Soha nem voltak még ennyien a Mi Hazánk egyetlen korábbi rendezvényén sem, mint most a majálisunkon. A Telex szerint „hamar egyértelművé vált, hogy többen vannak, mint tavaly.” A 444 tudósítója úgy fogalmazott: „Három éve járok a párt majálisára, évről évre többen vannak, idén sincs másként.” A rendőrség szerint közel tízezren fordultak meg a fesztiválszerű eseményen, ami reális is a beláthatatlanul nagy rendezvényterületen, s pláne úgy, hogy valakik délelőtt, mások inkább csak délután voltak jelen – írta Novák Előd a Facebook-oldalán.
A Mi Hazánkkal szimpatizálók száma a négy év alatt nagyjából megduplázódott, ezt bizonyítja a szimpatizánsként feliratkozók vagy a szavazatszámlálóink száma, láttuk a lakossági fórumainkra be sem férő részvevőket is. Más kérdés, hogy egy ilyen kiélezett, sőt hiszterizált politikai helyzetben ez szavazatokban kevésbé mutatkozott meg, mert sokan átszavaztak listán is a két nagyobb párt valamelyikére a riogatás közepette. Elhallgatás, hazug lejáratókampány, cigány szavazók szervezett szállítása - volt minden ellenünk, de becsülettel helytálltunk, a parlamenti pártok közül egyedül mi maradtunk talpon.
A munkát és az erősödést folytatjuk, köszönjük minden részvevőnek-közreműködőnek is!
Fontos megjegyezni, hogy a balliberális rendezvényekkel ellentétben itt nem maradt szemetes a park. Erre szintén Novák Előd emlékeztetett posztjában.
Hazánk legnagyobb majálisának másnapján már reggel újra ilyen szép, tiszta volt a Bikás park, miután két gyerekemmel és öt tagtársammal a világosban visszatérve befejeztük a szemétszedést. Közel száz darab 240 literes kuka telt meg a mintegy tízezer részvevő után, ez is mutatja a hatalmas tömeget. Örülök, hogy a magyar kézműveseket, iparművészeket is tudtuk támogatni a számukra szokásosan ingyenes kitelepülési lehetőséggel a majálisunkkal összeforrt Hazai Vásáron – írta.