Bezár!
2021. március 5., péntek, Adorján, Adrián napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
18:22 Csehország SOS-jelzést adott: covidos páciensek külföldi elhelyezését kérik18:03 Dobrev Klára koronavírusos, lázas, a feje is fáj - és éppen most volt országjáráson a haveroknál17:46 Svédországi afgán késelő: dühromai, többszörösen büntetett előéletű "menekült" - jöhetnek a mentális zavarok és az elmeorvos17:31 Uniós biztos: csak az Európai Unió és az Egyesült Államok képes ellátni vakcinával a világot, de nem árt a keleti rendelés17:15 Ukrajna engedélyezni készül a kettős állampolgárságot, de az számos pozícióból kizárást eredményezhet16:56 Megjelent a lezárási rendelet - annál több a kivétel, mint amivel Gulyás riogatott16:32 A katolikus templomokat nem zárják mindenhol, az evangélikus püspökök zárást javasolnak16:07 Öt és fél fegyházat kapott egy Ferihegyen fogott brazil kokainfutár15:29 Mi Hazánk: a kormány nem az út szélén hagyta a magyar egészségügyet, hanem az utat szedte fel előtte!15:19 Hongkongi választásireform-terv: "hazafias népfront" fog segíteni a Pekingnek legmegfelelőbb jelöltek kiválásztásában14:45 Oltóanyaggyártásról tárgyalt Orbán a belső piacért felelős uniós biztossal14:27 Repülőgép-eltérítést akadályoztak meg Iránban14:11 Annyira a terv szerint halad az oltási program, hogy a hétvégi tömeges vakcinálást elhalasztják13:46 Ha a Covid és a lezárás nem lenne elég, a bulinegyedet még Niedermüller is sújtja13:12 Japán modellezés: mégsem segít túl sokat a második maszk
24 óra legolvasottabbjai

Extra :: :: Hozzászólások

1956 alulnézetből - beszélgetés Molnár Tamással, az Inconnu művészcsoport tagjával

Reklám

A beszélgetés Molnár Tamás képzőművész-íróval, az Inconnu művészcsoport tagjával Az ismeretlen emlékezet, az én forradalmam - 1956 alulnézetből címmel látott napvilágot Fb-oldalán.
- Közeledik a magyar forradalom 60. évfordulója. Gondolom az esemény kapcsán teli van tervekkel, meghívásokkal, programokkal, elismerésekkel és kitüntetésekkel.
- Ugye most viccel?
- Teljesen komolyan kérdezem, hiszen a késői Kádár-korszak ellenzéki szereplői közül önök voltak azok, akik talán a legmarkánsabban zászlójukra tűzték és képviselték az '56-os forradalom ügyét.
- A mai zaklatott világban senkit sem érdekel az egykori ellenzéki Inconnu művészcsoport munkássága és története. A hangos, teátrális ünneplés is igen távol áll tőlünk, az évforduló pedig nem rólunk szól. Ismeretlenek voltunk és maradtunk, teljesen azonosultunk a nevünkkel. Ez így természetes.

- Számomra cseppet sem az, hiszen mindent átéltek és végigcsináltak '56 kapcsán: illegális szamizdatok, plakátok és röplapok, szabadegyetemek, hazai és nemzetközi kiállítások, könyvek, konferenciák, utcai tüntetések és megemlékezések szervezése, na és persze a híres kopjafák. Ezek után semmi állami elismerés és kitüntetés?
- Ugyan már, ki tüntetne ki bennünket? Régi besúgók vagy ügynökök? Arculatot váltott egykori kommunista bankárok, párttitkárok vagy KISZ-titkárok? Megélhetési ötvenhatosok, akik nagyon bátran a demokrácia langyos lábvizében - persze tisztes fizetség mellett -, megtalálták magukban az elveszett nemzeti hőst?
- Cseppet sem csodálkozom a keserűségén és a cinizmusán.
- Egyáltalán nem vagyok cinikus, ez a mai magyar valóság. Soha nem vártam semmiféle hatalmi hálát a múlttal kapcsolatban. A lelkiismeretünkre hallgatva cselekedtünk, tettük, amit tennünk kellett. A diktatúra legsötétebb időszakában őriztük a szabadságnak ezt a kicsinyke lobogó lángját. Teljesen természetes, hogy a „rendszerváltozás” óta nem veszünk részt a magyar forradalom politikai újrahasznosításában. Az mondjuk erősen zavar, hogy az egykori harcostársaim közül jó néhányan súlyos anyagi gondokkal küzdenek. Az ellenállásban eltöltött évekért még nyugdíjat sem kapnak. Sokszor még a villanyszámlájukat sem tudják kifizetni, miközben a vérünkből élő paraziták luxusban vergődnek.
- Ez igen szomorú és érdekes. Mire gondol a politikai újrahasznosítás kapcsán?
