Áder János volt köztársasági elnök arra szólította fel az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Magyar Péter miniszterelnököt, hogy az őt törvénysértéssel vádoló kijelentései miatt legkésőbb jövő hétfőig tegye közzé az elmondottakat alátámasztó bizonyítékait, vagy kérjen bocsánatot.
A miniszterelnök véleményét a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón kérdezték arról, hogy Áder János volt köztársasági elnök alkotmányos puccsnak tartja a Sulyok Tamás államfő körüli helyzetet.
Magyar Péter úgy reagált, hogy érthető Áder sértődöttsége, hiszen a kekvák állami tulajdonba vételével a hozzá köthető "milliárdos pénzszivattyú alapítvány" is állami fenntartásba kerül, és "elesik egy nagy bevételtől ő is meg a sameszai is".
Ahogy a miniszterelnök fogalmazott, az Áder János vezette Kék Bolygó Alapítványból "évek óta lapátolták ki a közpénzt", miközben a volt államfő hatmilliós havi juttatásban részesül, felújították a villáját, sofőr és komornyik jár neki.
Frissítés: Facebookon jött is a válasz: Áder egy igazi közpénzhorgász
Áder János egy igazi közpénzhorgász: adófizetői milliárdokból felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet és milliárdokat szór el rendezvényekre. "Ennek vége" - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán.
2. frissítés: 720 négyzetméteres villa és komornyik
Áder János volt köztársasági elnök egy 720 négyzetméteres, "adófizetői pénzen felhúzott villában húzza meg magát", miközben van kettő saját rózsadombi ingatlana is - írta a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán.
Magyar Péter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón fogalmazott úgy, hogy az Áder János vezette Kék Bolygó Alapítványból "évek óta lapátolták ki a közpénzt", miközben a volt államfő hatmilliós havi juttatásban részesül, felújították villáját, sofőr és komornyik jár neki.
Erre reagálva Áder János arra szólította fel az MTI-hez eljuttatott közleményében Magyar Pétert, hogy az őt törvénysértéssel vádoló kijelentései miatt legkésőbb jövő hétfőig tegye közzé az elmondottakat alátámasztó bizonyítékait vagy kérjen bocsánatot.
A miniszterelnök pénteki bejegyzésében úgy fogalmazott, "Áder János közpénzhorgász bizonyítékokat követel. Íme az első".
A volt államfő jelenlegi lakhelyéül szolgáló villáról Magyar Péter azt írta, hogy felújításakor még a zöldterület maximális beépíthetőségét is megemelték "a környezetért oly nagyon aggódó Áder János kérésére".
A Fidesz egykori alelnökének rezsijére 21 millió forintot költenek évente az adófizetők, ezenkívül jár neki házi alkalmazott, gépkocsi, sofőr, titkárság és havi hatmillió forint - sorolta a miniszterelnök, arra kérve Áder Jánost, mutassa meg a házat vagy "a Kék Bolygó Alapítványának a milliárdos pasaréti villáját" belülről, hogy "lássák a magyarok, hogy mire költöttek".
A bejegyzéshez Magyar Péter egy drónfelvételt is mellékelt egy villáról, amelyben közlése szerint Áder János jelenleg lakik.
(MTI)







