Osskó Károly 1887. január 8-án (más források szerint 6-án) született Szombathelyen. Katonai anyakönyvi lapja szerint 181 cm magas volt, barna hajú, szürke szemű. A magyar mellett németül is írt és beszélt, vallása görögkeleti. A liptói eredetű Osskó család nagy nemesi múltra tekint vissza, a levéltári adatok alapján több száz éves nemesi múlttal.

Fiatal korától kezdve katonai pályára készült, a hadapródiskolát 1905-ben fejezte be. Az első világháború alatt a cs. és kir. 83-as gyalogezrednél szolgált főhadnagyként, majd századosként. 1915-ben és 1916-ban a keleti hadszíntéren harcolt Galíciában. A Bukowe Berdo-i magaslatnál, 1915. április 2-án, nagypénteken lezajlott ütközetnek is résztvevője volt, erről ő maga is írt egy visszaemlékezést, mely során hősiesen tartották a kulcsfontosságú állást az orosz túlerővel szemben, így több tízezer társukat mentették meg a harapófogóba kerüléstől és a fogságtól. Osskó az orosz fronton kétszer sérült meg, ebből egyszer a Bukowe Berdo-i ütközetben, lövés által a bal karján és a kezén. 1918-ban már a piave-i átkelésnél teljesített harctéri szolgálatot, majd a Papadopoli szigeteknél, 1918 júniusától ezredsegédtisztté léptetik elő. Vitézségéért számos kitüntetést kapott a háború során.

Osskó Károly az első világháború után is aktív katonatiszt maradt, 1927-28-ban őrnagy, 1938-ban a hadsereg tisztikarának névjegyzéke már ezredesként említi meg. A kőszegi katonaiskola parancsnokhelyettese volt, majd 1938 és 1940 között a 6. határőrkerület parancsnokhelyettese Berettyóújfaluban. 1941 novemberétől nyugdíjazták.

Osskó Károly a második világháborúban aktív katonaként már nem teljesített szolgálatot, azonban az eseményeket figyelemmel kísérte és rendszeresen publikált háborúval kapcsolatos cikkeket, elemző szemszögből. Jelen publicisztikánk is ebbe a halmazba tartozik, s legnagyobbrészt ezekért az írásokért fogták perbe a második világháborút követően. A nemzetellenes ügyészség 12 évet szabott ki rá, a bíróság első fokon 10 évre ítélte, amit másodfokon 2 évre módosítottak, nyugdíjától örökre megfosztották. A per végére ebből már leült 1 évet, 4 hónapot és 10 napot. Ezen idő alatt megözvegyült, felesége temetésére fegyőr kíséretében kiengedték. Az ötvenes évek elején ismételten rászálltak a kommunisták, kb. 2 évre internálták az Alföldre.

Mivel nyugdíjától még 1946-ban megfosztották, első világháborús hős, megbecsült katonatiszt és publicista ellenére kereső foglalkozást kellett keresnie. A kommunizmus méltatlan helyzetbe sodorta, éveken át lottószelvényeket árult a Felszabadulás téren. A rá emlékezők közül mindenki kiemelte, hogy Osskó Károly méltósággal tűrte az élet nehézségeit, kiegyensúlyozott volt, sosem panaszkodott, kellemes úriember maradt szegényen, betegen, idős korára is. 1969. április 21-én hunyt el Budapesten.¹

A Földközi-tenger medencéje ebben a háborúban, eddig a legváltozatosabb és drámai fordulatokban leggazdagabb hadszíntér volt az összes hadszínterek között. Ugy a tengelyhatalmak, mint Anglia mindent elkövetett, hogy itt kedvező döntést csikarhassanak ki. A nagy erőfeszítéseknek megvan a maga mélyreható oka. Olaszországnak élettere a Földközi-tenger, Angliának pedig életere. Akármelyik hatalmi csoport ragadja magához ebben a területben a teljes hegemóniát, a másikat halálra sebzi vele. Olaszországnak éppen úgy, mint Angliának, a gyarmatokkal való érintkezés és a velük való biztos közlekedés lehetősége a döntő tényező ebben a kérdésben. Anglia legrövidebb útja keleti gyarmatbirodalmához a Földközi-tengeren és a Szuezi csatornán át vezet. Az olasz-abesszin háború idejében, 1935-ben, Anglia azért mozgósította az egész világot Olaszország ellen, mert nem akarta tűrni, hogy a fiatal és életerős nemzeti Olaszország szilárdan megvethesse lábát egy olyan területen, ahonnan a Földközi-tengeren át vezető hajóutakat veszélyeztethetné. Ezért Anglia még azt sem nézte jó szemmel, hogy Olaszország Libyában berendezkedett.

A Földközi-tengeren át vezető út – annak ellenére, hogy Gibraltár, Malta, a Földközi-tenger keleti medencéje és a Szuezi csatorna angol kézben maradt – ma, Tunisz megszállásának befejezése után, az olasz-német légi és tengeri erők hézagnélküli ellenőrzése alatt áll, oly mértékben, hogy gyakorlatilag angolszász hajókat, még legerősebb kíséret mellett sem lehetne ezen a beltengeren keresztül vinni. Az angol hajózás így kerülő, m. p. az Afrika körüli kerülő útra kényszerül kitérni. Ez a kerülő, mely az Ázsiába és Észak-Afrikába törekvő hajók hajózási idejét a normális időnek közel a háromszorosára emeli, a máris katasztrofális hajóűrhiányt még jobban növeli. Tehát minél inkább rosszabbodik az angolszászok hajóűrhelyzete, annál inkább sürgősebb nekik a Földközi-tengeren át vezető rövidebb útnak – bármely áldozatok árán való kézbekerítése.

Roosevelt elnök alattomos akciója Észak-Afrika ellen is – a Szovjetnek nyujtandó közvetett támogatáson kívül – ebben a törekvésben leli magyarázatát. Persze ennél az akciónál szerepet játszott még az a bevallott hadászati terv is, hogy Afrikából kiindulva sodrítanák fel az európai arcvonalakat.

A Földközi-tenger medencéje megint súlyos harcok színhelye. Mindkét fél átérzi, hogy miről van szó és ezért végső erejüket megfeszítve küzdenek itt a győzelemért, mely a háború végső kimenetele szempontjából is döntő fontosságú lesz.

Fejtegetéseinkből kitűnik, hogy a tengeri háború, mely elsősorban a hajótér elpusztítására irányul, szoros kapcsolatban áll a földközi-tengeri hadműveletekkel. Ezért írásunk keretében a tengeri háború állásártól is rövid tájékoztatást nyujtunk.

Észak-Afrikában az 1940. év nyara óta dúlnak az ide-oda hullámzó és meglepő fordulatokban gazdag harcok. Graziani marsall offenzíváját a 8. angol hadsereg elleni támadása, majd Rommel első visszacsapása követte. Auchinleck tábornok offenzívája: 1941. november 18-án az angolok újból általános támadásba fogtak, mely súlyos harcokra vezetett Sollum, Bardia, Sidi Omar, B. el Gobi, Sidi Rezegh és Tobruk közti területben. Rommel felismerve az angolok nyomasztó túlsúlyát, december elején arra határozta el magát, hogy visszamegy El Agheila védőállásaiba. Az angoloktól való leválása símán ment végbe. Rommel 2. visszacsapása: Rommel az el-agheilai védőállásból – számban és anyagban megerősödve – 1942. január 21-én meglepetésszerűen megrohanta Ritchie tábornoknak El Agheilától keletre támadáshoz éppen csoportosulni kezdő seregtesteit. A támadás döntő sikerrel járt és Rommel egy iramban Derna, Bomba, El Mechilli területig hatolt előre. Az angolok a vesztett csata után Ain el Gazala és B. Hacheim vonaltól keletre eső területben, súllyal Tobruknál védelemre berendezkedtek. Rommel 3. offenzívája: május 26-án kezdődött Rommel újabb offenzívája, melynek során újból sok dicsőséget szerzett a német és olasz névnek. Az angol állásokat délről B. Hacheimnél megkerülve, majd Ain el Gazala és előbbi hely közt áttörve – súlyos harcok között – hamarosan Tobruk elé ért Rommel. Tobrukot június 19. és 20-ika közt lerohanta, majd a felbomlott angol erőket párhuzamosan üldözve El Alameinig tört előre, ahol – tovább jutni már nem tudván – berendezkedett védelemre. Auchinleck megint támad: Auchinleck júliusban a Közelkeletről sebtiben előre szállított erőkkel megkísérelte Rommel visszaszorítását, de eredménytelenül. E sikertelen támadás után Auchinleck Indiába került. 5. angol offenzíva: utódja Montgomery tábornok október 23-án számban és anyagban fölényes erővel megtámadta a tengely el-alameini védőállásait. 12 napi hősi küzdelem után Rommel marsall belátva, hogy nem tudja kitűzött harccélját (az el-alameini állásokban az angol támadást kivédeni) elérni, elrendelte a visszavonulást. Ez a tervszerűen és legnagyobb ügyességgel végrehajtott visszavonulás novem 3-án kezdődött. Rommelnek sikerült főerejével 15-ike körül az el-agheilai védőállásokat – erősen megtépázva ugyan – de töretlen erővel elérni. November végéig Montgomery nem volt képes ezt a védőállást megtámadni, mert erőinek zöme, akkoriban még több száz km. mélyíségben, utánpótlási nehézségekkel küzdve, mégcsak menetben volt nyugat felé. Nem valószínű, hogy Montgomery december 2. feléig nagyobbszabású támadást tudna kezdeményezni. Az angolok a több, mint 2 esztendeig tartó afrikai háborúban közel 120.000 foglyot 5000 harckocsit, sok ezer repülőgépet és rengeteg hadi- és szállítóhajót veszítettek.

Az 1942. év legjelentősebb afrikai hadművelete kétségtelenül z angolszászok partraszállása volt Algériában és Marokkóban. November 8-án, súllyal Algériában kb. 10-12 hadműveleti egység szállt partra Észak-Afrikában, összejátszva a pártütő francia tábornokokkal és tengernagyokkal. Hitler azonnal visszavágott, Olaszországgal együtt megszállta Franciaország még nem szállt területeit, Toulon kivételével. Rommelnek kiadós erősítést küldött. Partraszállt Tuniszban, ahol egy-kettőre erős hídfőállást tudott magának biztosítani és végül az utolsó percen lerohanta Toulont, az áruló franciák utolsó fellegvárát, melynek parancsnoka éppen át akart állni az angolszászokhoz. Ezt a sötét tervét végrehajtani nem tudván, a touloni kikötőben horgonyzó hadiflotta elsüllyesztését rendelte el. A francia admirális Toulonban nemcsak hajóhadát, hanem Franciaország nagyhatalmi állását is elsüllyesztette. Afrikában áll a harc. Véleményünk szerint azé lesz a győzelem, aki jobban bírja az utánpótlással, már pedig ebben a vonatkozásban a tengely Tunisz megszállásával máris domináló helyzetet tudott magának biztosítani.

A tengeri háborúban, mely a világ összes tengerein a legnagyobb hevességgel dúl, még mindig Németország és szövetségesei kezében van a kezdeményezés. Az angolszászok mindenütt defenzívába szorítva, alig tudnak megbírkózni a nehézségekkel. A búvárnadászok soha sem tapasztalt eredménnyel végzik pusztító munkájukat. A háború kezdetétől november végéig Németország és szövetségesei kb. 26 millió brt. hajóűrt semmisítettek meg. Az angolszászok nehézségeit a hajótér kérdésében, a következő körülmények alkalmasak fokozni:

1. A hajóépítés nem tud lépést tartani a veszteségekkel, mert pl. Amerikában ez év június végéig az építeni tervezett 4 millió brt. hajótér helyett, csak 2 millió készült el, de Angliában sem sikerült az átlagos havi 100.000 brt. építési teljesítményt fokozni. Ezzel szemben június végéig egyedül a németek közel 4 millió brt. hajóűrt süllyesztettek el. A 2. félév eredményei még ennél is kedvezőbbek.

2. A háború kiterjesztésével, új hadszínterek létesítésével és a hadiipar fejlesztésével együtt jár a hajóűrszükséglet emelkedése is. Különösen minden új arcvonal – mint a Salamon-szigeti és legutóbb az északafrikai is – ugrásszerűen magasra szökteti a hajóűr-szükségletet. Az északafrikai angolszász kaland annyira megnövelte a hajóűr-szükségletet, hogy azt csak az angol közellátás rovására lehetett volna kielégíteni. Legalább 500.000 tonnára becsülhető az a hajóűr, amit az angolszászok csupán novemberben, afrikai akciójukkal kapcsolatban elvesztettek.

3. Csődöt mondott a búvárnaszádok elleni harc is, mert úgy látszik, hogy az állandóan fejlődő búvárhajó typusok végleg győzedelmeskedtek a kísérő rendszer és a vizibomba felett. A búvárnaszádok elleni harc tanulmányozására, a szükségtől kényszerítve, Churchill éppen most rendelt ki Cripps elnöklete alatt egy szakemberekből álló bizottságot.

4. Az angolszászok hadihajó veszteségei, különösen Japán hadbalépése óta, oly mértékben emelkedtek, hogy már alig bírják a kíséréshez szükséges egységeket a karavánok rendelkezésére bocsájtani. A háború kezdete óta november végéig elsüllyedt angolszász hadihajókat a következő táblázat tünteti fel (nem végleges adatok):

I. U. S. A. veszteségei:        II. Anglia veszteségei:
11 csatahajó                        8 csatahajó
16 repülőgéphordozó          5 repülőgéphordozó
38 cirkáló                             86 cirkáló
37 romboló                          174 romboló
89 búvárnaszád                  113 búvárnaszád

Az angolszászok veszteségei hadi- és kereskedelmi hajókban oly magasak, hogy azok nemcsak ellátási hajózásukra, hanem hadműveleteikre is bénító hatással vannak. Ha e téren a helyzet hamarosan és gyökeresen nem változik, semmi kilátásuk sincs arra, hogy a Földközi-tengeren, ahol november 8-ika óta két hajóűr pusztító arcvonaluk van, felülkerekedhessenek, még kevésbé, hogy a háborút megnyerhessék.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

¹Nemes Osskó Károly életrajza és a Bukowe Berdo-i ütközet általa készített leírása a Haditudósító magazin IV. évfolyamának második számában található (2011. március-április). Az itt olvasható anyagot és fotókat Osskó Károly rokona, Mátrai Miklós bocsájtotta a lap rendelkezésére.

- Tanulmányok az 1943-as Magyarság Évkönyvből (I. rész) - vitéz Jaross Andor: A magyar honvéd Európában

- Tanulmányok az 1943-as Magyarság Évkönyvből (II. rész) - vitéz Barabás Emil: A háború Távol-Keleten

- Tanulmányok az 1943-as Magyarság Évkönyvből (III. rész) - Mattyasovszky Kornél: A magyar belpolitika 1942-ben

- Tanulmányok az 1943-as Magyarság Évkönyvből (V. rész) - vitéz Zách Emil: Tizenkét hónap világháború

- Tanulmányok az 1943-as Magyarság Évkönyvből (VI. rész) - Dr. Ráttkay R. Kálmán: Európa politikai története 1942-ben

- Tanulmányok az 1943-as Magyarság Évkönyvből (VII. rész) - Málnási Ödön: Az európai és népi erők egyesítésének útján