- A mindenkori politikai hatalom a saját érdekei szerint alapjaiban átrajzolja és sokszor meghamisítja a történelmet. A szubjektív, vagyis személyesen át- és megélt történelem ezért sokkal közelebb van az igazsághoz, mint a tanult, tanított történelem. Az én személyesen megtapasztalt ötvenhatomnak kevés köze van a patetikus, színpadias, fennkölt és képmutató nosztalgiához. A történelmi múlt politikai újrahasznosításából legtöbbször teljesen elveszik a lényeg, az adott történelmi esemény üzenete és esszenciája. Először Kádár végezte el brutálisan '56 újrahasznosítását. Átcímkézte ellenforradalomnak, akasztásokkal, terrorral félelmet gerjesztett, majd a viszonylagos jólét demagógiájával gulyáskommunizmust főzött a legvidámabb barakkban. Az átfordított és elferdített 1956-ból mumus lett, a rendszer vaskos és sötét, cseppet sem legitim talpazata. A kommunisták aztán legközelebb a Nagy Imre temetésen használták fel, illetve hasznosították ötvenhatot. Demokratákká maszkírozták magukat, átvedlettek elvtársakból urakká. Ez olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy később egy alkoholista pufajkás, aztán egy besúgó (D-209), majd egy KISZ-es kretén lett Magyarország miniszterelnöke. A KISZ-titkárok ádáz harcából aztán megszületett a kétharmad, miközben Magyarország mindvégig kómában maradt. Mintha végleg elveszett volna számunkra 1956 feltámadásának lehetősége és esélye.
- A mai, most regnáló kormányzat hogyan és miképpen hasznosítja újra 1956 történelmi eseményét és szellemiségét? Azért kérdezem mindezt, mert ennyi pénz és energia, ennyire koncentrált és átfogó politikai akarat, ennyire összehangolt történelmi és kulturális ismeretterjesztés és értékteremtés soha nem folyt '56 ügyében.
- Nagyon szép és fennkölt a mostani ünnep, de a jelenlegi kormányzat történelmi tudata is igen erősen szelektív. Ha az egykori ellenzékre gondolunk, ma már csak Orbán Viktort látjuk, ahogyan elhurcolják a Batthyány-örökmécsestől. Ha a nagy átverésre, a Nagy Imre temetésre emlékezünk, mindenkinek csak az ő - egyébként igen ígéretes -, beszéde ugrik be. Az a beszéd egyébként igen látnoki volt, tényleg mindannyian ott fekszünk ma is a hatodik koporsóban. Orbán ma kétségtelenül a legkarizmatikusabb, legkreatívabb, de egyben a legmagányosabb politikus a térségben. A hatalom személyiségromboló hatása a magánnyal karöltve igen kegyetlen tud lenni, nyilván ezért épít most gőzerővel fel egy kollektivista mítoszt ötvenhat és önmaga köré. Másrészt Orbán már régen kinőtte az országot, már csak papíron miniszterelnök. Láthatóan hatalmas nemzetközi ambíciói vannak. A történelmet, a szavazópolgárt, a népet mindössze eszközként, egyfajta tömegerőként használja távlati céljai eléréséhez. Most minden lehetséges módon mutatnia kell a külvilág felé az ország töretlen egységét. Ez az össznemzetinek beállított propaganda, ez a mesterséges illúzió, ez a történelmi virtualitás azonban szintén eltakar valamit. Hogy mit, arról már sokszor beszéltem: a valódi nemzeti függetlenséget, az alulról önszerveződő társadalmat, az értékteremtő civil kurázsit a mindenható és belterjes pártállammal szemben. Az autokratikus rezsimek sajátja, hogy állandóan a népre, az emberekre hivatkoznak, miközben félnek és tartanak tőle. Többséget vizionálnak és láttatnak akkor is, amikor kisebbségben vannak. A kollektivista, össznépi, felülről irányított mítoszteremtés is egyfajta hagyomány mifelénk. Ezt éltük át a szocializmusban és most a legutóbbi népszavazási kampányban, melyre most rárakodik ötvenhat kollektivizált emlékezete.
- Ön szerint tehát mi lenne '56 igazi, elhallgatott esszenciája?
- A hivatalos értelmezés szerint a mai Magyarország egy legfontosabb legitim alappillére 1956. Szerintem már ez is egy jól megkomponált hazugság. A mai rendszer egy felülről tudatosan kitervelt és létrehozott, a kommunista párt és az általuk kiválasztott kollaboráns pártképződmények közötti belső alkuból született. Az úgynevezett „ellenzéki kerekasztal” legtöbb tagjának semmi köze nem volt sem az antikommunista ellenzékhez, sem '56 igazi szelleméhez. Jól felfogott és megtervezett anyagi és hatalmi érdekeik szerint, ők csak asszisztáltak a gazdasági és politikai hatalomátmentéshez. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy amíg ezek közül a pártok közül valamelyik is a magyar törvényhozás tagja, addig nem beszélhetünk valódi rendszerváltozásról és ötvenhat valódi örökségéről.
Ezen túl, van még két igen fontos momentum, amely soha nem bukkan fel az újkori ünnepségek és megemlékezések során. Nyilván nem véletlenül hallgatnak 1956 legfontosabb szimbólumairól, a lyukas lobogónak és a Kossuth-címernek a mélyebb értelmezéséről. Mindkettő a magyar függetlenség szimbóluma. Aki igaz szívvel hisz 1956 eszményeiben, az függetlenségpárti. Nem akar nagyhatalmak örök csatlósa és cinkosa maradni, nem akar semmiféle függőségi viszonyt például az EU-val és a NATO-val. Nem véletlenül hiányzik a magyar parlamentből egy hiteles függetlenségi párt. Olyan, amely büszkén képviselné országunk örökös semlegességét és függetlenségét. Ma itt is kettős beszéd folyik: - A politikai garnitúra vezető tisztviselői nemzeti függetlenségről papolnak, miközben naponta hűségesküt tesznek Amerika, az EU és a NATO szövetségi rendszere mellett.
