Amikor közismertté vált, hogy a belgrádi fegyverszüneti tárgyalásokon született megállapodás értelmében a román hadseregnek lehetősége nyílt a Marosig előnyomulni, megszületett az önálló Székely Köztársaság terve. Eszerint a Székelyföld önálló kis államot alkotott volna úgy, hogy mégis néhány vonatkozásban Magyarországhoz tartozzék. Azok, akik az önálló Székely Köztársaság gondolatát felvetették, a Wilson elnök által meghirdetett népek önrendelkezési elvére hivatkoztak. A terv megvalósítására azonban nem volt elegendő idő.

Ahhoz, hogy a magyar állam összeomlásával kialakult helyzetben valamilyen megoldás szülessen, székely nagygyűlést hívtak össze Marosvásárhelyre. Itt a polgárok, katonák és általában a székely küldöttek kiálltak a köztársasági gondolat mellett, de a kolozsvári Magyar Nemzeti Tanács és a budapesti kormány küldötte ellene foglalt állást, mert a Székely Köztársaság kikiáltását korainak és időszerűtlennek ítélték. Attól tartottak, hogy ez akadályozhatja a békés rendezést, amelyben még mindig naivul hittek.

Időközben Budapesten is Székely Nemzeti Tanács alakult, amelyben nevezetes személyiségek vettek részt: Jancsó Benedek, Sebess Dénes, Ugron Gábor, Urmánczy Nándor. Ők segítették Lukács Béla nyugalmazott altábornagyot, hogy a Kolozsvári Hadosztály együtt maradt törzséből megalakítsa a Székely hadosztályt. A Székely hadosztály jelentős erősítést kapott a Kratochwill Károly ezredes parancsoksága alatt Erdélyben szerveződött székely alakulatok csatlakozása által, s ezzel mintegy 400 tiszt és körülbelül 4000 főnyi legénység alkotta azt az alakulatot, amely több ütközetet vállalt, s nem egyet sikerrel megvívott azért, hogy feltartóztassa az előnyomuló román csapatokat, de ehhez nem volt elég sem a száma, sem a felszerelése. A Székely hadosztály helyzetét nehezítette az is, hogy a Tanácsköztársaság alakulatai is ellene fordultak. Így két tűz közé kerülve 1919. április 26-án letette a fegyvert a megszállók előtt. A tiszteket és a katonák egy részét a román parancsnokság Brassóba szállíttatta, ahol egy időre internálták őket."

(Paál Árpád)

"(...) Ezekből a csapatokból alakult ki lassan az úgynevezett SZÉKELY HADOSZTÁLY. Az egyetlen komoly katonai erő, amely a beözönlő román hadsereggel szembeállott. Amikor 1918 decemberében a román hadsereg zöme áthaladt a Székelyföldön, a székely hadosztály már harckészen állott.

A komoly ellenállás, a nagy csaták azonban elmaradtak. Ennek oka az volt, hogy a magyar kormány sohasem gondolt aktív szembenállásra. Emiatt a székely hadosztály a hivatalos körökkel gyakran szembekerült, és nemegyszer pattanásig feszült volt a hangulat. De akadályozta a székely hadosztály harcképességét az is, hogy AZ ELSŐ DEMARKÁCIÓS VONAL CSAK A SZÉKELYSÉGET ÉRINTETTE, AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG TÖBBI RÉSZÉRE NEM VOLT VÉGZETES, S ÍGY EZ A RÉSZ KÖZÖMBÖSEN, TOMPULTAN NÉZTE A SZÉKELY AKCIÓT!"

(Mikes Imre - Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig)


"1918-ban Urmánczy Nándor volt az az ember, aki negyedmagával megalapította a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT). Felismerte az idők szavát, azt hogy a székely nép fennmaradásának záloga az önrendelkezés, a Székely Köztársaság. Felbomlott a Monarchia és a nagyhatalmak idegen nép prédájává dobták a Székelyföldet.

Urmánczy Nándor 1868-ban, Maroshévízen született. Budapesten jogot tanult. Hazatérve főszolgabíró, majd 1902-1918 között országgyűlési képviselő. Budapesten érte a háború vége. Bethlen István gróf beszámolt az oláhok betöréséről, rablásairól, a székely nép megaláztatásairól, és az Inczédi Nándor főispán szorgalmazására létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nemzetáruló tevékenységéről. Ezek adták Urmánczynak az azonnali cselekvés ötletét, még 1918. november 14-én, amikor megalakult a Román Nemzeti Tanács. Stefan Rusu marosvásárhelyi görög-katolikus esperes követelésére, a vármegye és az EMNT kaszárnyát és fegyvereket ad a románságnak, és ezzel a székelység életét nehezítették meg, mert megsokszorozódnak a rablások.

