Történhet mindez a „nemzetközi közösség” meg a „világközvélemény” nyomására, dacára annak, hogy a világban valamennyire is józan fejjel, erkölcsi tartással járó ember tudatában van a Nyugat hivatalos hírközlőszervei által bemutatott és a létező világ és eseményei közti, olykor tátongó szakadéknak. Sajnálatos, hogy ezúttal még a hazai, nemzeti radikális honlapok, beleértve a Kuruc.infót is, kritikátlanul vették át az MTI (’Magyar Talmudista Iroda’) kizárólagosan Szíriát elítélő hivatalos híreit! (Tudjuk, nehezen hihető, de a Kuruc.infónak jelenleg nincs módja, hogy tudósítókat küldjön Szíriába, sem emberünk, sem időnk nincs arra, hogy angol nyelvű portálok híreit böngésszük, lefordítsuk azok tartalmát, sőt, utánajárjunk azok valóságtartalmának. Ezzel együtt a Kuruc.info a magyar sajtópaletta legszabadabb hírportálja, így nem hallgatunk el semmit – a szerk. megjegyzése.)

Az alábbiakban néhány független, a szíriai válságot július közepéig követő hírforrás cikkeiből idézünk, melyek a történteket egy mindeddig elhallgatott szemszögből mutatják be. Mégha az igazságot esetleg félúton is lelnénk meg, tarthatatlanná válik a nyugati – cionrasszista – judaizált, iberális hírtálalás, amelyik az „arab tavasz, demokráciát követelő szíriai felkelőivel” szemben egy kíméletlenül fellépő, zsarnoki módszerekkel kormányzó al-Assad elnököt és egy brutális rezsimet mutat be a „világközvéleménynek”.

Az igazság sokkal összetettebb. Stratégiai fekvése miatt, az Irakkal szomszédos, s így egy Irán ellenes platformként szolgáló Szíria megtámadásának beláthatatlan következményei lehetnek. Legalább tudjuk: miért jutunk oda!

„Ami Szíriában kibontakozik, az egy külföldi hatalmak által, beleértve az USA-t, Törökországot és Izraelt, titkon támogatott fegyveres zendülés”, írja Michael Chossudovsky. („Szíria destabilizálása és a tágabb közel-keleti háború”, Global Research, 2011.jún. 17.)

„Szíria és Libanon, mint szuverén országok destabilizációja legalább tíz éve a US-NATO-Izrael katonai szövetség tervezőasztalán van. A Szíria elleni fellépés egy ’katonai úti térkép', hadászati műveletek egész sorának egyik láncszemét képezi. A korábbi NATO főparancsnok, Wesley Clark szerint a Pentagon egyértelműen az US-NATO intervenció célországaként nevezte meg Irakot, Líbiát, Szíriát és Libanont… A modernkori háborúk megnyerése c. könyvében (130. old.) W. Clark tábornok a következő megjegyzést teszi: ’2001-ben a Pentagont útba ejtve tértem haza és az egyik rangidős személyzeti tiszt időt szakított egy kis beszélgetésre. Igen, továbbra is Irak megtámadása irányába haladunk, mondta. De többről van szó. Ez egy öt éves hadműveleti terv részeként került megvitatásra – említette – és összesen hét ország kerül sorra, kezdve Irakkal, majd Szíriával, Libanonnal, Líbiával, Iránnal, Szomáliával és Szudánnal.’” – idéz Chossudovsky W. Clark memoárjából. (Kiemelés az eredetiben.) 

Líbiához hasonlóan, Szíriában is katonai puccsal akarták végrehajtani a hatalomátvételt, de a szír hadseregben nem voltak erre kapható katonatisztek. Noha a puccs nem sikerült, „Törökországból, Libanonból és Jordániából iszlám szervezetekhez tartozó fegyveres felkelők keltek át a szír határon… A cél a szíriai állam destabilizálása és ’rezsim csere’, az iszlám milícia által összehangolt fegyveres felkelés titkos támogatásával… A felkelés március közepén kezdődött Daraa városában, 10 kilométerre a jordániai határtól. Daraát a jordániai határhoz és az Izrael által elfoglalt Golán-fennsíkhoz való közelsége miatt szemelték ki, ami lehetővé teszi a szakadár csoportoknak juttatott fegyver és egyéb utánpótlást.” Az elképzelések közt szerepelt, hogy nyugtalanság szításával a térségben egy iszlám emirátust kiáltanak ki, ami az ország feldarabolása kiindulópontjául szolgálna. 

