Mert nálunk nincs semminek sem akkora keletje, mint a történelmi, politikai meséknek, főleg, ha a mesemondó még trükkös számadatokat is belesző meséibe.

Nagy ünneplés volt most nálunk, olyan nagy, hogy még egy picike, de igen gazdag, most éppen ránk erőszakoltan baráti ország fegyveresei is részt vettek benne, persze mint védők és őrzők, itt-ott igazoltatók, esetleg ütlegelők.

És ha már egy egészen kicsi, de mégis nagy baráti országot említettünk, említsük meg a Magyar Távirati Iroda cikkét, amely így indított:

„A szabadságharc zsidó hőseire emlékeztek
Budapesten katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc zsidó hőseiről."

És megint az arcunkba dörgölik a mesemondók mítoszaikat. A politikai mesékre az a jellemző, hogy azoknak igazságtartalmuk van, de csak annyi, hogy azt bármiképpen torzítva lehessen tálalni.

A mese alapja valóban egy zsidó forradalmi szervezkedés, aminek semmi köze sem volt a nemzeti hűséghez, inkább a korai kommunizmus kirobbantásához.

Az európai forradalmakat egy jól megalapozott, megszervezett provokációs aknamunka előzte meg.
Már 1842-ben a kölni Rheinische Zeitung újság oldalain Marx olyan mértékben uszított, hogy rá egy évre a hatóságok megszüntették a lapot.

A zsidóság hatalomra törő rétegének útjában állt az európai főnemesi, uralkodói réteg, amelyeket a polgári tömegekkel akartak megsemmisíteni. Kimondottan a forradalmakra írt céltervet (kommunista kiáltvány) Londonban Marx, amelynek lényegét már hónapokkal korábban szamizdat formájában terjesztettek Európa sok fővárosában.

Nem véletlen, hogy a magyar ifjúság már Petőfivel az élen királyokat akart akasztani, és a korábban zsidóellenes felhangjairól ismert Kossuth beleszerelmesedett a szabadkőművességbe, amely a keblére szorította.

Kossuth, a vakoló

Amikor a forradalmak hátán lovagoló zsidó szervezők céljukat a 48-as forradalmakkal nem érték el, maguk is a főnemesség után ácsingózván sorra vásárolták meg címeiket. A magyar bárói testület elzsidósodott. Színpadra léptek Weissek, Naumannok, Hatvany-Deutchok, Gutmannok.

A kiegyezés látszólag gazdagságot hozott Magyarországnak, de valójában a „kitántorgás" korát megalapozó idők jöttek el, amelyet a korábban kommunizmusban utazó „mágnások" irányítottak.

És ezt ünnepeljük és ezt ünnepelték a kommunistáink is az átkosban, hiszen a szabadkőműves Kossuth és a „Kiáltvány" eszméit félreértő Petőfi nevét hordhatták például azok az intézmények is, amelyekben a zsidó háttérirányítással tobzódott a kommunista erőszak.

Ezt ünnepeljük most úgy, hogy közben az „Állam" megtiltja a forradalmat forradalommal ünnepelni, és a szabadságharcnak még a gondolatától is irtózva dobják a zsidó szabadságharcosok meséjét a túl hangosak arcába.

Egy olyan országban, ahol a külföldről is áramló dollár milliárdok ellenére a zsidó párt csak igen nagy nehézségek árán képes a pár százalékával legitimitást színlelni, kötelező egy filoszemita mítosz gyártása, propagálása.

A recept egyszerű. A zsidók a szabadságharc oldalán harcoltak, tehát értünk harcoltak, meg kell őket becsülni.

Ha a recept ennyire egyszerű, akkor kavarjunk egyet az üstön, és hozzuk fel példának Hitler zsidó katonáit, tisztjeit. No, nem csak a „Mischlinge" zsidókról beszélek most, hanem arról a vegytiszta zsidó hadseregről, amelyből két fővezér, tizenöt generális és egy sereg más főtiszt is kikerült.

Igen, a zsidó katonák, akik vagy húsz alkalommal vehették át Hitler kezéből a legmagasabb náci kitüntetést, a lovagkeresztet.

Ezek a zsidók kinek a szabadságáért küzdöttek tehát? Hol marad el a zsidó dicséret?

Miért nem emlékezik meg a magyar mítoszgyár például a lópecér zsidó Kurt Becherről? Arról a Becherről, aki mint SS főtiszt, egysége élén több tízezer szovjet zsidó haláláért volt felelős? Pedig a magyar zsidóság is jól ismerte, mint Heinrich Himmler jobbkezét.  Természetesen megúszta Nürnberget.

A mai mítoszgyárosok óvatosan mesélnek, és saját igényeiket kiszolgáló meséikhez nagy, nehéz számokat kötöznek. Náluk millió,  hatszázezer, vagy most a legutóbbiban húszezres a szám, ez esetben 48-as zsidó baka mértékegységeként!

Egy zsidó portálon a következőket olvashatunk erről:

„És hogy hányan voltak a zsidó honvédek? Erről nincs pontos forrásunk, csak anekdotális bizonyítékok, becsült adatok léteznek. Kossuth Lajos és Einhorn Ignác állítólag 20 ezer főre tették a zsidó honvédek létszámát (a Magyar Zsidó Lexikon közlése szerint: "…a hagyomány szerint Kossuth egyik beszédében azt mondta: 'Húszezren vitézül harcolnak seregünkben'…")..."

Az 1800-as századvégi magyar írások viszont tiltakoznak már akkor a mítoszgyártás ellen.  Így ír  Magyar Szemlében Zimándy Ignác, aki az 1848-as 20-ezer szerzőjével, Bernstein Rabbival került összeütközésbe:

„Ferdítések feles számban fordulnak elő művében, hogy azokból hitsorsosaira dicsőséget magyarázzon ki. Így Ballagi Károly volt főhadnagyot mindig zsidónak mondja, holott ha a Közlönyt szorgalmasan átnézi, láthatja annak 1848-iki 38. számából (júl. 17.), hogy mint református tanárjelöltet ösztöndíjjal küldi ki a közoktatási miniszter külföldre. E kiküldésből ugyan semmi se lett, de talán bizonyít annyit, hogy a református tanárjelölt nem volt zsidó..."

Kossuth jászberényi beszédjének, amelyben húszezres zsidó katonaságot dicsér, mesés történeteknél komolyabb bizonyítéka nem létezik. Amennyiben a történetnek mégis lenne alapja, úgy érthető, hogy Kossuth miért a zsidó Eichorn Ignác rabbival futott meg, míg Aradon az igazi hősök Haynau pribékjei elé álltak emelt fővel.

Itt lenne az ideje, hogy szabadságharcunkat, ha már azt zsidó érdekek robbantották ki, ma már ne sajátítsa ki pont az az erő, amelynek pribékjei igazoltatnak, ha kell, repülőn erősítést küldenek egy szerényebb, de modernebb kis szabadságharc leverésére.

Mert a szabadságot nem csak királyok korlátozhatják, hanem az ex-kommunizmust a kiskirályok is, akik ma a Parlamentünkben pöffeszkednek, vagy kilóra árusíttatják hazánkat becstelen goyim szolgáikkal.

Neményi Péter - nemenyi.net

Kútfő: Bryan Rigg – Hitler's Jewish Soldiers