A turulszobornál tartott sajtótájékoztatót a Jobbik(Fénykép: Kassab Adonis, Magyar Mérce)
A jobbikosok megelégelték az elmúlt időszakban az Árpád-sávos zászlót ért támadásokat. Úgy érezzük, a kiáltó szó kötelességünk, de ma már önmagában kevés. Ezért a Jobbik december 11-én, Árpád neve napján arpadsavos.hu címen honlapot indított, és az ország több pontján demonstrált ősi, nemzeti szimbólumunk megóvása céljából - áll Vona Gábor pártelnök szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Debrecenben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Győrött, Szarvason és Érden vonultak a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezetei utcára Árpád-sávos zászlókkal. - Erőnk és lehetőségeink szerint az ország minden településén felvilágosító missziót hirdetünk - ígéri Vona.

Ennek keretében az országos elnökség a párt hivatalos színévé választotta a piros-fehér sávokat. Elindították a www.arpadsavos.hu internetes oldalt, ahol igyekeznek csokorba gyűjteni a hiteles információkat. Ebben a nemes munkájukban bárki segítheti őket. - Alapszervezeteink az elkövetkezendő hónapok során mindenütt fórumokat, előadásokat szerveznek, felvilágosító kiadványokat juttatnak el a lakossághoz - szól a kissé túlzó kijelentés.

A Jobbik szerint az Árpád-sávos lobogót nem rágalmazni kell, hanem élni a benne rejlő lehetőséggel. Vona határozottan visszautasítja a történelmi lobogó és a nyilas jelkép közötti egyenlőségjelet. Véleménye szerint a piros-ezüst sávokat a Kárpát-medencei magyarság össznemzeti jelképévé kell nyilvánítani. A felvilágosító kampány zárásaként ezért 2007. december 11-én Budapesten hagyományteremtő Árpád-sávos ünnepséget tart a Jobbik, ahová várják a trianoni határokon inneni és túli magyar testvéreinket.
Kuruc.info kommentár: Csak el ne felejtsék addig, hajrá!
(Kuruc.info)