A Székely Nemzeti Tanács 1918. november 18-án alakult Budapesten. Az alapítók közül – Urmánczyn kívül – még meg kell említenünk Jancsó Benedek, Sebes Dénes és Ugron Gábor nevét is. Munkához láttak és megfogalmazták a célt: november 28-ra összehívni Marosvásárhelyre a Székely Nemzetgyűlést, amely kikiáltja a Székely Köztársaságot. Az EMNT és annak elnöke, a Károlyi-párti Antalffy Endre, erőteljesen tiltakoztak és a nemzeti egység felbontóinak nyilvánították Urmánczyékat: „ezekben a nehéz időkben nincs helye, létjogosultsága a külön utas megoldásnak, mindenkinek a budapesti kormányra kell figyelnie, stb.”

November 22-én a feszültség feloldása érdekében az SZNT-vezetőség összeül és megegyezik Antalffyékkal. Hogy Urmánczyék miért hátráltak vissza? Talán az idő rövidségével, a széthúzás elkerülésével, de főleg az akkori ember gondolkodásával, reménykedésével magyarázható, mely szerint hamarosan véget ér a lidércálom , helyre áll a rend, és igazság lesz. Ezt fejezi ki a Székely Napló 1918. december 1-i számának vezércikke: „Lehet, sőt több mint bizonyos, hogy pár nap múlva román csapatok vonulnak be Vásárhelyre is. Emberséggel, a rend és nyugalom, a békés, dolgos polgári élet rendes menetének biztosítását várjuk a bejövőktől. A többit a jövőre bízzuk nyugodtan, mert lehetetlen, hogy mindenki igazságot kapjon, csak éppen mi nem!”

Urmánczyék megmutatták az utat, amelyen székely népünknek járni kellene. Sajnos, ezt az utat belepte a széthúzás, behódolás, megalkuvás, a gyávaság molya. Fel kell kutassuk nagyjainkat, meg kell ismernünk életüket, munkájukat. Példaképpé kell hogy váljanak, hogy az eljövendő nemzedékek erőt tudjanak meríteni életpéldájukból és levetkőzhessék a közönyt.

Ismét időszerű az önrendelkezés, az autonómia problémája! Bíznunk kell a saját erőnkben, ne hagyjuk, hogy a mindenkori hatalmat kiszolgálók félrevezessenek! Ne engedjük, hogy idegen szívűek és idegen érdekeket kiszolgálók, betolakodó gyarmatosítók irányítsák életünket! Ne feledjük Dr. Urmánczy Nándor szavait: „Az a nemzet, amely nem bízik a maga erejében és beletörődik abba, hogy mások irányítsák sorsát, az nagyon megérett a pusztulásra. Az a nemzet, amelyik ilyen, annak meddő és szégyenteljes a jelene és nem lesz jövője, vagy ha lesz, meg lesz pecsételve.”

 

1918 november elején, Budapesten, Dr. Jancsó Benedek gimnáziumi igazgató-egyetemi tanár, Sebes Dénes, Dr. Ugron Gábor volt belügyminiszter és Dr. Urmánczy Nándor képviselő elnöklete alatt megalakult a Székely Nemzeti Tanács. Míg Koréh Endre könyvében az utóbbi négyet adja meg alapítóként, Mikes Imre „Erdély útja” 1931-ben megjelent könyve csak hármat említ: Jancsót, Sebesst és Urmánczyt. Az alakulás két célból jött létre: - társadalmi szervezetként, amely a kormányra, a társadalomra hatást akart gyakorolni a területi integritásra, és főleg Erdély megvédésére, - valamint külföldi propagandát akart indítani Erdély érdekében.

E programmal az SZNT egész Magyarország létérdekét szolgálta. Koréh Endre könyvéből megtudhatjuk, hogy a Tanács az anyagi erők megszervezéséről gondoskodott, szervezetet létesített, hogy az erdélyi helyzetet pontosan ismerhessék. Néhány tagja vezetésével gyűjtési akcióba kezdtek, hogy a Budapestre érkezett székely katonákat kellő fegyverekkel, ruházattal és élelemmel elássa. Sajnos sok begyűjtött tüzérségi fegyvert és ruhát a budapesti állomáson „elloptak”.