A másik örök tabutéma 1956 kapcsán az alulról szerveződő népmozgalom, a Munkástanácsok hatása, létrejötte és kérdésköre. Aki valóban '56 talaján áll, annak minden eszközzel szorgalmaznia kellett volna a Munkástanácsok országos hálózatának ismételt létrejöttét és hatalmi pozícióba való bekerülését. Ha beindul és létrejön ez az egészséges népi önszerveződés, akkor a dolgozók részvényesek, vagyis tulajdonosok lettek volna saját gyáraikban, üzemeikben. Akkor megakadályozhatták volna az ország brutális kirablását. Nem véletlenül nincs a magyar parlamentben egy hiteles szociáldemokrata párt, vagy egy vidéki gazdákra épülő parasztpárt. Valódi, alulról építkező népképviselet helyett, történelmi trend lett a Rózsadombon urizálni és pöffeszkedni. Mintha mindenki elfelejtené, hogy forradalmakat mindig a „prolik” csinálják. Azok, akiknek már nincs mit veszíteniük.
- Hallgatva önt, egyre jobban megértem, hogy miért mellőzi a mindenkori hatalom az Inconnu csoportot. Címszavakban összefoglalva, az 1989-90-es átalakulás során mi lett volna az önök elképzelése az ország sorsát illetően?
- Nagyon fiatal, naiv és idealista srácok voltunk, de két markáns, karakteres személyiség igen nagy hatással volt ránk. Sokat beszélgettünk, szervezkedtünk és igazi harcostársak lettünk Krassó Gyurival és Rácz Sanyi bácsival. Ők gyorsan a példaképeink lettek. Ők voltak azok, akik a szó igaz és nemes értelmében ízig-vérig hajlíthatatlan magyar forradalmárok voltak és lettek számunkra. (Egyébként az ő példamutató tevékenységük tudatos elhallgatása sem a véletlen műve!) A velük való szoros barátság és munka hatalmas iskola volt számunkra. Címszavakban arról, hogy mit is szerettünk volna elérni: Alkotmányozó nemzetgyűlés létrehozását, Magyarország örök semlegességének és függetlenségének a kikiáltását, kétkamarás parlamentet, közvetlen államfőválasztást, munkástanácsok és keresztény szakszervezetek megalakítását, a kommunista párt betiltását, a diktatúra vezetőinek büntetőjogi elszámoltatását és vagyonuk elkobzását, az ügynöklisták és tartótisztek rendszerének feltárását, újjászervezett magyar honvédség és rendőrség felépítését, a nyugati emigráció hazahívását, teljes körű kárrendezést, a kommunizmus elleni nemzetközi per kezdeményezését stb. stb. Ebből bizony aztán semmi sem lett, a meccset nem játszottuk le, mert nem engedték és persze gyengék is voltunk hozzá. Igazi, mélyreható változásokat senki sem akart. Sem a szemlélődő nép, sem az átvedlett kommunisták, sem a kollaboráns „ellenzék”, sem az Egyesült Államok, aki újrarajzolta a gyarmatosítás és terjeszkedés európai térképét. A nép mindössze asszisztált a folyamatokhoz, átaludta a kínálkozó lehetőséget, akárcsak később 2006 őszén, amikor újraírhattuk volna ezt az alapjaiban elbaltázott történelmet.
- Ennyi bevezető után térjünk vissza az Inconnu csoport és az ön személyes történetére. Hogyan kezdődött minden, hogyan indult az ön '56-os története?
- Hasonlóan kezdődött, mint honfitársaim nagy részének az ötvenes évek derekán. Szerencsés voltam – bár ma már ez inkább hatalmas hátrányt jelent -. hogy családunkban soha senki sem volt kommunista. Nagyszüleim mindkét ágon teljesen kifosztott, ún. osztályidegen kulákok voltak. Szüleim megbélyegzett és számkivetett kulákgyerekek. Apámat fiatalon elvitték katonai munkaszolgálatra, később egyszerű melósként szüleimet bekényszerítették a szocialista nagyiparba. Keresztapám kiváló jogászként vidéki munkástanács-vezető lett a forradalom alatt, ezért társaival együtt leinternálták, sokáig betonozta a kunmadarasi orosz katonai repteret. Múltja miatt később sem kerülhetett bizalmi állásba. Családon belül félve és suttogva beszéltek csak ötvenhatról. Sokáig nem értettem, miért kell az éjszaka leple alatt titokban hallgatni egy távoli rádió sercegő adását.
