- Törököt fogott a Jobbik – könnyen a torkán akadhat

 - Válasz Florian Geyernek Törökország ügyében

Október 22-én és 23-án Bécsben az Osztrák Szabadság Párt meghívására konferenciát rendeztek Törökország Európai Uniós csatlakozásának kérdéséről. A fórumon megjelent a vendéglátó osztrák párt vezetőin kívül a Flamand Érdek Párt (Vlaams Belang), a Svéd Demokraták, a Dán Néppárt, a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt, és az Olasz Északi Liga egy-egy vezetője. (Az Északi Ligát Fiorello Provera, a Dán Néppártot Morten Messerschmidt, a Flamand Érdek Pártját Bruno Valkeniers pártelnök, valamint Filip Dewinter, a párt alapítója, a Szlovák Nemzeti Pártot August Lang, a Svéd Demokratákat pedig Kent Ekeroth képviselte.) Nem vett részt a tanácskozáson a jelentősebb európai radikális jobboldali mozgalmak közül a Francia Nemzeti Front, a Wilders-féle holland Szabadság Párt, a bolgár Ataca (Támadás), a görög LAOS párt, valamint a Jobbik. Megjegyzendő azonban, hogy a felsorolt távol maradó pártok mindegyike - a Jobbik kivételével - élesen ellenzi Törökország uniós csatlakozását.

A konferencián részt vevő mozgalmak képviselői egyetértettek abban, hogy Törökországnak nincsen helye az Európai Unióban. A radikális pártok azzal a javaslattal álltak elő, hogy rendezzenek európai uniós népszavazást Törökország belépésének kérdéséről. „Mindnyájan azon a határozott véleményen vagyunk, hogy Európa drámai gyorsasággal fog szétesni, amennyiben nem európai országok is az EU tagállamaivá válnak” - jelentette ki Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadság Párt elnöke. Ha megtörténne Törökország felvétele, „akkor az Európai Uniónak befellegzett, ezzel szemben ami létrejönne, az egy Euro-Ázsiai-Afrikai Unió lenne, amely immár nem képviselné az európai értékeket” - tette hozzá a politikus. Morten Messerschmidt, a Dán Néppárt egyik vezetője pedig bejelentette: a radikális mozgalmak népszavazást kezdeményeznek Törökország európai belépéséről. „Romániától Dániáig, Olaszországtól Finnországig meg kell kérdezni az embereket a török tagsággal kapcsolatban, hogy végre ne csak a politikailag korrekt európai elitek hallassák a hangjukat, hanem az egyszerű európai polgárok is” - fejtegette a dán radikális jobboldal képviseletében megjelent Morten Messerschmidt.

Kétségtelen, hogy Törökország európai uniós csatlakozásának kulcsfontosságú ügyében a Jobbik elszigetelődött a hasonló ideológiai alapokon álló mozgalmak körében. Ami persze önmagában még nem tragédia. Én a magam részéről egyébként érteni vélem a Jobbik külpolitikáját irányító személyek állásfoglalásának indítékait. Ők alighanem úgy gondolják, Magyarország legfontosabb célja, hogy végre lerázza nyakáról a gyarmati igát, vagy legalábbis némi önállóságot vívjon ki a hanyatló cionista amerikai világbirodalommal szemben.

Teljes mértékben helyes törekvés, csakhogy egyedül semmire sem jutunk. Túl sok az ellenségünk: a nemzetközi pénzarisztokrácia és a velük szövetkezett cionisták járma alatt nyögünk, nekünk parancsolnak a washingtoni, brüsszeli, tel-avivi birodalmi központokból, de a tőlünk területeket rabló környező provinciák népei – románok, tótok, szerbek és ukránok – is gyűlölnek minket. Az országon belül lakó zsidóság egy jelentős része is ellenségesen tekint ránk, és uralkodni akar rajtunk, de fenik ránk a fogukat a cigányok, akiket ráadásul tüzelnek is ellenünk a leigázásunkra törő idegen erők. Egy szó, mint száz: a magyarságnak nagyon sok az ellensége, ezért valóban létfontosságú, hogy szövetségeseket találjunk, lehetőleg olyan népeket és államokat, amelyek vannak annyira erősek, hogy támaszkodni tudunk rájuk. Nem lehet egyszerre harcolni mindenkivel; barátok is kellenek.

