nem az ’50-es években vagy 2006. október 23-án indította, hanem 2021. március 15-én, amikor a Covid-diktatúra idején a kontraproduktív lezárások ellen, a szabadságért merészelt tüntetni a Mi Hazánk: Toroczkai Lászlót 1,5 millió forintra, engem 750 ezerre büntettek jogerősen, összesen 320 tüntető ellen indítottak eljárást. Ötmilliós bírságot is kiszabott rám Kövér László egyetlen szó miatt, mely megoldatlan bűnözési problémáról hallani sem akarnak Önök, hiszen 2010-ben azt ígérték pökhendien: két hét alatt rendet tesznek.
Kubatov Gábor azóta gyűlöl engem, hogy 2010-ben az ún. Kubatov-listákról szóló, kiszivárgott beszédét megszerezve, a Fidesz törvénytelen kampánymódszerét leleplezve eljuttattam a legolvasottabb jobboldali hírportálnak, a Parlamentben egyedüliként tiltott Kuruc.infónak. De én nem hiszek a jó elnök és a rossz tanácsadók meséjében. Miért tűri Kubatov ámokfutásait választási kampányokon keresztül, vagy miért bízta meg ezzel?
Ezen a kormányt mosdató, illetve minket lejáratni próbáló szórólapon ilyen mondatok szerepelnek: „A kínai beruházású akkumlátor gyárak ellen is hamisan, önös érdekből vezérelve ijesztgettek, lázították a lakosságot, a zöldekkel összefogva.”
Toroczkai Lászlóról azt hazudják, hogy a szerb katonaság tagja volt, miközben épphogy a Fidesz szavazta le a Mi Hazánknak még az országgyűlési képviselők kettős állampolgárságának nyilvánosságát célzó javaslatát is.
A Fidesz által nem hivatalosan terjesztett kamuszórólapon az a hazugság is áll, hogy Toroczkai László a 2006-os tévéostromot Gyurcsány ügynökeként kiprovokálta, majd távozott onnan, illetve rendőrautóba ült. Valójában éppen Ön volt az, aki 2006. október 23-án elmenekült (miközben saját híveit és minket is bántalmaztak a rendőrök), ráadásul egy akkori áron százmilliós páncélautóval, sőt Önnek ellenzéki politikusként két ilyen százmilliós luxuskocsija volt. A Blikk hírét néhány éve eltüntették, de itt még megtalálható.
Toroczkai Lászlóval végig ott voltunk a tévéostrom alatt, ő erről már sokszor elmondta a valóságot: „Azzal kezdődött, hogy már a tévészékház előtt erőszakot alkalmaztak az oda kivezényelt rendőrök, de nyilván nem a rendőrökre haragudtunk akkor sem. Én is próbáltam az embereket visszafogni. Amikor az egyik felvételen rendőrautóban beszélek, nem Gyurcsány Ferenctől kaptam az utasításokat CB-rádión, amit a fideszes szavazók megtévesztésére használ mostanában a politika. Valójában azt kértem az emberektől, hogy ne alkalmazzanak erőszakot.”
Rendkívül aljas hazugság a szórólapjukon többek közt az is, hogy Toroczkai „Kommunista vérbíró nagyszülőkkel és rokonsággal a háta mögött nevelkedett.” Valójában egy dédszülőről volna szó, akivel soha nem is találkozott, hiszen születése előtt 7 évvel meghalt, sőt már az 1930-as években megszakította a kapcsolatot a gyermekeivel is. Toroczkai László valójában nemzeti szellemiségben nevelkedett, apja egy köztiszteletben álló MIÉP-es ügyvéd volt. Különösen méltatlan Önöknek úgy kommunistázniuk, hogy leszavazták a Mi Hazánk antikommunista javaslatait: az állambiztonsági múlt feltárását (melyet Schiffer András nálunk is többször kezdeményezett hiába), a kommunista vezetők közéletből való kizárását és a kommunista luxusnyugdíjak megvonását, amit pedig három éve Csehországban is megléptek. Nem szégyelli mindezt?
Tisztelettel:
Novák Előd
a Mi Hazánk országgyűlési képviselője és kampányfőnöke
a Mi Hazánk országgyűlési képviselője és kampányfőnöke












