Rabosították a férfit, mert szétválasztotta a verekedőket
Gelei József
Ügyészségi figyelmeztetésben részesült Bodor Imre, aki két évvel ezelőtt az egyik szolnoki, belvárosi általános iskola kerítésénél megfogott egy tizenhárom éves diákot, amikor az kisebb társát püfölte. A férfinak a figyelmeztetés mellett a rabosítást is át kellett élnie.
A 49 éves, nagykörűi férfi az elmúlt héten történt iskolai „diákterror” — másodikos gyerekek verték meg brutálisan osztálytársaikat — kapcsán kereste meg ismét szerkesztőségünket, hogy beszámoljon ügye (amelyről annak idején honlapunk hírt adott) alakulásáról.
— Mikor a televízióban naponta láthatjuk, hogy az Egyesült Államokban, iskolai lövöldözésben tucatszámra halnak meg tizenévesek, amikor mást sem hallunk, minthogy Magyarországon a szülők után immár a diákok is nekimennek a pedagógusoknak, amikor a tanároknak lassan semmilyen eszköz nem áll a rendelkezésükre a fegyelmezéshez, miért is lepődnék meg az újabb eseten? — kezdte mondandóját Bodor Imre. — Én két éve megpróbáltam megelőzni a nagyobb bajt. Nem engedtem, hogy egy nyolcadikos fiú, fizikai fölényét kihasználva, terrorizálja alsós diáktársát, és ezzel olyan lelki törést okozzon, melyet a kisebb legény esetleg hónapok alatt sem hever ki. Mégis én húztam a rövidebbet. Megfogtam a karját, bevittem az iskola igazgatónőjéhez, miközben ő kirántotta a kezét, és leverte a szemüvegemet. Szinte még haza sem értem, már keresett a rendőrség, hogy a nagy gyerek szülei feljelentettek engem személyi szabadság korlátozása és könnyű testi sértés miatt. (Kuruc.info: a cigányok nagyon jól ismerik a jogaikat. A kötelességeikkel szemben... És, az ahogy a teljes cikkből is kiderül, az ostoba magyar jogszolgáltatás tényleg az ártatlan magyart hurcolta meg... kész tragikomédia, ami ebben az országban folyik.) Lezárult a vizsgálat, tárgyalásra ugyan nem került sor, de olyan tortúrán, olyan megaláztatáson mentem keresztül, melyet senkinek nem kívánok.
De hogyan is zajlott le a majd’ két esztendeig elhúzódott eljárás? — tettük fel a kérdést.
— Ha nem haragszik, a végével kezdem. Ügyészi figyelmeztetésben részesültem, mert a személyi szabadság korlátozása vádpont ült azzal, hogy akarata ellenére vittem be a gyereket az igazgatói irodába. A könnyű testi sértés alól felmentettek, mert nem volt bizonyítható a hámsérülés.
Bodor Imre hangsúlyozta azt is, hogy az eljárás során ilyen kiszolgáltatott helyzetben még az életben nem volt, s erről nem a rendőrök tehettek, akik mindvégig nagyon tisztességesen viselkedtek vele.
— Az egész kezdődött a rabosítással. Azt hiszem, sokan nincsenek tisztában vele, mit is jelent ez. Lefotóztak szemből és profilból, mind a tíz ujjamról, mindkét tenyeremről lenyomatot, majd DNS-mintát vettek. Mint megtudtam, ez utóbbi örökre bentmarad a nyilvántartásban, míg a fotókat és lenyomatokat egy idő után törlik.
A rendőrségi vizsgálat végeztével az ügyészségre került az ügye, mely azonban először visszadobta kiegészítésre. Ezzel egy időben kérte az ügyészség, készüljön róla környezettanulmány, hogy nincs-e szükség esetleg pártfogói felügyeletére a túlzott agresszivitás miatt.
— El tudja képzelni, mit jelent ez egy kis faluban, ahol én élek? A legenyhébb kifejezés, hogy úgy megaláztak, mint még soha életemben! — mondta Bodor Imre. — Alig vártam, hogy lezáruljon az ügy, ezért nem is fellebbeztem meg a figyelmeztetést. Az engem kihallgató ügyésznek azért elmondtam, úgy érzem, több okból kifolyólag is jót cselekedtem. Nem engedtem az erőszaknak, helyben elfogtam az elkövetőt, így egy csomó munkát és ezzel együtt pénzt spóroltam meg a rendőrségnek. Mégis én lettem a rossz, akit büntetni kell. Azért meg is nyugodtam egy kicsit. Az építőiparban dolgozom, és már most látom, hogy bármilyen nehéz is a gazdasági helyzet az országban, azért lesz munkám. Börtönöket kell ugyanis építeni, mert az utánpótlással a jelek szerint nincs baj idehaza — zárta le történetét keserűen Bodor Imre.
(a Szoljon cikkének szó szerinti átvétele. Ajánljuk a linken az olvasói kommentárokat is.)
Gelei József
Ügyészségi figyelmeztetésben részesült Bodor Imre, aki két évvel ezelőtt az egyik szolnoki, belvárosi általános iskola kerítésénél megfogott egy tizenhárom éves diákot, amikor az kisebb társát püfölte. A férfinak a figyelmeztetés mellett a rabosítást is át kellett élnie.
A 49 éves, nagykörűi férfi az elmúlt héten történt iskolai „diákterror” — másodikos gyerekek verték meg brutálisan osztálytársaikat — kapcsán kereste meg ismét szerkesztőségünket, hogy beszámoljon ügye (amelyről annak idején honlapunk hírt adott) alakulásáról.
— Mikor a televízióban naponta láthatjuk, hogy az Egyesült Államokban, iskolai lövöldözésben tucatszámra halnak meg tizenévesek, amikor mást sem hallunk, minthogy Magyarországon a szülők után immár a diákok is nekimennek a pedagógusoknak, amikor a tanároknak lassan semmilyen eszköz nem áll a rendelkezésükre a fegyelmezéshez, miért is lepődnék meg az újabb eseten? — kezdte mondandóját Bodor Imre. — Én két éve megpróbáltam megelőzni a nagyobb bajt. Nem engedtem, hogy egy nyolcadikos fiú, fizikai fölényét kihasználva, terrorizálja alsós diáktársát, és ezzel olyan lelki törést okozzon, melyet a kisebb legény esetleg hónapok alatt sem hever ki. Mégis én húztam a rövidebbet. Megfogtam a karját, bevittem az iskola igazgatónőjéhez, miközben ő kirántotta a kezét, és leverte a szemüvegemet. Szinte még haza sem értem, már keresett a rendőrség, hogy a nagy gyerek szülei feljelentettek engem személyi szabadság korlátozása és könnyű testi sértés miatt. (Kuruc.info: a cigányok nagyon jól ismerik a jogaikat. A kötelességeikkel szemben... És, az ahogy a teljes cikkből is kiderül, az ostoba magyar jogszolgáltatás tényleg az ártatlan magyart hurcolta meg... kész tragikomédia, ami ebben az országban folyik.) Lezárult a vizsgálat, tárgyalásra ugyan nem került sor, de olyan tortúrán, olyan megaláztatáson mentem keresztül, melyet senkinek nem kívánok.
De hogyan is zajlott le a majd’ két esztendeig elhúzódott eljárás? — tettük fel a kérdést.
— Ha nem haragszik, a végével kezdem. Ügyészi figyelmeztetésben részesültem, mert a személyi szabadság korlátozása vádpont ült azzal, hogy akarata ellenére vittem be a gyereket az igazgatói irodába. A könnyű testi sértés alól felmentettek, mert nem volt bizonyítható a hámsérülés.
Bodor Imre hangsúlyozta azt is, hogy az eljárás során ilyen kiszolgáltatott helyzetben még az életben nem volt, s erről nem a rendőrök tehettek, akik mindvégig nagyon tisztességesen viselkedtek vele.
— Az egész kezdődött a rabosítással. Azt hiszem, sokan nincsenek tisztában vele, mit is jelent ez. Lefotóztak szemből és profilból, mind a tíz ujjamról, mindkét tenyeremről lenyomatot, majd DNS-mintát vettek. Mint megtudtam, ez utóbbi örökre bentmarad a nyilvántartásban, míg a fotókat és lenyomatokat egy idő után törlik.
A rendőrségi vizsgálat végeztével az ügyészségre került az ügye, mely azonban először visszadobta kiegészítésre. Ezzel egy időben kérte az ügyészség, készüljön róla környezettanulmány, hogy nincs-e szükség esetleg pártfogói felügyeletére a túlzott agresszivitás miatt.
— El tudja képzelni, mit jelent ez egy kis faluban, ahol én élek? A legenyhébb kifejezés, hogy úgy megaláztak, mint még soha életemben! — mondta Bodor Imre. — Alig vártam, hogy lezáruljon az ügy, ezért nem is fellebbeztem meg a figyelmeztetést. Az engem kihallgató ügyésznek azért elmondtam, úgy érzem, több okból kifolyólag is jót cselekedtem. Nem engedtem az erőszaknak, helyben elfogtam az elkövetőt, így egy csomó munkát és ezzel együtt pénzt spóroltam meg a rendőrségnek. Mégis én lettem a rossz, akit büntetni kell. Azért meg is nyugodtam egy kicsit. Az építőiparban dolgozom, és már most látom, hogy bármilyen nehéz is a gazdasági helyzet az országban, azért lesz munkám. Börtönöket kell ugyanis építeni, mert az utánpótlással a jelek szerint nincs baj idehaza — zárta le történetét keserűen Bodor Imre.
(a Szoljon cikkének szó szerinti átvétele. Ajánljuk a linken az olvasói kommentárokat is.)
