Görögország 2027-től megtiltja a 15 éven aluliak számára a közösségi média használatát - jelentette be Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerdán, arra hivatkozva, hogy a közösségi média szorongást, alvászavart, illetve függőséget alakíthat ki.
A fiatalokhoz címzett videoüzenetében Micotákisz azt mondta, a túlzott képernyőidő miatt a gyerekek egyrészt nem tudják magukat kipihenni, másrészt fokozódik rajtuk a nyomás az online térben olvasott kommentek és összehasonlítgatások miatt.
A kormányfő hozzátette, hogy korábban több szülővel is beszélt az ügyben, akik a többi között arra panaszkodtak, hogy gyerekeik hosszú órákat töltenek a telefonjukon.
"Görögország az elsők között hoz ilyen döntést, ám abban is biztos vagyok, hogy nem utolsóként" - jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: kormánya célja az, hogy az Európai Uniót is ebbe az irányba terelje.
A tilalom - amellyel egy februárban közzétett közvélemény-kutatás szerint az emberek mintegy 81 százaléka egyetért - 2027. január 1-jén lép életbe.
Az athéni kormány korábban már betiltotta a mobiltelefonok iskolai használatát, illetve - a képernyőidő korlátozása érdekében - szülői kontrollt is bevezetett egyes felületeken.
A világon elsőként Ausztráliában tiltották meg a gyerekek közösségimédia-használatát, Canberra a tiltást a 16 éven aluliakra rótta ki. Hasonló intézkedésen dolgozik Szlovénia, az Egyesült Királyság, Ausztria és Spanyolország is.
(MTI)