„A márc. 18-i Daraa ’tiltakozó mozgalom’ magán viselte a megrendezett esemény valamennyi vonását, minden valószínűség szerint a Moszad és/vagy nyugati kémügynökségek által az iszlám terroristáknak nyújtott titkos támogatással. Szíriai kormánykörök az Izrael által támogatott radikális, szalafista csoportokra mutatnak. Más források a tiltakozómozgalmat finanszírozó Szaúdi Arábia szerepére hívják fel a figyelmet.” (Chossudovsky)

Az összecsapásokat kicsi, kb. negyvenfős kommandók vezették, akiket a szaúdi herceg, Bandar bin Sultan köreinek zsoldosai verbuváltak Szíriában. Bandar a CIA-vel és a Moszaddal karöltve, Jordániából indította el a hadműveletet, írja Thierry Meyssané. („Szíria destabilizációjának terve”, June 23, 2011 http://www.globalresearch.ca – eredetileg a Voltaire Network-ön.)

„Ami Daraában történt a kezdeti, márc. 17-18-ai heves összeütközéseket követő hetekben, az egyfelől a rendőrség és a fegyveres erők, másfelől a tiltakozó mozgalomba beférkőző terroristák fegyveres egységei és orvlövészei közötti összecsapás. Ami világos ezekből a kezdeti riportokból, az, hogy a tüntetők közt sokan nem tüntetők, hanem a gyilkosság és gyújtogatás előre eltervelt munkáját végrehajtó terroristák voltak.” (Chossudovsky) A zavargások megtervezői egy, többek között provokációkat végrehajtó diákok részvételével megrendezett incidenst agyaltak ki – írja Meyssané –, ami a helyi rendőrfőnök és kormányzó ostobasága miatt túl jól sikerült. Ugyanakkor Meyssané is arról számol be, hogy „A tüntetések kezdetekor orvlövészeket helyeztek el a tetőkön, hogy találomra lövöldözzenek a tömegbe és a rendőrségre.” – A nyugati média a szíriai biztonsági erők tagjaiként mutatta be ezeket az állami televízión is közzétett felvételeket! A zendülések szítói „Hasonló forgatókönyvet használtak Bengháziban a lázadások buzdítására.” 

„De Szíria nem Líbia – írja Meyssané – és az eredmény az ottani ellenkezője lett. Valóban, míg a líbiai államot erőszakkal hozták létre a gyarmati hatalmak, Tripolitania, Cyrenaica és Fezzan egyesítése által, Szíria, ugyanazon hatalmak által csökevényes formájává redukált történelmi állam. Épp ezért, míg Líbia automatikusan centrifugális erők kényének van kitéve, Szíria esetében centripetális erők működnek, Nagy Szíria újrateremtésének mechanizmusával (magába foglalva Jordániát, az elfoglalt Palesztinát, Libanont, Ciprust és Irak egy részét.) Szíria népessége a legnyomatékosabban elutasítja az ország felosztásának bármiféle tervét.” 

Június első felében a felkelés központja Jisr al-Shughourra, egy török határ közeli, 44 ezres kisvárosra tevődött át. „Törökországból fegyveres felkelők keltek át a határon. Értesülések szerint a Muszlim Testvériség tagjai fegyvert fogtak Északnyugat-Szíriában. A jelek szerint a török hadsereg és felderítés támogatja ezeket a behatolásokat. Jis al-Shughourban a civil lakosság körében nem volt tömegtüntetés. A helyi lakosság két tűz közé került. A felfegyverzett lázadók és a kormányerők közti összecsapás hozzájárult egy menekültválság kiváltásához, ami a médiafigyelem központjába került” – írja Chossudovsky. 

A nyugati média azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy a rezsim rendfenntartó erői válogatás nélkül gyilkolják a „békés polgári tüntetőket”. Azonban még a londoni székhelyű Szíriai Emberi Jogi Figyelő (SOHR) is megerősítette, hogy június közepéig az erőszakhullám a rezsim katonai, ill. rendőri erői részéről 340, míg a polgári oldalon 1297 áldozatot követelt. 

A kezdeti hónapok vérontása nem fordította szembe a szíriai tömegeket Bashar al-Assad elnökkel. Szíria fővárosában, Damaszkuszban, a társadalmi megmozdulások fő színhelyén a kormányt támogató, semmint ellene forduló tömeggyűlések voltak. „Bashid al Assadot szokásszerűen Ben Alival, Tunézia és Hosni Mubarak, Egyiptom miniszterelnökével hasonlítják össze. Ugyanakkor, a fősodratú média elfelejtette megemlíteni, hogy dacára a rezsim tekintélyelvi természetének Al Assad elnök a szíriai lakosság körében széles támogatottságnak örvendő, népszerű személy.” Olyannyira, hogy a korábbi kormányfő, Hafez al-Assad (Bashar apja) halála, valamint Bashid bátyja halálos balesete után Al Assad elnök a szíriai tömegtámogatás nyomására hazatért, feladva békés, londoni orvosi praxisát. „Tagadhatatlanul a legnépszerűbb államvezető a Közel-Keleten. Két hónappal ezelőtt még úgyszintén ő volt az egyetlen, aki fegyveres testőrök nélkül mozgott és otthonosan érezte magát a tömegben”, írja Meyssane. 

A tüntetések és zavargások nyomán Al Assad elnök a régóta tervezett és esedékes reformokat bevezette, „melyeket azonban a lakosság zöme elutasított, attól tartva, hogy azok a Nyugat mintájára formálják át a társadalmat.” A Ba’ath Párt elfogadta a többpárti politikai rendszert és a nyugati s szaúdi média állításaival ellentétben nem támadt a tüntetőkre, de megfékezte a fegyveres csoportokat. Ugyanakkor „a zömmel Szovjetunióban képzett főtisztek, a két tűz közé került civilekkel szemben, egyáltalán nem gyakorolták a mértékletesség elvét.” (Meyssane)  

Míg a fentiek elhallgatása mellett a nyugati média úgyszintén nem szól a rezsimpárti és Al Assad elnök mellett kiálló szimpátiatüntetések mértékéről és üzenetéről, hogy Szíria elutasítja a polgárháború lehetőségét, mértéktelenül felnagyítja az ellenzéki tüntetések nagyságrendjét.

Pl. a márc. 29-i, kormány melletti damaszkuszi nagygyűlésen mindössze ’több tízezer főnyi támogatót’ (Reuters) említ, holott, mint a képen is látható, a tömeg talán milliós nagyságrendű, de egyes, szíriai emigráns szemtanúk szerint jóval nagyobb is lehetett!

Lásd a valószínűleg valóban milliós tömeget az alábbi felvételeken:

Úgyszintén, a nyugati média beszámolt ugyan a június 15-i, Damaszkusz sugárútja mentén tartott, kormány melletti demonstrációról, de bagatellizálta azt, dacára, pl. a 2.3 kilométeres szíriai zászlónak!

A nyugati média tendenciózus hazudozására, ill. ferdítéseire a mindössze alig három hete Szíriában járt Pierre Piccinin, a brüsszeli European School of Brussels történelem és politikai tudományok professzora is felhívta a figyelmet, „Hazugságok és médiamanipulációk a szíriai tiltakozó mozgalomról” c., augusztus 2-i írásában. (eredetileg franciául, itt.)

Útjának célja, mint írja: „a politikai tiltakozómozgalom okainak megállapítása és megértése… Szabadon utazhattam az országban, Daraa, Damaszkusz, Homs, Hama, Maraat-an-Numan, a török határon levő Jis-al-Shigur, sőt Deir-ez-Sor állomásokkal, mindazokra a helyekre, ahol a média erőszakhullám fellángolását jelezte… Tanúja voltam a különböző belviszályoknak, melyek némelyike erőszakos és teljesen más céljai vannak, mint a békés tiltakozó mozgalomnak. A Muzulmán Testvériség pl. egy iszlám köztársaságot akar alapítani, amelyik viszont rettegéssel tölti el mind a keresztényeket, mind a mozlimokat. Mégis… meglepődtem, hogy a nyugati média által bemutatott Szíria-imázs egy olyan országé, amelyik nagyszabású forradalmon megy át, de ez abszolút nem felelt meg a valós helyzetnek.” (Kiemelés: a fordító) 

Valójában a nagyobb tömegmegmozdulások kifulladtak, írja Piccinin, és legtöbbjükön mindössze néhány száz fő vesz részt, általában a mecsetek környékén, ami a muzulmán befolyásra utal. Piccinin elutazott a Muzulmán Testvériség főhadiszállásának tekintett, ostrom alatt álló Hama városába, ahol heves tiltakozómozgalommal találkozott. A város központja volt az 1982-tes véres lázadásnak, amit Al Assad elnök apja, Hafez al-Assad vérbefojtott. Ezúttal a vérontást elkerülendő – 1982-ben több tízezren haltak meg! –, és a nemzetközi retorzióktól tartva a hadsereg páncélos járművei megálltak a város határán. 

