Oroszország a fronton nem érte el az idei céljait és sok hibát követ el, ezért a háború befejezése érdekében fokozni kell a nyomást Moszkvára – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön Koppenhágában, azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Európai Politikai Közösség (EPC) hetedik csúcstalálkozója után, Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel közösen tartott
"Ma sokat beszéltünk a harcok helyzetéről Ukrajnában, arról, hogyan állítják meg katonáink az orosz rohamokat. Oroszország sok mindent tervezett erre az évre, de messze nem ért el sokat. Ez a mi katonáinknak és azoknak köszönhető, akik segítenek nekünk. Emellett (Oroszország) sok hibát is vét" - idézte az Ukrinform ukrán állami hírügynökség Zelenszkijt. Hozzátette, hogy ez az egyik oka annak, miért szükséges épp most fokozni a nyomást Moszkvára. Egyúttal felszólította az európai országokat, hogy mondjanak le az Oroszországgal folytatott olajkereskedelemről.
Az ukrán államfő reményét fejezte ki, hogy a Donald Trump amerikai elnökkel tartott találkozója után Ukrajna további fegyvereket kap majd távoli célpontok elleni csapások végrehajtására Oroszország területén, a saját rendszereiken felül. "Eddig csak a saját, távolsági célokra alkalmas fegyverrendszereinket használtuk" - jegyezte meg. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy politikai, gazdasági és katonai téren egyaránt elnyerje az Egyesült Államok támogatását.
Újságírói kérdésre válaszolva Zelenszkij kijelentette, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök azért blokkolja Ukrajna európai integrációját, mert országában választási kampány zajlik. "Ami Ukrajna Európai Unióhoz való közeledésének blokkolását illeti, senki sem tudja ezt megakadályozni, mert ez Ukrajna akarata, és ennek megfelelően Európa döntése, hogy a jövőben Ukrajnát az EU tagjaként lássa. Természetesen, minden az egységen és a közös döntésen múlik" – tette hozzá Zelenszkij. Megjegyezte, hogy Oroszország Ukrajna elleni agresszióját éppen Ukrajna EU-csatlakozási törekvései váltották ki.
A dán miniszterelnök szerint nem lehet arany középutat találni Ukrajna EU-csatlakozása és az Orbán Viktor által felvetett elképzelés között, miszerint stratégiai partnerségi megállapodást kellene kötni, miközben Ukrajna kívül marad az Európai Unión. "Nem engedem, hogy egyetlen ország, és főként nem Viktor Orbán dönthessen egész Európa jövőjéről" - jelentette ki Frederiksen.
(MTI)