Érvényesítette a román alkotmánybíróság (CCR) az elnökválasztás november 24-i első fordulójának eredményét hétfőn, így a december 8-i második fordulóban a többi párt által szélsőségeseknek nevezett pártok által támogatott Calin Georgescu független jelölt és Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke verseng azért, hogy Románia következő elnöke lehessen.
Zoom
A testület egyhangúlag megalapozatlannak ítélte az első fordulóban 9. helyen végzett Cristian Terhes államfőjelölt óvását. Az óvás elbírálása érdekében az alkotmánybíróság csütörtökön elrendelte az első fordulóban leadott mind a 9,5 millió érvényes és érvénytelen szavazat újraszámolását.
Marian Enache, a CCR elnöke sajtónyilatkozatában rámutatott: találtak ugyan apró eltéréseket az újraszámolás során, de semmi sem bizonyítja, hogy olyan csalások fordultak volna elő, amelyek befolyásolják a jelöltek sorrendjét.
Kelemen Hunor: azt javasoljuk, hogy a kisebbik rosszat, Elena Lasconit válasszuk
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség azt javasolja az erdélyi magyaroknak, hogy a romániai államfőválasztás vasárnap tartandó második fordulójában „a kisebbik rosszat”, Elena Lasconit válasszák – jelentette be Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótájékoztatón hétfő este, Kolozsváron.
A szövetségi elnök a román alkotmánybíróságnak az államfőválasztás első fordulóját érvényesnek nyilvánító döntése után közölte: az RMDSZ, az erdélyi magyar közösség soha nem támogatott szélsőséges vagy szélsőséges alakulatokkal szövetkező pártokat.
Most is azt ajánlja választóinak: a „fasiszta” és legionárius eszmékkel nyíltan szimpatizáló Calin Georgescu helyett Elena Lasconira, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltjére szavazzanak - tette hozzá.
Emlékeztetett: Georgescut a magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a szintén magyarellenes, parlamenti botrányairól híres Diana Sosoaca pártja, az SOS Romania is támogatja, „egy tőről fakadnak”. Aláhúzta, a szövetség nem tud támogatni olyan jelöltet, aki magyarellenesekkel szövetkezik, legionárius eszméket vall.
„Azt kérem azoktól, akik bíznak bennem, ismernek engem, szívleljék meg ezt az ajánlást. (…) Az én szavazatom december 8-án a kisebbik rosszra, Elena Lasconira fog menni” – fogalmazott Kelemen Hunor.
A parlamenti választások hivatalos részeredményeinek ismeretében bejelentette: az RMDSZ a parlamenti választásokon a szavazatok 6,4 százalékát, több mint 580 ezer voksot szerzett. Ez 22 képviselői és 10 szenátori mandátumot jelent, mindkét házban eggyel többet a jelenleginél. Az, hogy mely megyékben jutnak mandátumhoz, még nem ismert, de Hargita és Kovászna megyében minden mandátumot „visznek” – mondta.
Felidézte, hogy Hargita megye rekordrészvétel mellett első helyen végzett, és a többi magyarlakta megye is az élvonalban volt, ami nagy felelősséget mutat a közösségért és az egész országért.
Kijelentette: a parlamenti választáson a magyar közösség győzött, mert megértette, hogy a szélsőséges, magyarellenes erők ellen egyféleképpen, sok leadott szavazattal lehet fellépni. Megmutatta: az erdélyi magyarokkal, az RMDSZ-szel számolni kell, és szükség is lesz a szövetségre az újonnan alakuló felaprózódott román parlamentben. A nagy pártok eltűntek, közepes és kis pártokból kell összerakni egy működő koalíciót – mondta az elnök.
Rámutatott: az RMDSZ azon lesz, hogy egy erős parlamenti többség és kormánykoalíció alakuljon, és ehhez szerinte a fragmentált új román parlamentben valamennyi demokratikus párt részvétele szükséges. Úgy vélte, egy kisebbségi kormány nem bírná ki jövő év végéig, és Románia Bulgária sorsára jutna. Egy négypárti nagykoalíció lenne a legstabilabb, ugyanakkor a legnehezebben működtethető is – ismerte el.
Kelemen Hunor újságírói kérdésre elmondta: a támogatásért cserébe az az elvárás Elena Lasconi felé, hogy az USR által beterjesztett közigazgatási törvénytervezetet vissza kell vonni, vagy el kell utasítani. „Ebből nem lesz törvény, megvédjük a magyar megyéket, közösségeket” – húzta alá.
Közölte: az RMDSZ összeállítja programjának prioritásait, ezekkel készül a december 8-a után esedékes koalíciós tárgyalásokra, melyen magyarellenes pártokkal nem egyeztetnek. A szövetségi elnök szerint az új kormánytöbbségnek majd meg kell változtatnia az állam és polgárai viszonyát, javítani a szolgáltatásokat, kezelni a deficitet, visszaállítani a politikusok iránti bizalmat.
Az Elena Lasconinak egy korábbi kijelentésére - miszerint államfőként megakadályozná Orbán Viktor miniszterelnök erdélyi látogatását -vonatkozó újságírói kérdésre elmondta: a magyar kormányfőt nem lehet persona non gratának nyilvánítani, ha az RMDSZ a kormánytöbbség része lesz, erre nem kerülhet sor.
Frissítés: a Szociáldemokrata Párt a választóira bízza, kit támogatnak
A Romániában kormányon lévő, és a vasárnapi parlamenti választást a voksok 22 százalékával megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) a választói belátására bízza, hogy kit támogatnak a versenyben maradt két jelölt közül az elnökválasztás december 8-i második fordulójában - jelentette be hétfőn a Marcel Ciolacu pártelnök.
Ciolacu bejelentette ugyan lemondását a PSD éléről, miután harmadik helyen végzett, és így nem jutott be az elnökválasztás második fordulójába, hozzátette azonban, hogy ebben a bonyolult időszakban a "kollégáival marad", amíg megszervezik a tisztújítást.
"A PSD arra vállalkozik, hogy összekötő kapocs legyen a társadalomban, egy egyensúlyi tényező, ahogy a kampányban is fogalmaztam: a 'felnőtt a szobában'" - indokolta a PSD elnöke, miért nem kötelezi el magát a párt egyik vagy másik elnökjelölt mellett. Hozzátette: azt tartja tisztességesnek, hogy elsőként Ilie Bolojannal, a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnökével üljön tárgyalóasztalhoz, tekintettel arra, hogy jelenleg együtt vannak kormányon.
Korábban az európai néppárti tagsággal rendelkező PNL egyértelműen elkötelezte magát, hogy Elena Lasconit, a magát szintén jobbközép pártként meghatározó, ellenzéki Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnökét és államfőjelöltjét támogatja az elnökválasztás második fordulójában, a hagyományos pártok által szélsőségeseknek nevezett politikai alakulatok által támogatott Calin Georgescu független államelnökjelölttel szemben.
Lasconi az RMDSZ-t is bevenné a kormányba
"Ebben a sorsdöntő helyzetben nem összekötő kapcsokra, hanem államférfiakra van szükségünk, akik kiállnak Románia demokratikus útja, európai jövője és NATO-tagsága mellett" - reagált Lasconi a PSD-elnök bejelentésére.
Lasconi közölte: ha elnökké választják, egy európai elkötelezettségű nemzeti egységkormányt javasol a PSD, PNL, USR és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével.
Hozzátette: most nem a pártérdekekről, hanem az ország jövőjéről van szó, ezért tárgyalni akar a - pártja által korábban élesen bírált - PSD-vel, és nem zárkózik el azelől, hogy elnökként egy szociáldemokrata politikusnak adjon kormányalakítási megbízást.
(MTI nyomán)