Képzeljenek el egy rendszert, amely műholdakkal figyeli a Földet, ömlenek bele a milliónyi forrásból származó, legkülönfélébb adatok, és ezeket olyan kifinomult módon képes feldolgozni, hogy megérti a múltbeli trendeket, sőt ezek alapján képes előrejelezni bizonyos jövőbeli történéseket is. Aztán képzeljék el, hogy ezt a rendszert az amerikai hírszerzés már évek óta fejleszti. Aztán képzeljék el, hogy mindez a valóságban is így van, és ennek a rendszernek a neve Sentient.

A globális amerikai megfigyelésről és adatgyűjtésről általában az NSA vagy a CIA jut az emberek eszébe, de az Egyesült Államok Hírszerző Közösségébe tartozó 17 szerv között vannak olyanok is, amelyek jóval kevésbé ismertek és kevésbé kétes hírűek, de szintén fontos munkát végeznek. Ilyen a Nemzeti Felderítő Hivatal (National Reconnaissance Office, NRO) és a Nemzeti Térinformatikai Hírszerző Ügynökség (National Geospatial-Intelligence Agency, NGA) is. Az NRO felderítő műholdakat működtet, az ezekkel begyűjtött adatokat pedig továbbítja a társügynökségeinek. Például az NGA-nak, amely a feldolgozást és elemzést végzi. És ez a két ügynökség közösen fejleszti a Sentient (“érző”, “érzésekre képes”) nevű rendszert is.

Ennek a létezéséről egészen mostanáig csak elvétve tett utalásokból lehetett tudni. De most eddig titkosított, nemrég közzétett dokumentumok némi betekintést engednek a program fejlesztésére és céljaira is.

A Sentienthez köthető kutatások már legalább 2010 óta tartanak. Az első nagyobb kutatás-fejlesztési mérföldkövet 2013-ban érték el, de hogy ez mi volt, az még a feloldott dokumentumokban is kitakarva maradt. Legközelebb 2016-ban lehetett hallani a programról, amikor egy képviselőházi bizottsági meghallgatás során elhangzott róla egy rövid összefoglaló. Majd legutóbb 2018-ban került nyilvánosságra egy prezentáció, amely szerint már abban az évben élesedett volna a rendszer. A most nyilvánossá tett iratokról először beszámoló Verge-nek ezzel szemben azt mondta az NRO képviselője, hogy a Sentient még jelenleg is fejlesztési fázisban tart. Ennél többet viszont nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem árult el, hiszen maga a program továbbra is titkosított.

Még a titkosított iratok feloldása előtt, egy Colorado Springsben tavasszal rendezett űrkonferencián a közönség egy tagja arról kérdezte a pódiumon ülő katonai és hírszerzési vezetőket, hogy mikor lesz a hadseregnek olyan fejlett, automatizált térinformatikai rendszere, amely közel valós idejű stratégiaalkotást és műveletirányítást tesz lehetővé. Válaszként először kényelmetlen fészkelődést kapott, majd a jelenlévő NGA-s vezető annyit mondott erre, hogy a kérdés ugyan remek, a válasz viszont minősített információ, de “ha nem most, akkor nagyon hamar” rendelkezésre fog állni ilyen rendszer. Bár nevet nem említett, feltehetően a Sentientre utalt.

Az azóta nyilvánosságra hozott dokumentumok ellenére sokkal okosabbak ma sem vagyunk azzal kapcsolatban, hogy pontosan hogyan fog működni a rendszer.

A Sentient nagy mennyiségű adatot nyel el és dolgoz fel. Katalogizálja a normális mintázatokat, felderíti az anomáliákat, és segít előrejelezni és modellezni az ellenségek potenciális cselekedeteit – nagyjából ennyit árult el a működéséről az NRO.

Annyi biztos, hogy a műholdak képein túl ma már jóval több minden számít térinformatikai adatnak: gyakorlatilag minden, amihez idő- és térkoordináták rendelhetők, például időjárási, pénzügyi, szállítmányozási adatok, akár egy felcímkézett Facebook-bejegyzés vagy egy elcsípett csetüzenet is. Vagyis olyan elképesztő mennyiségű adat áll rendelkezésre, amelyet emberi erővel képtelenség feldolgozni. Itt jön a képbe a gépi segítség, azaz a mesterséges intelligencia, amellyel a Sentient automatizálja az adatfeldolgozást és segít összekötni különféle adatokat, illetve felfedezni bennük az összefüggéseket és trendeket, hogy az emberi elemzők mindig tudják, hova és mire kell figyelni, hogy a lényegre tudjanak összpontosítani.

Az első amerikai műhold az 1958-ban indult Corona program keretében fényképezte az űrből a Földet, de ezek a fotók még úgy jutottak vissza hozzánk 1960-ban, hogy a szonda konkrétan lepottyantotta a tekercset, hogy a kutatók összeszedhessék. Ezeket a reptereket és más katonai létesítményeket ábrázoló képeket néhány nappal később maga Edwin Land, a Polaroid akkori vezérigazgatója terítette ki Dwight Eisenhower elé az Ovális Iroda padlójára. Az amerikai elnöknek pedig tetszhetett, amit látott, mert a következő évben létrejött az NRO. Ma már több mint 150 (ismert) amerikai katonai műhold figyeli a Földet, ezeknek a harmadát az NRO üzemelteti. De ennél jóval nagyobb a megfigyelő műholdak száma, és ezek egy részét nem is államok, hanem magán hírszerző cégek működtetik.

