Martonyi János külügyminiszter hétfőn reggel azt nyilatkozta a Magyar Rádiónak: Oszama bin Laden halála nem jelenti a terrorizmus elleni harc végét.
A miniszter szerint az amerikai kormány komoly sikert ért el a terroristavezér kiiktatásával, de ez "korántsem jelenti a terrorizmus elleni harc végét". "Biztos vagyok benne, hogy az erre hivatott szervek már megtették a szükséges intézkedéseket"; nem véletlen, hogy elrendelték az Egyesült Államok nagykövetségeinek fokozott védelmét a világ minden táján - magyarázta.
A tárcavezető szerint jelenleg kérdéses, hogy az átalakulóban lévő iszlám világ hogyan reagál a halálhírre, és az is, hogy az iszlám országok mérséklődő vagy radikalizálódó irányvonalat követnek-e majd a jövőben. "Civilizációnk egyik legnagyobb ellensége kiesett, ez jó hír, de fel kell készülni az új helyzet kezelése" - hangsúlyozta Martonyi János.
Rendkívüli sajtótájékoztatóján a külügyminiszter azt mondta: a magyar kormány és az illetékes szervek minden fontos lépést megtesznek, egyebek mellett megerősítették a repülőtér, a nagykövetségek és a külföldön szolgáló diplomaták védelmét is.
(MTI)