„Ki látta a Saul fiát?” – ezzel a kérdéssel nyitott a Pázmány frissen indított holokauszttörténet-kurzusán Mezei Balázs vallásfilozófus, a PPKE BTK tanszékvezetője, aki a „holokauszt filozófiájával” is foglalkozik, bár saját bevallása szerint azért nem ez a legfontosabb kutatási területe. Egy darabig azt hittük, hogy filmesztétika kurzusra ültünk be, de aztán azt is megtudtuk, hogy érdemes-e összehasonlítani a holokausztot Trianonnal és hogy miért tartozik össze a zsidóság és a kereszténység.

Nagyjából ötven diák lézengett a Pázmány jogi karának nagyelőadójában a holokauszttörténet-kurzus második előadásán csütörtökön. A tárgy bevezetésének hírét nagy felháborodás övezte tavaly májusban – a minden karon egyaránt kötelező holokauszttörténet kurzus Szuromi Szabolcs rektor ötlete volt (akiről nemrég a Mandiner kiderítette: kitalált magának egy cambridge-i kinevezést). Nekünk sem tetszett annak idején a holokausztoktatás ötlete, így nagy kíváncsisággal vártuk, mi lesz belőle a gyakorlatban, Péterfy kollégával ezért beültünk az első órák egyikére.

Előzetes információink szerint az összes kar hallgatói a jogi karra járnak meghallgatni az előadásokat, és kéthetente felváltva vannak csoportokra beosztva, hogy beférjenek a nagyelőadóba. Ehhez képest alig voltak a teremben, amikor megérkeztünk. Közülük is csak ketten látták a Saul fiát, amint az Mezei Balázs kérdésére kiderült. A tanár úr ezt nagyon sajnálta és lelkesen dicsérni kezdte a filmet, ami szerinte egy nagy metafora a zsidóság identitáskereséséről – a metaforát olyan szépen kielemezte, hogy el is spoilerezte a filmet, nehogy kedve támadjon megnézni a többi kb. 48 hallgatónak. Sőt, annyira belejött a filmelemzésbe, hogy utána a diCaprio medvés-szenvedéspornós filmjéről, a Visszatérőről kezdett beszélni, mert valahogy az is eszébe jutott a holokausztról. Itt támadtak az első kétségeink, hogy nem egy filmesztétika kurzusra ültünk-e be, de végül is egy kis közjáték után („Engem látnak? Mert itt a katedrán nincs lámpa!”) rátért az előadás a holokausztra.

Mezei elsősorban a zsidóság identitásvesztéséről beszélt a holokauszt kapcsán, amit szerinte az „Auschwitz”-szó jobban kifejez. Szerinte a holokauszt nem csak a zsidók, de a nyugat és a kereszténység identitásvesztése és tragédiája is, hiszen „a zsidóság elveszejtésének kísérlete Európa keresztény gyökereinek felszámolása” volt tulajdonképpen. Mivel a zsidóság és a kereszténység pedig már nagyon régóta egymáshoz viszonyítva határozta meg magát – fejtette ki később.

Mezei épp arról kezdett elmélkedni, hogy nem akarná összehasonlítani a holokausztot az örmény népirtással, vagy Trianonnal, de… azért Trianon is mekkora tragédiája volt a magyarságnak; amikor néhány srác a hátsó sorból felállt és kisétált. „El lehet menni, de lesz teszt” – jegyezte meg erre Mezei. Vajon mit mondott volna annak a párszáz hallgatónak, aki el se jött?

Péterfy kolléga szerint ilyen trianonozás biztos nem lett volna mondjuk a Corvinuson, ahol csak a liberális mainstream megy, sőt azon még jobban megdöbbent, hogy az előadáson többször előkerült a Biblia, mint hivatkozási pont. Ezen kicsit össze is vitatkoztunk, mert a Biblia pont annyira lehet hivatkozási pont egy filozófiai vitában, mint Heidegger elmélkedései. Mindenesetre a pázmányos diákoknak sincs a kisujjukban a Biblia, Mezei elég csalódott is volt, hogy senki sem tudta, az Ószövetségben ki birkózott Istennel. (Egyébként Jákob.)

Eddigre már az eleinte szorgalmasan jegyzetelők közül is egyre többen elkezdtek telefonozni, de a tanár úr biztos örült volna, ha látja, hogy valaki legalább ráguglizott Nemes Jeles Lászlóra. Péterfy kolléga rögtön kiszúrta, hogy az illető egy MacBook Airt használ, és innen üzeni a pirospulóveres lánynak: sajnálja, hogy nem hívta el ott rögtön randizni.

Nos, ez mondjuk egy érdekes kérdése volt az előadásnak, és legalább valami köze is van a katolikus egyetemhez. Mezei számos filozófiai mű kapcsán beszélt a kérdésről. Az ateisták szerint az, hogy a holokauszt megtörténhetett, arra bizonyíték, hogy nincs Isten; míg mások szerint csak éppen „visszahúzódott”.

„Látják a szöveget?” – kérdezte a kivetített művek kapcsán – „mert ide előrevándorolhatnak, én nem vagyok migrációellenes.” Ezután egyre inkább fel is bátorodtak a hallgatók, bár inkább kifelé migráltak a teremből, semmint az első sorokba. Így sajnos sokan lemaradtak a holokauszt történetfilozófiájáról szóló egészen érdekes részről.

Mezei a holokauszt párhuzamaként felidézte, hogy mennyire megrázta a korabeli gondolkodókat Róma és később Konstantinápoly eleste (erről szól Szent Ágostonnak azIsten városa, illetve Cusanusnak A hit békéje című műve). Aztán arra a következtetésre jutott, hogy a Soah ezeknél nagyobb jelentőségű, mert „a kereszténység egészét, a zsidóság és a kereszténység kapcsolatát érinti”.

Ezután rátért a „zsidóság mint áldozat” témájára (eközben a hallgatóság tovább fogyatkozott). Az előadás legnehezebben értelmezhető mondatát szó szerint leírtam a kivetítőről, de még mindig nem értem: „A zsidóság az emberi gonoszság áldozata, amely semmitől sem riad vissza a világhatalom birtoklása érdekében, ezért a zsidóságot áldozza fel, amelynek célja pedig az elvezetés Krisztushoz (paidagogosz eisz Kriszton)”. Megkértem Péterfy kollégát, hogy segítsen ezt értelmezni, de neki se jut róla eszébe semmi. Mindenesetre szép mondat, talán annyi, hogy görög betűkkel is ki kellett volna írni, jól nézett volna ki.

A végén levezetőnek azt is megtudtuk, hogy mik lesznek tutira vizsgakérdések. Például ilyesmik: „Mit jelent a nyugat szellemtörténetében a holokauszt cezúrája?” Vagy: „Mit jelent a sorsközösség kereszténység és zsidóság közt szellemtörténeti szempontból?”

Sok sikert, ha lesz teszt. Beülnénk arra is.