Ezt persze az állami hírszerző szervek se nézték ölbe tett kézzel: az NRO és az NGA 2016-ban elindította a Commercial GEOINT Activity nevű közös programot, amelynek a keretében felvásárolják ezektől a cégektől az értékes adataikat. A programban egészen mostanáig csak egy cég, mai nevén a Maxar vett részt (ebbe olvadt bele a Google-ös együttműködése miatt ismertebb nevű DigitalGlobe is 2017-ben), de júniusban az NRO bejelentette, hogy 2020-tól bővítik a programot, és két további cég, a BlackSky és a Planet is bekerül majd, sőt már idén egyéves szerződést kötöttek velük, hogy addig is tanulmányozhassák a működésüket.

Ahhoz, hogy a készülő katonai-hírszerzési rendszer működését jobban el tudjuk képzelni, érdemes megnézi a BlackSky már működő megoldását. Ez a cég 25 műholdról, 70 ezer hajóról és repülőgépről, 100 millió mobileszközről, több ezer internetre kötött okoseszközről, 5 ezer környezeti szenzorból, 40 ezer hírforrásból és 8 közösségi oldalról származó adatot kezel és összesít, és a jövőben 60 saját műholdat tervez hadrendbe állítani.

Mindegyik adattípusból más-más hasznos információ nyerhető ki: a hírekből személyek, szervezetek, helyek, események, más kulcsszavak; a képekből a helyszínek változásai, például amikor a képfelismerő algoritmusok kiszúrják, hogy felszállt egy katonai repülőgép a légibázisáról, vagy hogy megrongálódtak-e az épületek egy földrengés után; és így tovább. A cég rendszere ezeket a már feldolgozott, de még mindig különálló információmorzsákat igyekszik összekötni, hogy értelmet adjon nekik. Ha például eltűnt egy orosz vadászgép a bázisról, az a normális működési mintázata része-e (gyakorlatozik vagy másik bázisra szállították), vagy szokatlan esemény; utóbbi esetében van-e a közelben olyan történés, amely indokolhatja ezt stb. Majd az így felfedezett összefüggések alapján döntéseket hoz, például a potenciálisan érdekes irányba állítja a műholdakat, illetve riasztja az emberi elemzőket, hogy munka van.

Amikor például június közepén megsérült két tankerhajó az Ománi-öbölben, még el se ült a füst körülöttük, a cég műholdjai már arra néztek és fotózták az incidenst, mert a hajók jeladójának szokatlan mintázata és helyi híradások alapján a rendszerük azonnal jelezte, hogy figyelemre érdemes esemény zajlik a Hormuzi-szorosban. (Aztán az Egyesült Államok meg is vádolta Iránt a hajók megtámadásával, amit az tagadott, de azóta lelőttek egy amerikai drónt, lefoglaltak egy brit tankerhajót, majd egy másik hajót, és a helyzet azóta is rendkívül feszült.)

Hasonló elven képzelhető el a Sentient is, csak ha az egyszer működésbe lép, a BlackSky és a többi partnercég adatai is szépen befolyhatnak a rendszerbe a saját gyűjtésből és más forrásokból származó többi adattal együtt. Hogy ez mikor valósulhat meg, azaz milyen fázisban tart ez a fejlesztés, na ezt egyelőre a világon nagyon kevesen tudják, és ők nem bőbeszédű emberek.

A kockázatok viszont már elöljáróban látszanak. Például az, hogy nincs látható garancia arra, hogy egy ilyen érzékeny területen működő rendszer elég nagy pontossággal fog-e dolgozni. Márpedig a fals pozitív riasztásoknak végzetes következményei is lehetnek – némileg a harci drónok által kiválasztott célpontok esetéhez hasonlóan.

A rendszer tanításához felhasznált adatokkal is azért kell különösen vigyázni, mert bár a mindennapokban az is épp elég nagy hiba, ha egy képfelismerő rendszer gorillának hiszi a feketéket (ez mondjuk nem csoda - a szerk.) vagy egy fordítóprogram azt sulykolja, hogy a nőnek a konyhában a helye, de ezeknél jóval komolyabb következményei lehetnek annak, ha egy katonai rendszer követ el ilyen szintű melléfogásokat. Közelebbi analógiát szolgáltatnak erre a statisztikák szerint a "kisebbségeket aránytalanul negatívan megítélő" (értsd: tapasztalat-alapú - a szerk.) prediktív rendőrségi rendszerek.

Az NRO azzal hessegeti el ezeket a veszélyeket, hogy az emberi felügyeletet eszük ágában sincs kiiktatni, a manuális kontroll végig meglesz a rendszer fölött, így monitorozható a teljesítménye és felül lehet bírálni, ha szükséges.

Edward Snowden óta különösen érzékeny kérdés az is, hogy egy ilyen program pontosan milyen adatokra terjedhet ki, illetve terjed ki a valóságban. Ahogy általában az amerikai hírszerzési programok esetében, itt is az a főszabály, hogy amerikai állampolgárok után nem kémkedhetnek a saját szolgálataik. Bár az elmúlt években többször kiderült, hogy ezt a szabályt rugalmasan kezelik, ha a helyzet úgy kívánja, a Sentient program szerencséje, hogy az ismertebb társügynökségeivel szemben az NRO még egy nagyobb megfigyelési botrányban sem volt érintett.

Érdekesség, hogy a magáncégek műholdas adatgyűjtése kevésbé szigorúan szabályozott terület, mint az állami ügynökségeké, így elvileg nem kizárt, hogy ha az állam mégis amerikai földön nézne körül, csak a saját műholdjai odairányítása helyett kiskapuként egyszerűen kereskedelmi úton szerzi be ezeket az adatokat.

A Verge-nek nyilatkozó szakértők szerint aggodalomra adhat okot, hogy nem tudjuk, ezekre a kérdésekre ki és hogyan, illetve milyen választ fog adni. Persze lehet, hogy az is csak évekkel később derül majd ki, ha a program addigra már rég működésbe lépett.