Piccinin júl. 15-én érkezett Hamaba, ahol mint belga állampolgárt és az egyedüli külföldi megfigyelőt a muzulmán felkelők barátsággal fogadták. Egy toronyépület tetejéről módja volt jó néhány pillanatfelvételt készíteni az utcai tüntetésről. „Az Asidi-téren, a széles El-Alamein sugárút végén épp befejezték az imát és a város minden szegletéből tüntetők tünedeztek fel, eggyé olvadva a dacos: ’Allah akbar!’ kiáltásban. Ugyanaznap, júl. 15-én az AFP hírügynökség 1 millió tüntetőről számolt be Szíriában, amiből egyedül Hamában 500 000-en voltak. Azonban Hamában nem lehetett több mint 10 000” – jegyzi meg a szemtanú Pierre Piccinin! Az AFP ’információja’ annál is inkább bizarr, mert Hamának mindössze 600 000 lakosa van. A francia Le Mond Hamaban és Deir-ez-Sorban 1 200 000 tüntetőt említ együttesen. (Syrie: 1,2 million de manifestants à Hama et Deir Ezzor, Le Monde, 22 juillet 2011)
„A szíriai helyzetre vonatkozó valamennyi információt hasonló módon kiforgatták hónapok óta”! – Kérdezhetjük: ebben az esetben, mennyire hitelesek a rezsim hamvai, „véres, megtorló akciójáról” szóló legutóbbi AFP, Reuter vagy akár az egyre „felvilágosodottabb” és „demokratább” Al Jazeera tudósítások? – Honnan veszi értesüléseit pl. az AFP? Piccinin a korábban említett, „a professzionalizmus és tekintély felszínes máza mögött megbúvó”, londoni székhelyű politikai szervezetet, a Szíriai Emberi Jogi Figyelőt (SOHR), ill. annak elnökét, a Ba’ath rezsimmel szemben álló és a Muzulmán testvériséghez lazán kötődő Rami Abdel Ramant jelöli meg hírforrásként. Következésképpen hosszú hónapok óta a nyugati média egy olyan sajátos forrás által „javított” és megdolgozott valóságképet továbbított, melyet senki sem tartott fontosnak leellenőrizni, írja Piccinin.

„Egy forradalmi hullámban levő Szíria és egy végét járó Ba’ath Párt bemutatása semmi esetre sem felel meg a valós helyzetnek.” Tartok tőle, hetekkel Piccinin szíriai útja után és dacára az esti hírek „rendfenntartó erők vérengzését” bemutató híreinek, még mindig aktuálisak következtetései: „A félreinformálás ezen legutóbbi, Szíriát illető esetének következményei messze vezetnek. Temesvár, az Öböl-háború és Jugoszlávia esetéből nem tanult a világ… Amikor a média elfelejti kötelezettségét, hogy hiteles információkat gyűjtsön össze, a demokrácia az, ami veszélyben van.” A nyugati „közvélemény” Szíriát illető tudatlansága miatt ez fokozottan igaz!

Amíg a nyugati propaganda kampány minduntalan a rezsim által állítólag elkövetett bűnökre koncentrál, elhallgatja az új ellenzék tényleges természetét. „Valójában ezeknek a fegyveres csoportoknak alig van közük az értelmiségi disszidensekhez, akik a Damaszkusz deklarációt megfogalmazták.” A szunnita vallási szélsőségesek ezen csoportjai elutasítják Levante vallási pluralizmusát és egy saját hittételeiket előíró államot akarnak létrehozni. „Nem azért vannak Bashar Al-Assad elnök ellen, mert túl diktatórikusnak tartják, hanem azért, mert a muzulmán vallás alawi felekezetét követi, ami eretnekség a szemükben” – írja Meyssane is.

Tekintve, hogy az US-NATO-Izrael-Szaud-Arábia szövetség által támogatott fegyveres, felforgató akciók nem hozták meg a remélt eredményt, de káoszba taszíthatnák az országot, Washington a szíriai társadalom egyensúlya aláásása opcióját választotta.

Az Al Assad-kormánynak sikerült egy középosztály összekovácsolása, ami minden társadalom talán legfontosabb tartópillére. Ha sikerülne elérni az ország gazdasági összeomlását, Al Assad ellen lehetne fordítani ezt a középosztályt, írja Thierry Meyssan. Noha Szíria olajkitermelésének volumene jóval kisebb, mint szomszédjaié, mégis ez a fő bevételi forrása. Ha az eladásánál garanciaként szükséges, nyugati bankokban levő dollárfedezetét be lehetne fagyasztani, „sikerülne az országot tönkretenni.” Ezért a nyugati közvéleményt megdolgozó, szakadatlan, szíriai rezsimet elítélő médiakampány, melynek eredményeképpen, mint láthatjuk: már elkezdték a „rezsim elleni szankciókat”. Kínát már semlegesítették a szaúdi olajbehozatal elvesztése lehetőségének zsarolásával. Időközben, ki tudja milyen háttéralkukkal, rábírták Oroszországot is Szíria megdorgálására, mégis az oroszok valószínűleg ellene lesznek az ENSZ BT szankciókat jóváhagyó döntésének, mert azzal elveszítenék a Földközi-tengeri tengerészeti hadibázisukat és a Fekete-tengerre, a Dardanellák mögé szorulnának vissza. „A Pentagon már megpróbálkozott Oroszország megfélemlítésével, irányított rakétahordozó cirkálója, az USS Monterry Fekete–tengerre irányításával”. (Meyssane)