1956-tal való közvetlen kapcsolatom jóval később, könyvtárosként kezdődött, ahol kezembe került az ún. Fehér Könyv, a korszak híres propagandakiadványa. Itt szembesültem először a Kádár rendszer égbekiáltó hazugságaival. Nem kellett sok idő a felismeréshez, miszerint 1956 a rendszer Achilles-pontja. Olyan történelmi pont, ahol ki lehet forgatni, halálos sebet lehet ejteni a kommunista diktatúrán. Akkor persze bele sem gondoltam, hogy ez lesz majd a későbbi feltámadásuk gyújtópontja is, ahol és amire felépítik majd ezt a mai, demokratikusnak hazudott, sok elemében posztkommunista utódállamot.
- Hogyan kezdődött az Inconnu csoport életében az illegális kiadványok készítése, a szamizdat korszaka?
- Az Inconnu csoport – Bokros Peti barátom sugallatára -, 1978 májusában alakult Szolnokon, néhány szabadságszerető és művészetbarát, avantgardista fiatal elhatározásából. Gyorsan szembekerültünk a regnáló hatalommal. Egy barbár és sötét korszakról, a szabadság fojtogató hiányáról készítettünk képeket, filmeket és írásokat. Nagyon zavart bennünket a cenzúra, ezért elkezdtünk illegális művészeti kiadványokat nyomtatni és terjeszteni. A rend éber őrei persze hamar ránk bukkantak. Házkutatások, sajtórendészeti perek, rendőri megfigyelések és lehallgatások, munkahelyi kirúgások jelezték, hogy a rendszer ellenségei lettünk. Innen már egyenes út vezetett a budapesti ellenzékhez, akik ránk bízták a forradalom 25. évfordulójára megjelenő Beszélő 8. számának mellékleteként megjelenő plakát kinyomtatását. Ezzel az akcióval sajnos megbuktunk, egy átfogó házkutatás keretében elkobozták a Nagy Imre és mártírtársairól készült ezer darab plakátot. Jóval később, a Történeti Hivatal rólunk szóló több ezer oldalas rendőrhatósági dokumentumaiból tudtuk csak meg, hogy az egyik legközelebb álló barátunk dobott fel bennünket. Ez tragikus fordulat volt, melynek hatására Bokros Peti után én felköltöztem a fővárosba. Újraszerveztük az Inconnu csoportot, majd gőzerővel elkezdtük gyártani a szamizdatokat. Ott ütöttünk a rendszeren, ahol csak lehetett. A plakátokat is újranyomtattuk, ami a következő év június 16-án, a kivégzések évfordulóján utcára került.
- 1985 a budapesti Kulturális Fórum éve. Hogyan készültek erre a nemzetközi eseményre?
- 1985-ben politikai tevékenységünk miatt már országos kiállítási és munkavállalási tilalommal sújtanak bennünket. Budapesten alkalmi munkákból tengődünk, leginkább szabadfoglalkozású grafikusként dolgozunk. A Kulturális Fórum évében ARTERIA GALERIA néven magánlakás-galériát tartunk fenn Óbudán a Lajos utcában, ahol 31 alkalommal művészeti és politikai eseményeket szervezünk. Itt nyílik kiállítás először a magyar szegénységről, itt mutatjuk be először a mártírhalált halt lengyel pap, Popieluszkó atya életét és munkásságát, itt mutatjuk be először a lengyel Harcoló Szolidaritás dokumentumait, itt tartunk először interaktív '56-os megemlékezéseket és könyvbemutatókat. 1985 októberében az Artéria Galériában Krassó Györggyel közösen szerveztünk ’56-os megemlékezést, ahol többek között Rácz Sándor, Pákh Tibor, Mécs Imre emlékezett a forradalom eseményeire és a megtorlás áldozataira. Közben segítjük Rácz Sándor vidéki előadásait, valamint Krassó Magyar Október Kiadóját és a Nagy Jenő által szerkesztett Demokrata folyóiratot. Itt, ezekben az időkben ismerkedünk meg a szélesedő nemzeti ellenállás ma már sajnos elfeledett alakjaival: Az Égtájak Között c. egyetemi lap szerkesztőivel, a Szolgálatmegtagadó mozgalom tagjaival, a Republikánus Kör emblematikus alakjaival. Ezekben az években az Inconnu csoport közel 150 közéleti rendezvény és tüntetés gazdája. Művésztársainkkal 17 földalatti, illegális kiadványt adunk közre, miközben folyamatosan segítjük ellenzéki társainkat. Dolgozunk a Beszélő, a Hírmondó és a Demokrata folyóiratok előállításán és terjesztésén. Ezekben az években, a 80-as évek közepétől aktív szerepet játszunk a Los Angeles-i olimpia bojkottja elleni tiltakozásban, az erdélyi falurombolás és a nagymarosi gát elleni tüntetések előkészítésében. Szóval zajlik az illegális, földalatti élet. A második nyilvánosság és a nemzetközi sajtó egyre inkább megismer és megvéd minket, így a súlyos megélhetési gondokat és a folyamatos rendőri zaklatásokat is jobban viseltük.
- Szerveztek egy nemzetközi kiállítást is akkoriban „Harcoló város" címmel. Mondana erről is néhány mondatot?
- Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 30. évfordulója alkalmából 1986 nyarán pályázati felhívást bocsátottunk ki. A pályázatra beérkező képzőművészeti pályamunkákat „Harcoló város” címmel kívántuk kiállítani 1986 októberében Budapesten egy magánlakásban. Ez lett volna az első olyan külföldi és magyar művészek munkáit bemutató képzőművészeti kiállítás Magyarországon, amit az 1956-os forradalom és szabadságharc és a harcoló „pesti srácok” emlékére rendeznek Kádár János regnálása idején. Már a kiállítás nyílt meghirdetése is botránykő volt. A „Harcoló város” pályázati felhívásának szövege egyszerre jelent meg Magyarországon szamizdatban (a Demokratában), magyar emigráns lapokban (a párizsi Irodalmi Újságban) és amerikai újságokban (New York Review of Books). A felhívásra azonban nemcsak pályamunkák érkeztek, hanem ügynökök és besúgók is. A rendőrség gyorsan akcióba lépett. Folyamatosan akadályozták a postán érkező küldemények továbbítását, majd rendőrségi elbeszélgetések során 1986. szeptember 26-án megfenyegettek bennünket, hogy kitiltanak Budapestről, ha a tervezett időben megrendezzük a kiállítást. Mi a pályázati idő meghosszabbítása mellett döntöttünk, és a kiállítás megnyitásának elhalasztására kényszerültünk. A postai úton érkezett, a hatóságok által lefoglalt pályamunkák miatt a személyes szállítási csatornákat kellett mozgósítanunk. Az 1986. december 18-án tartott házkutatás során Nagy Jenő szamizdatkiadó lakásán az Inconnu pályázatára beérkezett műalkotások egy részét elkobozták. Így sajnos ismét halasztódott a kiállítás megnyitása. Végül 1987. január 28-án Philipp Tibor lakását rendeztük be a műalkotásokkal. A kiállítás anyagát azonban néhány órával a megnyitó előtt lefoglalta és elkobozta a rendőrség. A megnyitót persze megtartottuk. Bevezető szavaim után Radnóti Sándor esztéta megnyitója és Solt Ottilia felszólalása hangzott el. Az elkobzott műalkotások hűlt helyén a megjelentek a rendőrségi határozatok fénymásolatait olvashatták a látogatók. Nagyon szürreális volt az egész. Később többször is kértük a hatóságoktól a képek visszaszolgáltatását, amit elutasítottak, majd a „bűnös” képeket később elégették.
- Egy gyors kérdés: a mostani, 60. évfordulón a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) sok művészt felkért, hogy készítsenek alkotásokat a forradalom tiszteletére. Gondolom önöket is megkeresték.
- Miért kerestek volna meg? Mi örök határeset voltunk: a művészek politikusoknak tartottak, a politikusok meg művészeknek. Egyébként az MMA elnöke Fekete György, a Kádár-rendszer ünnepelt és megbecsült építésze volt. Mi ebbe a máig húzódó nyálas, taknyos kulturális vonulatba szerencsére soha nem fértünk bele.
- Nevezetes, kalandos és egyben botrányos is az első nyugati utazásuk, ahol természetesen szintén '56 üzenetét viszik el magukkal. Mi történt Londonban?
- Krassó Gyurinak meghal az emigrációban élő testvére Londonban. Nagy nehézségek árán kiutazik a temetésre és hosszas töprengés után úgy dönt, hogy kint marad. Természetesen nem gyávaságból és önző érdekből tette mindezt, hanem azért, hogy a távoli biztonságból segítsen minket. Odakint gyorsan megalakította a Magyar Október Hírszolgálatot, melynek többek között én is a munkatársa lettem. Ellenzéki híreket adtunk le naponta, amit ő azonnal továbbított a BBC Magyar Osztálya felé. Ugyanilyen baráti, munkatársi kapcsolat volt közöttünk a Szabad Európa Rádió felé is, ahol Zsille Zoltán és Lovas Pista barátunk segített bennünket.
Mi 1987 késő őszén kaptunk először útlevelet, én akkor utazhattam először nyugatra. Éppen a Hírmondó újsághoz nyomtattunk anyagokat, amikor találkoztunk Demszkyvel, aki közöltre: - Az elvtársak örülnének, ha nem jönnétek többet haza! Mielőtt egy zöld Trabanttal elindultunk volna, megbeszéltük az itthon maradt társainkkal, hogy szervezünk egy közös és rendhagyó ötvenhatos megemlékezést, ahol az emigráció és az itthoniak telefon segítségével összekapcsolódhatnak. Igen kalandos utazás során megérkeztünk Londonba, ahol a Meeting House közösségi házban rendeztünk egy '56-os kiállítást, majd közösen az otthon maradt barátainkkal telefonon keresztül megünnepeltük a forradalom évfordulóját. Másnap a londoni Kossuth-szobornál tartottunk megemlékezést, ahol rövid beszédet mondtam a magyar ellenzék nevében. A kinti programjainkat Krassó szervezte. Ezen találkozók keretében bemutatott bennünket az angol Felsőház tagjainak, vacsorán fogadott bennünket Sir Robert Scruton. A visszautazásom előtti napokban felszólaltam az angol Munkáspárt kongresszusán, ahol Tony Blair mellett a magyar ellenzék üzenetét és üdvözletét adtam át a küldötteknek. Bécsben még találkoztam az '56-os emigráció tagjaival, majd a határon lekapcsolt a rendőrség. Ismét bevonták az útlevelemet és eljárást indítottak ellenem.
