A nevezett megszólalásokból két fő motívum rajzolódik ki. Egyrészt igyekeznek előkészíteni a talajt annak, hogy itt bizony kimondva vagy kimondatlanul, de kollektív büntetés vár a palesztinokra. Ez egy kimondott erős szándék, és szinte minden megszólalás mögött ott húzódik, ezt kár lenne eltagadni.

A másik, hogy igyekeznek úgy keretezni az egészet, mintha itt nem a zsidók és a palesztinok szembenállásáról lenne szó. Itt is vannak fokozatok, ezt az érvelés először azzal igyekeznek elfogadtatni velünk, európaiakkal, hogy Izrael nem más, mint a nyugati világ védőbástyája, amely minket véd. De aztán tovább is mennek, úgy állítják be, hogy a Hamász gyakorlatilag a teljes emberiségre tör, nem csak a zsidókra, és ha nem állítjuk meg, pusztulás fenyegeti az emberi civilizációt.

Természetesen egyik sem igaz.

Sőt, ami azt illeti, az, hogy Európába is sikeresen importálódott az izraeli-arab konfliktus, az az elmúlt évtizedekben nagyban köszönhető a politikailag aktív zsidóságnak is, hiszen jelentős hányaduk volt a multikulti ideológia erőltetése mögött, nem titkoltan azzal a céllal, hogy megszűnjön az európai nemzetek etnikai homogenitása, mely szerintük a „fasizmus melegágya”, amiből mint tudjuk, „újabb holokauszt” lesz.

Hát, finoman szólva fordítva sült el, Nyugat-Európa utcáin pont az új jövevények fenyegetik a zsidókat. Persze, sajnos azt is elérték, hogy az európai nemzetek ma már nem igazán emlékeztetnek egykori önmagukra.

A kormány kedvenc sztárrabbija is arról beszél, hogy itt mindenki közös ügyéről van szó, most kell megállítani a Hamászt, nem szabad „azt a hibát elkövetni”, amit a világ elkövetett annak idején a „náci” Németországgal, hogy későn ismerte fel, hogy tényleg komolyan gondolja, hogy „kiirt mindenkit”.

Alább az elmélkedés:

(Munkatársunktól)