Az alapító gyűlés után többen is bekapcsolódtak a Tanács munkálataiban. Így Bethlen Gábor képviselő társelnöki tisztséget kapott, a székelyföldi törvényhatóságok meghívottjai és más politikai személyek is helyet kaptak tanácstagként. Ezek közül felsorolnám: Dr. Király Aladár Marostordáról, Földes Ferenc iskolaigazgató Udvarhelyről, Dr. Balás Elek ügyvéd Csíkszeredából, Dr. Szenner József főispán, Dr. Balás Gábor ügyvéd Gyergyószentmiklósról. A Tanács főtitkára Dr. Rozsnyay Dávid, míg a titkári teendőkre Dr. Fazekas Endre lettek megválasztva. A Tanács előadója Nagybaconi Nagy Vilmos százados volt (későbbi honvédelmi miniszter), a kormány közötti kapcsolat fenntartó Ugron Gábor volt. 1918. november 17-én a SZNT nagygyűlést tartott, ahol megvitatták és elfogadták Paál Árpád, a székelyudvarhelyi SZNT elnökének a javaslatát, miszerint ha a kormány politikája nem tudja megtartani az állami egységet, akkor: 1. a magyar–román együttélés a wilsoni elvek alapján kantonális rendszerben biztosíttassék, 2. ahol a székelység összefüggő többséget alkot, ott – nemzetközi garanciák mellett – „független, szabad és szuverén köztársaságot alkothasson”, 3. kérik a Magyar Köztársaság támogatását az államalakulat létrehozásában és abban, hogy biztosíttassék számára képviselet a békekonferencián. Bethlen István kezdeményezésére 1918. november 19-én létrejött egy előkészítő bizottság az Erdélyi Székely Nemzeti Tanács megalakítására, illetve a november 28-ra Marosvásárhelyre hirdetett Székely Nagygyűlés megszervezésére. December 5-re a Tanács azonnali gyűlést hívott össze, ahol a december 1-i gyulafehérvári gyűlést megvitatása is sor került. E gyűlésen többek között beszédet mondott Barabás Samu kolozsvári esperes, aki többek között Apáthy István tehetetlenségéről számol be, majd a Magyar Nemzeti Tanácsot bírálja, amiért az erdélyi románságot fegyverekkel, munícióval látja el és az állami pénztárból pénzt ad nekik, „bandának” nevezi ezt, bírálta az Erdélyi Nemzeti Tanácsot, amely a legképtelenebb intézkedéseket teszi.

1919 januárjában az önálló Erdélyi Köztársaság eszméjét Paál, mint helyettes alispán és a Székely Nemzeti Tanács tagja a román Kormányzótanács miniszterével, Romul Boilával folytatott tárgyalásokon is felvetette. Boila ezt ideális megoldásnak nevezte, de sajnálattal közölte, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata már ezen az eszmén túlmenő megoldást létesített, melyhez az Antant is hozzájárult. Január 4-re Paál több politikussal megállapodott már a köztársaság ügyében: a fegyverszüneti szerződés és a megszállás elismerése mellett akarták kikiáltani az önálló független székely államot. Ez gazdasági szövetségre lépett volna a román és a szász nemzettel, Romániával, Magyarországgal, Szerbiával, Lengyelországgal, Ukrajnával, Oroszországgal, Svájccal, Angliával és az Egyesült Államokkal, akik protektorátusát kérték volna.

1919. január 5-én egy küldöttség ment Csíkszeredába azzal, hogy a köztársaság békés kikiáltására január 10-én kerüljön sor. Január 9-én azonban Paál Árpádot letartóztatták és házi őrizetbe vették.

Három hónapi önfeláldozó munka után sikerült a SZNT-nek a székely hadosztályt felszerelnie. Urmánczy Nándor naplójában leírja, hogy ő személyesen több barátját és ismerősét kérte fel a székely hadosztály segítésére, újságokba adott fel hirdetéseket, így nagyon sokan eleget tettek e kérésnek, ugyanakkor Urmánczy több politikai személyt, képviselő társát kérte fel hivatalosan is a parlament felszólásaiban hogy lehetőségeikhez képest tegyenek eleget ez ügyben.

1919 márciusában a vörös uralom beálltával a Székely Nemzeti Tanács, mint nemzeti- és nemzetvédő szervezet, célját tovább nem tudta teljesíteni, és habár ez soha nem oszlott fel, gyűlést nem tartottak.