- A '80-as évek végére már egyre inkább sűrűsödtek a történések. Grósz Károly amerikai látogatása idején az Inconnu csoport tagjai is éhségsztrájkolnak az elkobzott útleveleik miatt. Ön magánhírszolgálatot létesít INDEX néven, ahol külső munkatársként dolgozik a BBC, az Amerika Hangja és a SZER magyar osztályainak. Alapító tagja lesz azoknak az emberjogi szervezeteknek, melyek egyre hatékonyabban kiállnak az üldözött ellenzékiek mellett. Hogyan folyt ez az illegális tudósítói munka?
- Akkoriban még nem voltak itt tudósítói a nagy nyugati hírügynökségeknek. Krassó a távolból sokat segített nekünk. A csomagok javarészt az amerikai nagykövetségen keresztül érkeztek - itt külön kiemelném Richard Baltimore kulturális attasét, aki rengeteget segített nekünk. Gyuri beküldött egy videokamerát és egy sokszorosító gépet, amelyekkel dolgozni tudtunk. Több száz óra hang- és filmanyagot felvettem az akkoriban már forrongó budapesti eseményekről. Sajnos később ez az óriási dokumentáció nyomtalanul eltűnt, valószínűleg ez is a rendőrséghez vagy a titkosszolgálatokhoz került. Érdekes, izgalmas és nagyon fárasztó munka volt. Szinte egész nap loholtam, alig láttam a családomat. Óriási élményként hatott rám, hogy a fontos eseményeket követően, igen rövid időn belül már sugározták is vissza a magyar lakossághoz az elhallgatott híreket. A sok emlékezetes pillanat egyike, amikor a Ma Chérie presszóból tudósítottam a Fidesz megalakulását. Az egyre szélesedő sajtókapcsolatok aztán idővel átfordultak fontos politikai kapcsolatokká, személyesen megismerkedtünk a Budapesten dolgozó diplomaták egy befolyásos részével. A francia külügyminiszterrel vagy a későbbi amerikai nagykövettel, Mark Palmerrel többször is volt alkalmam találkozni. Teljes erőbedobással vertük szét a diktatúra cenzúrájának komor falát. Felemelő érzés volt!
- 1988-at írunk, eljött a kopjafaállítások időszaka. Hogyan jött az ötlet, mi motiválta önöket?
- Kimentünk néhányszor a rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájához, ahol borzalmas látvány fogadott bennünket. Az elföldelt mártírok sírhantjait alig lehetett megtalálni abban a rettenetes gaz- és szeméttengerben. Lényegében ez volt a temető szemétlerakata. Ez a siralomvölgy mindent elmondott a kommunizmus emelkedett erkölcsiségéről. 1987-ben még filmet is forgattunk ezen a helyen. Már akkor eldöntöttük, hogy kitakarítjuk a parcellát és a sok névtelen (ismeretlen!) honfitársunk emlékére fejfát emelünk. Az első emlékoszlopot Nagy Jenő (Demokrata) kertjében faragtuk meg, melyet mihelyt elkészült, azonnal lefoglalt a belügy és a III. kerületi Tímár utcai rendőrség épületébe szállított. Június 16-án szerettük volna ezt a kopjafát felállítani, de nem sikerült. Miközben a letartóztatott kopjafán ott ültek a csoport szintén letartóztatott tagjai, én egy szerencsés véletlen folytán kijutottam a temetőbe. Néhányan szomorúan álldogáltunk a parcella közepén, miközben a környező bokrokban hemzsegtek a rendőrök. Rácz Sanyi bácsival közösen mondtam néhány emlékező mondatot, aztán Nagy Gáspár elszavalta „Örök nyár” című versét, majd hazamentünk. Ősszel valami csoda folytán visszaadták az oszlopot, amit aztán csendben felállítottunk. A fejfát körbetekertük szögesdróttal és rávéstük, hogy Gloria Victis – Dicsőség a hősöknek.
Következő év tavaszán elkezdődtek a parcellában lévő sírok feltárásai. Mi elhatároztuk, hogy további 300 kopjafát emelünk a sírkertbe, ezért ismét az emberekhez fordultunk segítségért. Több száz adakozó, szinte az egész világ magyarsága pillanatok alatt létrehozta azt a pénzalapot, amelyen megvásárolhattuk azt a rengeteg tölgyfagerendát. A faanyagot – édesapám segítségével, aki ott volt erdész -, a Gemenci Erdőgazdaság pörbölyi fatelepéről vettük. Apámat néhány hónap múltán ki is rúgták ezért a munkahelyéről. A faragást Koczog András fafaragó barátunk irányítása mellett, röpke egy hónap alatt elvégeztük. Sokszor csupa vér- és vízhólyag volt a tenyerünk, de készen lettünk. A Vásárhelyi Miklós által fémjelzet Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) viszont egyáltalán nem akarta megengedni, hogy „fogpiszkáló erdővel” elcsúfítsuk a parcellát. Nagy balhék voltak, nagyon elszántak voltunk. Már akkor igen élesen szembekerültünk a reformkommunista, liberális erőkkel. Szerencse, hogy Rácz Sándor és Nagy Imre lánya férjével,Vészi Jánossal együtt kiállt mellettünk. A kopjafákat egyedül nem tudtuk beásni, ezért bemondattuk a Szabad Európa Rádióban, hogy segítséget kérünk. Pillanatok alatt közel száz munkás jelent meg körülöttünk, akikkel aztán gyorsan végeztünk. A kopjafákat spirális alakban, kitárt karok formájában helyeztük el, így üzenve az égieknek, hogy soha nem felejtünk. Jelképesen magunkhoz öleltük '56 mártír hőseit!