A szíriai rezsim semmiképpen sem demokratikus, de a US-NATO-Izraeli katonai szövetségnek nem a demokrácia terjesztése a célja, írja Chossudovsky. Washington, Al Assad elnök démonizálása és Szíria, mint világi állam destabilizálása útján, végül is egy bábrezsimet akar felállítani a média félretájékoztatás módszereivel. Szíriát hagyományosan autokratikus rendszernek tekinti a Nyugat, mégis a lázadásokat nem lehet a szabadság és demokrácia keresése tipikus esetének látni, ugyanis az US és az EU a szíriai államvezetésre való nyomásgyakorlásra és megfélemlítésére használta fel a zendüléseket. Ugyanakkor Szaúdi Arábiának, Izraelnek és Jordániának úgyszintén köze volt a fegyveres felkelés támogatásához. Tagadhatatlan a szíriai hadsereg erőszakos fellépése, mégis a nyugati média hazugságokkal operált és hamis felvételeket tett közzé. Az US és az EU nemcsak szíriai ellenzéki köröknek juttatott pénzt és fegyvereket, hanem anyagi támogatásban részesített „ominózus és népszerűtlen, külföldről operáló szíriai ellenzékieket is, míg Jordániából és Libanonból fegyvereket csempésztek Szíriába.” 

A destabilizáció folyamata geopolitikájában Törökországnak is megvan a szerepe – mondhatni: a többször tapasztalt kétkulacsos módon. Segíti a lázadókat, otthont ad a fegyveres felkelést támogató szír ellenzéki csoportoknak és persze szócsöve a rezsimcserét követelő Washingtonnak. NATO tagsága mellett Törökország régóta egy direkt módon Szíria ellen irányuló katonai, hírszerzési szövetségben van Izraellel. Egy 1993-as memorandum értelmében Törökország és Izrael megegyezett, hogy „együttműködik a Szíria, Irán és Irak elleni katonai felderítésben, rendszeresen találkozik a terrorizmusra és ezen országok katonai erejére vonatkozó felmérések megosztása céljából.” Úgyszintén, Törökország megengedi az ún. Izraeli Védelmi Erőknek (IDF) és az izraeli biztonsági erőknek a területéről történő, Szíria és Irán elleni elektronikus felderítést, írja Chossudovsky. Egy állítólagos humanitárius okokra hivatkozó Szíria elleni katonai beavatkozás az US-NATO (Izrael gyakorlatilag NATO tagország!) vezette háború eszkalációjához vezetne, egy Észak-Afrikától és a Közel-Kelettől Közép-Ázsiáig, a Kelet-mediterrántól Kína nyugati határáig terjedő, Afganisztánt és Pakisztánt is magába foglaló hatalmas területen. Egyben politikai destabilizációt váltana ki Libanonban, Jordániában és Palesztinában, érvel Chossudovsky. 

Hogy mennyire nem haladta meg az idő  az idézett szerzők észrevételei igazát, mutatja Oroszország NATO küldöttje, Dimitry Rogozin Izvestiának adott pénteki, aug. 5-i moszkvai nyilatkozata. „A NATO hadműveleteket tervez Szíria ellen, Bashar al-Assad elnök rezsimje megdöntése szándékával és egy Irán elleni támadás előretolt állása előkészítése céljából, nyilatkozta Rogozin. …Az orosz diplomata kihangsúlyozta a tényt, hogy a katonai szövetség csak azokba a rezsimekbe avatkozik be, ’melyek nézetei nem vágnak össze a Nyugatéval… Irán körül szorul a hurok. Az ellene irányuló katonai tervek kibontakozóban vannak és határozottan aggódunk egy nagyszabású háború kitörése miatt ebben a hatalmas térségben’ – mondta Rogozin.” („A NATO hadműveleteket tervez Szíriában és szűkíti a hurkot Irán körül”, http://www.middleeast.org)

Balla József  
2011. aug. 6.

(Kuruc.info)