Az amerikai elnök ismét kamerák előtt bizonyította, hogy nem állnak tőle távol a diplomáciában szokatlan fordulatok: Donald Trump ezúttal Ahmed as-Sár szíriai elnökkel a Fehér Házban folytatott kötetlen beszélgetése közben kezdte el parfümmel fújkálni az elnököt, majd megkérdezte tőle, hogy „hány feleséged van?”.
Ahmed as-Sár még hétfőn Washingtonban találkozott Trumppal. A látogatás a két ország között formálódó stratégiai kapcsolatok ellenére mindenképp kirívó, hiszen a Bassár el-Aszad rezsimjének 2024. decemberi megbuktatását vezető as-Sár korábban még Mohamed al-Dzsúláni harci névre hallgatva az al-Kaida szíriai ágának emírjeként volt ismert, Irakban amerikai börtönben is ült.
Az amerikai elnök a találkozón a kamerák előtt folytatott beszélgetésük közben egy ponton előkapott egy ajándéknak szánt parfümot, amivel először magát, majd a szíriai elnököt fújta be gondosan. „Ez a legjobb illat. Gyere te is!” – mondta Trump a delegáció egy másik tagjának, aki meg is köszönte a fújást.
Az amerikai elnök ezután azt mondta Ahmed as-Sárnak, hogy nyugodtan tegye el a parfümöt, van egy másik is, de azt már a szírai elnök feleségének szánta. Itt kérdezett rá Trump, hogy „hány feleséged van? Egy?”
Ahmed as-Sár gyorsan biztosította az elnököt, hogy neki csak egy felesége van, majd egy baráti összenevetés és vállcsapkodás után még azt is odaszúrta Trump neki, hogy „nálatok sosem tudni”.
A szíriai elnök fogadása az Ovális Irodában mellőzte a külföldi vezetők esetében szokásos ünnepélyes ceremóniát, és as-Sár a Fox Newsnak nyilatkozva azt mondta, hogy a kapcsolata az al-Kaidával „a múlt”, és a fehér házi találkozón nem került szóba. Szerinte Szíriát az Egyesült Államok az Aszad-korszakkal ellentétben többé nem fenyegetésként, hanem geopolitikai szövetségesként kezeli.
(Telex nyomán)