De a radikális jobboldal szinte senkit sem szeret: utáljuk Amerikát, az Európai Uniót, a franciákat, a zsidókat, a románokat, a szlovákokat, a szerbeket, de a kuruc hagyományok következtében az osztrákokkal szemben is fenntartásaink vannak, a 40 év kommunista elnyomás miatt ki nem állhatjuk az oroszokat, de mintha mindez nem lenne elég, a szóba jöhető, feltörekvő nagyhatalmakat sem szeretjük.

Kínát azért nem, mert kommunista rendszere van, és politikai foglyok ülnek a börtöneiben, ezen kívül Tibet és az ujgurok elnyomását is Peking szemére vetjük. Ami pedig az egyre erősödő Törökországot illeti, azzal meg az a bajunk, hogy iszlám vallású, ezen kívül meg vagyunk győződve arról, hogy a törökök el fogják özönleni Európát, mint ahogy Németországot elözönlötték, de kurucság ide, kurucság oda, nem felejtettük el a törököknek a 150 éves hódoltságot, Eger és Szigetvár ostromát, mi több, az örmények lemészárlását és a kurdok elnyomását is a fejükre olvassuk.

Az arabokkal és a muzulmánokkal általában nincs bajunk mindaddig, amíg a Közel-Keleten harcolnak az idegen hódítók ellen, de már az Európában élő több millió arabot és muzulmánt hajlamosak vagyunk csőcseléknek, bűnözőknek és élősködőknek tekinteni, akiket legjobb lenne egy-egy pofon kíséretében hazazavarni, habár halvány fogalmunk sincsen arról, miképpen lehetne ezt a sok milliós embertömeget kizsuppolni, miként arról sincsen fogalmunk, hogyan lehetne gyermekek szülésére rákényszeríteni Európa bennszülött fehér asszonyait. Egyébként alighanem csak egészen drasztikus intézkedésekkel (abortusztilalom, fogamzásgátlás tilalma, szigorú erkölcsi alapú cenzúra a médiában, stb.) lehetne elhárítani a vén kontinens őshonos népeinek demográfiai katasztrófáját (de lehet, hogy már túl késő), de ilyen intézkedéseket javasolni nem mer egyetlen radikális jobboldali párt sem, mert ha bármelyik is megtenné, akkor úgy elbukná a következő választást, mint a pinty. Márpedig, ugye, aki belekóstolt egyszer a politikusi hivatással járó kényelembe és megízlelte a hatalom és a jólét örömeit, az aligha fog lemondani szép kis jövedelméről és kényelmes állásáról, tudván, hogy mondjuk az abortusztilalom felvetésével rettenetes gyűlöletet kelt önmaga iránt, és végleg elvágja politikai és általában mindenféle karrierjét.

Egyszóval, tetszik vagy sem, sajnos kicsik és gyengék vagyunk (egyre kisebbek és egyre gyengébbek, épp a napokban csúszott tízmillió fő alá a Csonkaországban élő magyarság), barátok és szövetségesek nélkül pedig végünk. Igaz, akkor is végünk van, ha nem sikerül legalább némi önrendelkezési jogot kicsikarnunk a cionista pénzoligarchia irányítása alatt álló Világbirodalomtól.

