Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter biztonsági készültséget rendelt el az olasz kormány és közélet védelme erősítésével Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista meggyilkolását követően, mivel a tárcavezető szerint nem kizárt az utánzás veszélye.
Piantedosi körlevélben utasította a területi hatóságokat irányító prefektúrákat és idegenrendészetet a biztonsági intézkedések szigorítására, elsősorban a kormányzati és a közélet képviselőinek személyes védelme terén.
A belügyminiszter a személyi testőrök és a biztonsági járművek számának növelését kérte mindenekelőtt Róma és Milánó városában, ahol a kormányhivatalok, minisztériumok, főbb állami intézmények működnek.
Piantedosi szerint Olaszországban a "közhangulat romlása tapasztalható, annak ellenére, hogy nincsen egyértelmű jel, amely küszöbön álló terrorcselekményre vagy felforgató akcióra utalna. Utóbbiak végrehajtása azonban nem kizárt radikalizált magányos elkövetők részéről, ha iszlamista terrorizmusról van szó, vagy azok részéről, akik emelni akarják a belpolitikai feszültség szintjét".
A belügyminiszter kiemelte Charlie Kirk meggyilkolásának utánzásával kapcsolatos veszélyt, hangoztatva, hogy aggodalmat keltenek a közösségi felületeken a konzervatív aktivista halálát éltető üzenetek, amelyek a szélsőbaloldalhoz tartozóktól érkeztek.
Matteo Piantedosi úgy vélte, a Kirk-gyilkosság a szélsőséges hangok felerősödéséhez vezetett. Emlékeztetett a jelenlegi kampányidőszakra, amely a szeptember utolsó hétvégéjén több olasz tartományban kezdődő helyi választásokat előzi meg.
Korábban a miniszterelnök Giorgia Meloni saját közösségi oldalán közölte az Alternatív Diákszervezet (Osa) és az Irányváltás nevű kommunista ifjúsági mozgalom közös bejegyzését, amely Charlie Kirket fejjel lefele ábrázolta, az "eggyel kevesebb" felirattal.
Az olaszországi politikai légkört a Vörös Brigádok terrorszervezet éveihez hasonlította Luca Ciriani a kormány és a parlament közötti kapcsolatokért felelős miniszter. A párhuzamot persze "felelőtlennek" nevezte a zsidó Elly Schlein, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára.
Charlie Kirk halálát "vízválasztónak" nevezte Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, a Liga jobboldali kormánypárt vezetője a Corriere della Sera napilapban vasárnap megjelent interjúban. Kijelentette, hogy a baloldal egy része évtizedek óta először "igazolja olyasvalakinek a megölését, aki másképpen gondolkodott". Hozzátette, hogy a Liga szeptember 21-i nagygyűlését Pontidában a félelemmel szembeni bátorságnak, az erőszakkal szembeni szabadságnak szentelik olyan politikusok felszólalásával, akiket a "baloldal politikailag meg akar semmisíteni".
(MTI nyomán)