Hát persze: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat és Donald Trump amerikai elnököt Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége parancsnokának megölése nyomán – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
Zoom
Már megint Amerikával végeztette el a piszkos (ráadásul veszélyes) munkát (fotó: Ariel Schalit / AP)
Netanjahu egy nappal lerövidítette görögországi tartózkodását, és már péntek délután visszautazik Izraelbe az iráni vezető megölése miatt kialakult feszült közel-keleti helyzetben.
"Izraelnek és az Egyesült Államoknak egyformán joga van az önvédelemhez. Kászim Szulejmáni sok amerikai állampolgár és ártatlan ember haláláért felelős, további támadó akciókat tervezett, és Trump elnök mindent elismerést megérdemel, mert határozottan, erővel és gyorsan dolgozott" – mondta az izraeli kormányfő.
"Teljesen az Egyesült Államok oldalán állunk a biztonságért, a békéért és önvédelméért folytatott harcában" – tette hozzá Netanjahu még elindulása előtt Görögországban, ahol csütörtök este egy megállapodást írt alá az Izraelből Ciprusra és Görögországba vezető, jövőbeni nagyszabású földgázvezetékről.
Naftali Bennett "védelmi" miniszter helyzetértékelő értekezletet hívott össze a hadsereg tel-avivi főhadiszállásán, amelynek eredményeiről nem hoztak nyilvánosságra részleteket.
A katonai rádió értesülései szerint előzőleg a kormányfő arra kérte minisztereit, hogy ne nyilatkozzanak Szulejmánival kapcsolatban. Az izraeli hadsereg magasabb készültséget, és nem részletezett további lépéseket rendelt el.
Az irániak bosszújától tartva a külügyminisztérium megerősítette Izrael külképviseleteinek biztonsági őrizetét.
(24.hu nyomán)