De egyedül ez a szabadságharc nem fog menni! Támaszkodhatunk persze például a lengyelekre, vagy éppen a németekre – mindkét nép osztatlan rokonszenvet élvez radikális jobboldali körökben –, de a németekkel nem sokra megyünk, legalábbis mindaddig, amíg Berlint is a cionisták irányítják, és önálló német külpolitika nem létezik. Mint minden kis országnak, Magyarországnak is az az érdeke, hogy több nagyhatalom is létezzen, melyek erőterében amolyan Bethlen Gábor-i módra egyensúlyozni tudnak, egyiket kijátszva a másik ellen.

Jelenleg azonban még mindig egy, nyomasztóan túlsúlyos szuperhatalom van a világban, amelynek mi is egy teljesen jogfosztott gyarmata vagyunk, éppen ezért elsőrangú magyar érdek, hogy megerősödjön Oroszország, Kína, India, Törökország, a muzulmán világ, habár természetesen az semmiképpen sem lenne jó, ha bármelyik is túlhatalomra tenne szert, és befolyása alá kerülnénk. Ez a veszély persze egyelőre egyáltalán nem fenyeget, úgyhogy mindenképpen meg kell próbálnunk a feltörekvő hatalmakra támaszkodva csökkenteni függőségünket a cionista amerikai birodalomtól.

Mármost én nem mondom azt, hogy kapcsolataink építgetése és a világbirodalomhoz fűződő szálak vagdosása közben teljesen feledkezzünk el az erkölcsi szempontokról. Én magam is súlyos fenntartásokat táplálok a kommunista Kínával szemben, és nem tartom lehetségesnek túlságosan szoros szövetség kialakítását az emberi jogokat sárba tipró Pekinggel. De Törökországot illetően más a helyzet. No persze, ott sem minden fenékig tejfel: de hát tudomásul kell vennünk, hogy minden nagy és erős ország, főképpen pedig egy birodalom, súlyos bűnök árán válhatott csak naggyá és erőssé. A birodalomépítés ugyanis nem éppen kiscserkészeknek való művelet. Mármost ami Kínának a kommunizmus, az Erdogan vezette Törökországnak az iszlám (minden nagyra törő országnak szüksége van valamiféle összefogó, az egységet megteremtő ideológiára vagy vallásra, függetlenül attól, tetszik-e nekünk, vagy sem), ezen kívül pedig Ankarának is megvannak a maga ujgurjai és tibetijei: az örmények, illetve főleg a kurdok. (Az örményekkel a gond az, hogy a törökök nem hajlandók elismerni 1-1,5 millió örmény lemészárlását, ami 1915-ben történt.)

Úgy vélem azonban, semmit sem tehetünk sem az örményekért, sem a kurdokért. (Ez utóbbiak, legalábbis Irak északi részén, jelentős izraeli és amerikai segítséggel, lényegében létre is hozták de facto államukat, aligha szorulnak hát a mi sajnálatunkra.). Ezzel szemben botorság volna nem meglátni, hogy Törökország milyen lélegzetelállító fejlődésbe kezdett az elmúlt évtizedben: Jelenleg a világ 17. legfejlettebb gazdaságával büszkélkedhet (2050-ben a 10. helyre fog előrelépni), a nép lélekszáma dinamikusan növekszik, vagyis nem fognak kihalni, van egy életerős, eleven vallásuk, hatalmas, cselekedni kész hadseregük (amely azonban már aligha fogja megdönteni a polgári kormányt, mint tette azt 1960 után összesen négy alkalommal).

Ezen kívül pedig Törökország az elmúlt években roppant okos külpolitikát folytatott, és gondosan igyekezett kiépíteni befolyási övezetét úgy Közép-Ázsiában, mint Dél-Kelet-Európában és a Közel-Keleten. Közben Törökország jó viszonyt ápol az USA-val, Oroszországgal és Kínával is, sőt Ankara megengedhette magának azt a luxust, hogy szembeszálljon Izraellel a zsidó állam gázai vérengzése idején, majd a gázai segélyhajók elleni brutális izraeli támadás során. És ne gondoljuk, hogy Ankara csak szerepet játszik, és a cionisták parancsait követi! Nem, hanem kizárólag saját, nemzeti érdekeit követi!