- Aztán jött az ominózus temetés, ahol végleg kihúzták a gyufát. Bele akartak rondítani a pártállam és az „ellenzék” előre eltervezett arculatváltó aktusába?
- Krassó néhány nappal a Nagy Imre-temetés előtt hazautazott. Azonnal szervezkedni kezdtünk, több ezer szórólapot nyomtattunk azért, hogy a temetést követően elfoglaljuk az MSZMP székházát, a Magyar Rádió és Televízió épületét és országosan eltakarítsuk a kommunista hatalmat. Nem akartuk, hogy az állampárt tagjai ott legyenek a koporsónál, nem hittünk ebben a nagy és békés összeborulásban. Természetesen azonnal mindenki számára ellenségek lettünk. A Jurta Színházban éles vitába keveredtem egy Thomas Linch nevű CIA-küldöttel, aki megfenyegetett bennünket. Később maga Mark Palmer nagykövet is bekérette Krassót és az Inconnu egyik tagját. Azt mondta, hogy az Egyesült Államok leveszi rólunk a kezét, vagyis megszünteti a védelmünket, ha meg merjük zavarni a szertartást. Utólag jó lett volna, ha akkor bezárnak, legalább nem lett volna olyan cuki az a nagy összeborulás. Mivel nem volt mögöttünk valóságos népakarat és tömegerő, a fenyegetések hatására feladtuk elképzeléseinket. A Hősök terére ki sem jutottunk, csak a temető bejáratához engedtek bennünket. A temetői szertartásra sem mehettünk be, a Lezsák Sándor vezette MDF-es rendezők megtiltották a belépést, nem mehettünk oda a saját kopjafáinkhoz. A szertartás végén már beengedtek, amikor már kifelé tartottak a KISZ- és párttitkárok, a protokolláris díszpintyek. A síroknál megláttam Kis János filozófust és a kezébe nyomtam egy plakátot, melyen egy Illyés idézet volt látható: - „Mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál”.
- Hatalmas lehetett a csalódásuk. Mi történt a temetés után?
- Krassó gyorsan összegründolt egy pártot, Magyar Október Párt néven, de már elkésett. A lapok régen le voltak osztva a közéletben. Gyuri egy nagyon okos, jövőbelátó ember volt, minden szörnyűséget előre megjósolt, ami az elmúlt évtizedekben sajnos bekövetkezett. Az Inconnu beadott még egy utolsó pályázatot a 301-es parcella díszsírhelyével kapcsolatban, de tudtuk, hogy nem nyerhetünk. Jovánovics György krematóriumszerű építménye lett a győztes, előtte a földben egy hatszögletű fekete márványtömbbel, amely leginkább egy holokauszt-emlékműre emlékeztet. A temetést követően még kiadtunk egy kötetet Kopjafák és vallomások címmel, amelyben az adományozók leírták 1956-os emlékeiket. A megrendítő kötethez Tollas Tibor barátunk, a müncheni Nemzetőr újság vezetője írt méltatást. Aztán eljött a vég. Az utódpárt és a balliberálisok mindent vittek, nekünk antikommunistáknak esélyünk sem volt. Utolsó aktusként még létrehoztuk az Október 23. Alapítványt, amely a forradalom emlékének műben vagy életműben való ápolását segítette volna elő, de sehonnan sem kaptunk támogatást a működésünkhöz, így hamarosan megszüntettük. Krassó halálát követően szerettük volna ápolni és ébren tartani Gyuri emlékét és szellemét is, ezért 2001-ben megalapítottuk a a Krassó György Emlékérmet, amelyet először és utoljára Modor Ádám történész kapott meg, a Gyuriról szóló gyönyörű kötetéért. Aztán ez a kezdeményezésünk is elhalt. Nem volt sem állami, sem magánmecenatúra, amelynek fontos lett volna Krassó forradalmi testamentuma. Eközben Bokros Peti összerakta az Inconnu csoport történetéről és munkásságáról szóló albumot, amely mind a mai napig fiókban hever. Nincs aki kiadná. Teljesen magunkra maradtunk, tényleg eljött a vége. Úgy éreztük, hogy a csoport beteljesítette különös küldetését és feloszlottunk. Bevégeztük azt, amit a sors kitervelt és megengedett számunkra.
- Ennyi harcra, szenvedésre és küzdelemre senki sem figyelt oda? Nem volt soha egy kósza köszönöm, vagy egy elrebegett bocsánat? Nem fogta meg senki az Inconnu csoport kezét?
