Tegnap hírt adtunk róla, hogy a Boros Bánk Levente által vezérelt, kormányközeli Médianéző Központnak sikerült úgy megnéznie a magyarországi sajtóviszonyokat, hogy több mint 1 milliárd forintból balliberálisnak látta a Kuruc.info-t. Azonban ha valaki feltette a kérdést, van-e még lejjebb, jelentem, van. Elérték DJ Jeszy szintjét is. Nézzük.
Zoom
Hang szerencsére nem tartozik a képhez, a szolgai viselkedésnek azt a megjelenési formáját ugyanis, amely folyamatos Orbán-hangutánzásban nyilvánul meg, épelméjű ember aligha tudja hosszú távon elviselni - a szerk.
Az alaphírt közlő, valóban balliberális 444 ezt írta ma:
Az Azonnali.hu meg is kérdezte a Médianéző vezetőjét, Boros Bánk Leventét, hogy milyen módszertan alapján lett balra sorolva az oldal. A válasz?
A kormánynak nincs jobboldali ellenzéke, a Kuruc viszont nem kormánypárti, vagyis ellenzéki, vagyis balliberális. Az elemző válasza pontosan így szólt: „Minthogy a jelenlegi kormánynak nincs jobboldali (nemzeti/konzervatív/kereszténydemokrata – ezen fogalmak szinonimaként itt felcserélhetőek) ellenzéke, így bármely sajtótermék, amely »ellenzékiként«, »kormányellenesként« lenne beazonosítható, egyértelműen besorolható a balliberális kategóriába – ahogy a Jobbik is nemzeti radikálisból Gyurcsánnyal együttműködő párttá vált, így része lett a balliberális oldalnak."
És a Nők Lapja pedig azért lett balliberálisnak titulálva, mert a lap online kiadásában két véleménycikk is megjelent arról, hogy Dúró Dórának nem kellene mesekönyveket bedarálnia. A Mi Hazánk politikusa nemrég iratmegsemmisítőbe nyomta a Meseország Mindenkié című mesekönyvet, mert az szerinte homoszexuális propagandának minősül. A Nők Lapjában megjelent vélemény szerint pedig a könyvégetés/bezúzás/ledarálás nem annyira jó dolog. Boros Bánk Levente szerint viszont "ezek a megállapítások nem jelennének meg egy keresztény-konzervatív sajtótermékben és fordítva" és "amely sajtótermék – figyelembe véve különösen a téma utóbbi napokban kapott politikai fel- és visszahangját [sic!] – megjelenteti ezt az (vagy ehhez hasonló tartalmú) írást, minden további nélkül minősíthető balliberálisnak".
Most kell egy nagy levegőt venni, s eldönteni, hogyan reagáljunk a fentiekre. Nyilván az ember csuklóból leidiótázná őket, ami természetesen áll is, de tegyük ezt elegánsan és összeszedetten, hívjuk segítségül a bináris logikát, ismertebb nevén a józan paraszti észt. A két fő állítást vesézzük ki.
I.
Boros Bánkék állítják:
A kormánynak nincs jobboldali ellenzéke, s mivel a Kuruc.info nem kormánypárti, ezért balliberális.
Az ebből levonható következtetés:
A Mi Hazánk Mozgalom nem létezik, ugyanis az nem más, mint a kormány jobboldali ellenzéke, de Borosék szerint ilyen nem létezik, ebből következőn a Toroczkai pártja sem valóság.
A valóság:
A Mi Hazánk jobboldali ellenzéki párt, ahogyan a Kuruc.info is ehhez hasonló, radikális és nemzeti, ám ha az indokolt, kemény hangvételű kormánykritikus hangnemet üt meg, rámutatva a Fidesz igen gyakori álnemzeti és áljobboldali jellegére.
Konklúzió:
Boros Bánk Levente ökörséget állít.
II.
Boros Bánkék állítják:
A Nők Lapja azért balliberális lap, mert elítélően írt Dúró Dórának, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjének akciójáról, hogy ledarálta az LMBTQP-propaganda által átitatott „mesekönyvet.
Az ebből levonható következtetés:
Ha ez (is) a kritériuma a balliberális mivoltnak, akkor ebből logikusan következnie kell, a Kuruc.info szintén felemelte szavát Dúró performansza ellen, bizonyára százával találjuk a szörnyülködő cikkeket a portálon…
A valóság:
A Kuruc.info valamennyi magyar nyelvű hírportál közül a leginkább helyeselte a „Meseország” nevű buzi-propaganda könyv bedarálását, sőt, ennél még akár radikálisabb cselekedeteket is el tudna képzelni.
Konklúzió:
Boros Bánk Levente ökörséget állít.
Nos, akkor ezt, azt gondolom, helyre is tettük. De a kérdés azért még indokolt: van-e még ennél is lejjebb? Kiderül…
Lantos János