Az üzleti ügyekért felelős "brit" miniszter szerint a Brexit tíz-húsz évre szóló program, ezért nem indokoltak azok a vélemények, hogy a folyamat sikertelen.
Kemi Badenoch a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap szombati kiadásában megjelent interjúban kijelentette: számára a legnagyobb személyes kihívások közé tartozik, hogy még a kormányzó Konzervatív Párt jobboldalán is vannak olyanok, akik a Brexit sikertelenségéről próbálják meggyőzni az embereket.
Zoom
Kemi Badenoch, az üzleti ügyekért felelős "brit" miniszter
"Tíz-húsz évre szóló folyamatról van szó, amely még csak most kezdődött. Ez olyan, mint a házépítés, amelyet valaki kudarcnak minősít, mert a ház még nem épült fel. Vagy amikor az ember főz valamint, és ha öt perc alatt nem főtt meg az étel, azt mondja, hogy hagyjuk abba az egészet, mert nem sikerült" - fogalmazott a miniszter.
Vasárnap lesz a brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott népszavazás nyolcadik évfordulója. A referendumon a kilépésre szavazók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd a 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.
A Statista globális piackutató és üzleti adatszolgáltató konglomerátum nagy-britanniai részlegének legfrissebb felmérése szerint a britek 55 százaléka ma már hibának tartja a kilépést az Európai Unióból, és csak 31 százalék vélekedik továbbra is úgy, hogy helyes döntés született a 2016-os népszavazáson.
A Statista hangsúlyozza, hogy 2022 júliusa óta folyamatosan meghaladja az 50 százalékot azoknak az aránya, akik sajnálatosnak tartják a Brexitet.
Az utóbbi hónapokban az összes hasonló felmérés azt jelezte, hogy többségben vannak azok, akik hibának tartják Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból.
A szombati Telegraph-interjúban Kemi Badenoch azonban úgy fogalmazott: "abszolút kritikus fontosságú", hogy mindenki a Brexit előnyeinek kiaknázására összpontosítsa figyelmét.
Sir Keir Starmer, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője (aki egyébként olyan ateista, aki a családjával egy liberális zsinagógába jár - a szerk.) többször jelezte, hogy pártja nem kezdeményezné Nagy-Britannia visszalépését az EU-ba akkor sem, ha a július 4-i parlamenti választások után kormányt alakíthat.
A Liberális Demokraták az egyetlen olyan országos brit parlamenti párt, amelynek politikai céljai között szerepel Nagy-Britannia újbóli EU-csatlakozása. Ez külön fejezetként szerepel a párt minap ismertetett választási programjában is.
(MTI nyomán)