Törökország ázsiója roppant magas ma az arab világban, de Közép-Ázsiában, és másutt is, az óvatos és okos erdogani külpolitika eredményeképpen számos elemző már az Ottomán Birodalom egyfajta újjászületéséről beszél. Bárhogy is van, valószínűnek tűnik: Törökországé a jövő. És ezt az országot már most sem tudják irányítani sem a zsidók, sem az amerikaiak, sem pedig senki más. Törökország már ma is komoly középhatalom, melyből akár a jövő egyik jelentős nemzetközi szereplője válhat. Az ellenségektől körülvett maroknyi magyarság egész egyszerűen nem teheti meg, hogy ne keresse ennek a feltörekvő hatalomnak a szövetségét, sőt szoros barátságát. Ha a törökök sem felelnek meg nekünk barátnak, akkor megérdemeljük, hogy magunkra maradjunk a nemzetközi életben.

Ami pedig az „Európát elárasztják a törökök” féle szólamokat illeti, a válaszom a következő: hát nem jobb, hogy inkább ők (a fajrokonaink!) árasztják el a kihaló kontinenst, mint bárki más? Természetesen én volnék a legboldogabb, ha az európai fehér népek feltámadnának és ismét magasra emelnék a fejüket. Lássuk be azonban, hogy az Európában megindult népesedési folyamatok immár megfordíthatatlanok. Semmi jel sem utal arra, hogy az európai fehér nők és férfiak több gyermeket kívánnának nemzeni és felnevelni a jövőben, és a keresztény vallás újjáéledésének sem mutatkoznak a legcsekélyebb jelei sem. A liberalizmus megölte az európai civilizációt. Persze én is azt mondom, mentsük ki a romok alól azt, ami menthető. De már nem minden menthető.

Véleményem szerint egyébként az európai radikális jobboldali pártok „Európa újjászületésére és feltámadására” irányuló törekvései csakis akkor nevezhetők ésszerűeknek, ha ugyanakkor megjelölik azt a módot is, hogy pontosan hogyan képzelik több tíz millió ember kitelepítését a kontinensről, továbbá közlik azt is, miképpen kívánják szülésre rábírni az őslakosság lányait és asszonyait. Mert egyelőre ezekre a roppant kényes – de kiemelkedően fontos – kérdésekre – őszinte sajnálatomra – nem kaptunk értékelhető válaszokat. (Mert a családi pótlékok és az anyasági támogatás emelése nem fogja elhárítani a demográfiai katasztrófát.)

Persze én is tisztában vagyok azzal, hogy a világbirodalom cionista urai a múltban maguk is ösztönözték a bevándorlást (már nem örülnek neki annyira, sőt állítom, a cionisták szép lassan felsorakoznak a bevándorlást ellenző, iszlámellenes radikális jobboldal mögé), mivel egy kevert, identitásától megfosztott néptömeg fölött könnyebb uralkodni, mint nagy múltú, büszke, öntudatos nemzetek fölött. Azzal azonban nem számoltak, hogy a bevándorlók második és harmadik nemzedékében újjászületik a szülők és nagyszülők iszlám hite.

Hogy milyen lesz a jövő Európája, ma még lehetetlenség megmondani. Egészen biztosan kevert népességű lesz, ami azonban nem zárja ki azt, hogy az egyes ősi európai nemzetek önazonosságuk jelentős darabkáit megőrizzék és átmentsék az új történelmi korszakba. Talán kulturális, gazdasági és technológiai téren is hanyatlás következik. Lehetséges, hogy Európa Ázsiához képest amolyan periférikus térséggé válik, és Észak-Afrikával, illetve az arab világgal alkot majd egy civilizációs tömböt. Mindez azonban nem a világ vége: a cionista oligarchia, a globális vadkapitalizmus és a vallástalan fogyasztói társadalom eltűnése még a javunkra is válhat.

Perge Ottó - Kuruc.info