Kibercsalók újfajta elkövetési móddal keresik meg az ügyfeleket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) telefonos ügyfélszolgálatára érkezett bejelentések alapján: kifejezetten korábbi hamis befektetési lehetőségek károsultjait, vélhetően saját korábbi áldozataikat hívják fel telefonon ismét a nemzeti bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) vagy valamelyik európai uniós pénzügyi felügyeleti hatóság nevében - hívta fel a figyelmet az MTI-nek kedden megküldött figyelmeztetésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A közlemény szerint a csalók az ügyfeleknek a korábban megszerzett pénzek megtérítését ígérik, sőt azt is, hogy a kárpótlási folyamat már el is indult, annak teljesítését már a "szabályozói és adóhatóság vizsgálja". Jelzésük szerint ugyanakkor az összeg visszafizetése az érintettek számára adóköteles, így nekik azt előzetesen át kell utalniuk. Az újbóli befizetés után aztán ismételten eltűnnek a megszerzett összeggel - ismertette az MNB.
Az MNB-hez érkezett jelzések szerint több ügyfél nem dőlt be a hamis telefonos hatósági hívásoknak, ám akadt olyan megtévesztett fogyasztó, aki jelentős összeget utalt át. Az ő megtévesztését segíthette, hogy a telefonbeszélgetés során hivatalosnak tűnő irodai háttérzaj hallatszott, illetve több telefonszámon több kapcsolattartó is jelentkezett nála.
Az MNB kiemelte: az európai pénzügyi felügyeleti hatóságoknak, az MNB-nek vagy az adóhatóságnak nincs jogköre kibercsalások áldozatai számára a bűncselekmények felderítésére és az elvett pénzek visszaszerzésére. Javasolt ezért, hogy a felhívott ügyfelek utasítsák el a megkeresést, illetve haladéktalanul tegyenek feljelentést a lakóhelyük szerinti rendőrkapitányságon. Az MNB a számára rendelkezésre álló információkkal segíti a nyomozó hatóságok munkáját, illetve maga is minden alkalommal feljelentést tesz, ha a nevével visszaélve károsítanak meg fogyasztókat.
Az MNB ügyfélszolgálata, illetve a www.kiberpajzs.hu weblap minden tájékoztatást megad az érdeklődőknek a kibercsalások típusairól, jellemzőiről, az új csalási mintázatokról, illetve a védekezési lehetőségekről - hívta fel a figyelmet az MNB.