- Azzal, hogy nem azonosultunk a gengszterváltással, azt gondolom végleg és örökre kinyírtuk magunkat a magyar közéletből. Ez persze így van jól. Nagyon büszke vagyok a társaimra, hogy nem lettek csúszómászó, megalkuvó seggnyalók. Az Inconnu-t nem lehetett soha kilóra megvenni, vagy néhány garasért lekenyerezni. Szabadok voltunk és azok is maradtunk! A csoportot egyébként soha nem tüntették ki. A Boros Péter (Hóbagoly) által erősen kézben tartott szervezetek a TIB, vagy a Pofosz örökre kitörölt bennünket az emlékezetéből. Én magam 1993. októberében igen megalázó körülmények között megkaptam a Nagy Imre-emlékplakettet Göncz Árpádtól, amit aztán később visszaadtam. Nem akartam a „Fényes szellők” tagjai közé keveredni. 2003-ban egy szintén margóra szorult szervezettől, az '56-os Felkelők Rabparlamentjétől kaptunk néhányan elismerést, kitüntettek a Forradalom hőse érdemrenddel.
- Mindenki azt gondolhatná, hogy itt ennek az igen szomorú történet a vége, de aztán ismét lett egy látványos feltámadás.
- 2001 őszén már lehetett látni és érezni, hogy megbukik az első, sok tekintetben őszinte, de alapjaiban dilettáns Orbán-kormány. Attól való félelmünkben, hogy a kommunisták ismét visszajönnek, megalakítottuk az Inconnu csoport 3. mutációját. Ebben javarészt profi fotósok, grafikusok és képzőművészek vettek rész. 2002 őszére elkészült az a teljesen egyedi politikai plakátkiállításunk, amely hatalmas sikerrel bejárta az egész országot. A szatíra, a gúny és a cinizmus eszközével mutattuk be a Horn-Kuncze-Medgyessy-Gyurcsány vezette balliberális koalíció valódi, hungarofób, nemzetgyűlölő arculatát. 2004. december 5-én a nagy Kossuth téri rendezvényen, szolidaritásból nyilvánosan elégettem az útlevelemet a kettős állampolgárságról szóló népszavazás sikertelensége miatt. 2005-ben, Első esély néven akciót kezdeményeztem a kommunista felelősök elszámoltatásának ügyében. Mondanom sem kell, sikertelenül. Aztán jön 2006 ősze és az Inconnu ismét színre lép. A Kossuth térre koporsót állítunk a Gyurcsány-rezsimnek, rajta a felírat: - „Nektek innen már nem lesz feltámadás!” Ez volt az utolsó üzenetünk. A jóslat bejött, a baloldal széthullott, de az ország sorsa nem lett jobb.
- Miért?
- Egy nemzet számára ritkán adatik meg, hogy megnyílnak számára az ég kapui. Ritkán adatik meg, hogy emelt fővel és büszkén belépjen a történelem kapuján. Nem ismertük fel a kínálkozó lehetőséget sem 1989-ben, sem 2006-ban, pedig üzentek nekünk '56 hősei. Talán érzéketlenek, talán tudatlanok, talán gyávák voltunk. A sors által felkínált lehetőséggel élni kellett volna, nem csupán sodródni az eseményekkel. Félünk az ismeretlentől, félünk a konfliktusoktól, félünk a harctól, pedig küzdelmek nélkül nincs igazi és mélyreható változás. Hiába pattogott térfelünkön a labda, a meccseket nem játszottuk le időben, igazán és őszintén.
Ha idejekorán felismerjük és komolyan vesszük '56 üzenetét, akkor nincs az országunkban ennyi zsákutca és vargabetű. Nincs posztkommunizmus, nincs kirekesztő liberalizmus, nincs félfeudalizmus, nincs hőzöngő giccsmagyarkodás. Nincs brutális országkifosztás, nincs politikus-, rendőr- és bankárbűnözés. Nincs nyomor és nincs tolvajtempó, nincs égbekiáltó szakadék szegény és gazdag között. Nincs széthullott szolidaritás, nincs ekkora törésvonal embertársaink között. Nincs hazugság, képmutatás, sunyiság. Nincs állampárt, nincs kontraszelekció, nincs belterjes és félfeudális uram-bátyám viszony. Nincs ügynökügy, szemkilövés, helikopterezés. Nincs Biszku-per, nincs Népszava- és Népszabadság-ügy. Nincs állami propaganda, nincs cenzúra, nincs hétköznapi félelem és rettegés. Nincs Antall, nincs Horn, nincs Medgyessy, nincs Kuncze, nincs Fletó és nincs persze Orbán sem. Egyszerűen csak egy egészséges, kiegyensúlyozott, boldog ország van. De ezt a lehetőséget elkúrtuk valamennyien! Nem kicsit, nagyon! (Hogy csak egy megzakkant klasszikust idézzek.)
- Végszó?
1956 örököseként három kegyelmi pillanatot adott számomra a Jóisten. Művészként megfaraghattam a mártírok emlékére emelt kopjafákat. Újságíróként részt vehettem a Sajtóklub hatalmas, közösségteremtő sikerében. Politikusként szóvivője lehettem a 2006-os morális forradalomnak. Kell ennél több?
A beszélgetést lejegyezte a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa
2016. október 23. / A magyar szabadságharc 60. évfordulója
(Forrás: Molnár Tamás Fb-oldala)



Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2021 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready