Viszonylag sok filmet láttam már életem során, de a Semmelweis első 5 perce eddigi földi létem legirritálóbb filmes felütése. Fogalmam sincs, kinek volt az ötlete, hogy egy féktelenül ordibáló, idegbeteg terhes utcalánnyal akar feszültséget teremteni, de ha ezzel az illetővel kellett volna együttéreznem, amikor bevonszolták a "halálgyárnak" nevezett bécsi közkórház, az Allgemeines Krankenhaus szülészeti osztályára, akkor vagy velem van a probléma, vagy azokkal, akik elvárják, hogy a kezdeti drámát egy ilyen hisztérikán keresztül éljem át.
Ezek után gondolhatja a kedves olvasó, hogy milyen elvárásokkal folytattam a filmet (örültem, hogy nem szakadt ki a dobhártyám az üvöltéstől), és most biztosan arra számít mindenki, hogy tovább folytatom a szidalmazást, de amúgy nem. Tényleg tilos első látásra ítélni, különösen igaz ez a filmekre és a könyvekre. Véletlenül sem akartam egy dokumentumfilmet látni Semmelweisről, és még történész szemmel is úgy gondolom, hogy egy híres ember élettörténetének (vagy bizonyos életszakaszának) feldolgozása nem akkor lesz sikeres, ha szolgaian követjük a lexikonok által diktált szürkeséget, de a negatív értelemben vett túlzott elrugaszkodás sem járható út. A nehezen járható "arany középutat" azonban sikerült megtalálni Koltai Lajos filmjének, legalábbis ami az én véleményemet illeti.
 A film plakátja (fotó: InterCom/port.hu) |
A fonalat 1847-ben vesszük fel, Semmelweis Ignác (Vecsei H. Miklós) a már említett bécsi kórház szülészeti osztályán dolgozik extrém módon munkamániás orvosként. Nem beszédes, és nem is túlságosan kedves, mindez persze a "csendes hős" karakterépítéséhez kell, akinek azért alkalomadtán van egy-egy jó szava az elesettekhez, a barátaihoz, vagy azokhoz a kevesekhez, akiket bizalmába fogad.
Feltételezem, ezúttal mindenki ismeri a cselekmény gerincét, a szülészeti osztályon kiugróan magasak a halálozási arányok, és igazából "még az utcán szülni is biztonságosabb, mint itt", ahogy az a filmben is elhangzik. Semmelweis megszállott módon keresi ennek az okát, mert ha nem is ő a világ legkedvesebb emberi lénye, hivatását komolyan veszi, és felelősséget érez a betegeiért. A nyomozásba oltott gyógymódkeresésben segítségére lesz a "kétes hírnevű", de igen dekoratív és bájos új munkaerő, az Emma (Nagy Katica) névre hallgató szülésznő.
Rendkívül ötletes megoldás, hogy a gyermekágyi láz elleni harcot egy detektívfilmeket idéző nyomozgatással vesszük fel, mert őszintén szólva, rettegtem tőle, hogy kapunk egy szakszavakkal telenyomott, száraz orvosfilmet, ahol egy elszigetelt szürke kórházi szobában némi tanakodás után találjuk meg a kór ellenszerét. Nem így lett, sőt, a nyomozáson túl az akció közbeni lelki-szellemi vívódások is teljesen korrekt módon kerültek filmvászonra.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ebből a fő szempontból a Semmelweis tényleg egy abszolút élvezhető, tisztességes alkotás, ahol sikerült megtalálni az egyensúlyt a hitelesség és az élvezhetőség rendkívül szűk határmezsgyéjén. Sőt, szerintem sokan fognak velem abban egyetérteni, hogy az elmúlt időszak "magyar hősfilmjeinek" legjobbját tisztelhetjük benne, igaz, ezt a versenyt azért nem túl nagy dicsőség megnyerni olyan indulók ellen, mint például az Aranybulla vagy a Hadik, amely a maga nevében szintén egy "okés film" volt, de a Semmelweistől minden téren messze elmarad.
Nem akarok a Semmelweisre túl sok aktualitást ráhúzni, de azért muszáj lesz némiképp erről is szót ejtenem. Először is ez egyáltalán nem egy propagandafilm "a szülés" mellett s őszintén szólva a vetítés előtt nagy félelmem volt az is, hogy ez a célja az egésznek, de hála Istennek nem így lett, ebben sem kellett csalódnom. Ahol van áthallás, az a kórházi állapotok és az azt behálózó politika szerencsétlen elegye, de ez igazából egyáltalán nem a film hibája, sőt, rendkívül jó, hogy kellő hangsúllyal ábrázolták mindkettőt s az, hogyha valaki párhuzamot érez a jelenkorral... hát, talán nem ok nélkül teszi, de a film javára váljék az is, hogy ezt egyáltalán nem rágja a szánkba. Szintén jól ábrázolták a korabeli egészségügy berkein belül uralkodó nemi aránytalanságokat, illetve a nők kiszolgáltatottságát, ráadásul – szerencsére – tették mindezt anélkül, hogy önkéntes feminizmusba csapna át a Semmelweis.
 A szülészeti osztályon, ahol Semmelweis dolgozott, kiugróan sok boncolást végeztek. Először fel sem merült, hogy a rossz higiéniai körülmények okozzák a rengeteg halálozást (fotó: InterCom/port.hu) |
Ami viszont kifejezetten zavaró volt, hogy az egyik fő neuralgikus pont a magyar és az osztrák (német) orvosok közötti viszony volt, Semmelweisnek is az intézmény vezetőjével, Klein professzorral (Gálffi László) és egyik fő patronáltjával, a velejéig aljas Kollár doktorral (Kovács Tamás) történtek a nagy csatái. Persze, egy hasonló filmbe kellenek a valósághoz képest túltolt nemezisek, azonban borzasztóan zavaró, hogy ez egy az egyben a NER által felépített primitív németellenességéből lett átemelve, ahol "a" németek válogatás nélkül gyűlölik "a" magyarokat, és az ember már-már úgy érzi, hogy a konfliktus legfőbb mozgatórugója a nemzetiségi hovatartozás. Ezzel a húzással olyan szinten megerőszakolja a NER a Semmelweist, amely sajnos a végső értékéből is komolyan levon.
Aki ismeri a korabeli viszonyokat, az jól tudja ellenben, hogy a konfliktusforrások elsősorban nem a nemzetiségi hovatartozás körül forogtak, kiváltképp egy kórházban nem. Sőt, maga Semmelweis is német eredetű családba született, szóval a dolog ezen a téren is megbukik. Ami viszont fontos lett volna, arra nagy ívben tettek az alkotók, jelen esetben a korabeli általános politikai atmoszféra ábrázolására, ami a bécsi forradalmak és a szabadságharcunk árnyékában azért legalább 5-10 percet megérdemelt volna. Nem várom el, hogy ez legyen a középpontban, nem erről szól ez a film, de érdemben tett volna hozzá a végeredményhez, ha ezen a téren sem tapogatózunk a sötétben.
 Kapunk egy teljesen korrekt, a történetbe abszolút beleillő szerelmi szálat is Emma és Semmelweis között (fotó: InterCom/port.hu) |
A másik, hogy Semmelweis orvosbarátja, Markusovszky Lajos olyan elánnal javasolja Semmelweisnek, hogy menjen el Pestre, miután Bécsben ítélőszék elé akarják rángatni, mintha az ígéret földjére küldené, ahol majd egy csapásra mindenki letérdel a tudása előtt. Egyébként a film vége valóban azzal zárul, hogy Pestre indul, miután Bécsben rendeződtek a dolgai egy teátrális tárgyalás után (amelyet lehet "bugyutának" nevezni, de én élvezettel néztem, és baromi jól állt a filmnek), de sajnálatos módon itthon sem azt a figyelmet kapta honfitársaitól, amit megérdemelt volna. Sőt, élete alkonyán a döblingi elmegyógyintézetbe küldik egyre elviselhetetlenebb magatartása miatt, ahol végül az ápolók brutális bánásmódjába halt bele 1865. augusztus 13-án.
A film cselekménye Semmelweis egy viszonylag pozitív életszakaszában zárul, amikor is Bécsben elismerik és hajóval Pestre indul. Önmagában lehetne vita tárgya, hogy mennyiben volt bölcs dolog itt lezárni az egészet, de véleményem szerint mindez jó időzítés volt. A filmnek ad egy jobbára pozitív keretet, de aki a szomorú folytatásra is kíváncsi, az gyorstalpalón elolvashatja ezt is a Semmelweis stáblistája előtt futó rövid leírás képében (utóbbi gyakori megoldás az életrajzi ihletésű filmeknél).
Összességében elmondhatjuk, hogy a Semmelweis a NER magyar hősfilmjeinek ikszedik szereplője, de ha elfogadjuk, hogy hasonló nemzeti öntudatformáló filmekre szükségünk van – márpedig szükségünk van –, és lefejtjük róla a kóserkonzervatív rendszer ostoba frázisait, akkor egy informatív, ugyanakkor szórakoztató darabbal találjuk szembe magunkat, amelyhez méltó színészi játék is társul, a magam részéről pedig madarat lehet velem fogatni, hogy nem egy Aranybullával kell zárnom az évet, mint tavaly, hanem a Semmelweisszel, melyet ezúton is bátran tudok ajánlani minden érdeklődőnek.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Korábbi filmelemzések a teljesség igénye nélkül:
