”Reméljük, jön rá válasz Tarnóczy úr tollából, és nem az elhallgatás lesz a válasz” – tette még hozzá Szász, cikküket pedig Lantos János írta. Mivel párbeszédünk nyilvános, válaszomat nem csak nekik továbbítottam, mert szeretném, hogy a Kuruc.info olvasótábora, szeretett és szokott saját sajtóorgánumában is olvashassa. Aki teheti, olvassa el vitapartnerünk írását! Mégis úgy próbáltam megírni a választ, hogy e nélkül is érthető legyen: témakörökre bontva válaszoltam, hogy ne kelljen érveiket idézgetni. Szerintem mindnyájunk számára tanulságos lehet e párbeszéd, hiszen hazánk, elszántságunk, s a mélységek felé zuhanó sorsunk is közös!

Elöljáróban elnézést a tegezésért. Kérlek, ne sértődjetek meg ezen, ahogy én sem sértődöm meg a ti magázásotokon, annak ellenére, hogy – ahogyan magad is írod – oly sokban látunk hasonló módon. Tegezésemmel, veletek szembeni – kritikáim, és fenntartásaim ellenére is – őszinte nyitottságomat és előítéletektől való mentességemet szeretném kifejezésre juttatni.

Jól reménykedtetek: gyorsan válaszolok írásotokra, ne higgyétek, hogy az „elhallgatásba” menekülök. Ez sosem volt szokásom. Akkor sem hallgattam, mikor ez sokkal több meghurcoltatásba került, mint nektek, fiatal hungaristáknak manapság. Persze nem ti tehettek róla, hogy most „olcsóbb” hungaristának lenni. Majd ha újra jönnek a keményebb idők, mert ez már egyértelműen a küszöbön toporog, akkor elválik, hogy ki fog közülünk Szálasihoz méltó módon a bitó alá állni, és ki fog más megoldásokat keresni. S nem biztos, hogy a megmérettetéskor mindig az egyenruha színe lesz a mérvadó…

A számtalan kisebb-nagyobb nemzeti csoportosulást illetően nem nyilatkozhatom, de ami a Jobbikot illeti, róla egyáltalában nem mondható, hogy szükségesnek tartaná tisztázni szellemi alapjait! Mert ők is éppúgy azt gondolják: ezt már megtették annyiban, hogy nagy vonalakban lefektették statútumukban és programjukban. (De mivel a „nagy vonalakba” sok minden belefér, és mert az ellenségek folyamatos rágalomhadjáratának ellenében nem árt újra és újra emlékeztetni rá a nyilvánosságot, ezért Vona Gábor is gyakran felidézi azokat, amiket első pillanattól mondanak. Legfeljebb a gyengébbek kedvéért tovább ragozza ugyanazt.

Minden párt gyűjtőpárt. Ha túlfújódik a lufi, a mennyiség a minőség rovására mehet, s ilyenkor következnek be a szükségszerű pártszakadások. A Jobbik a gengszterváltás óta az első politikai képződmény, mely alulról szerveződik, ezért kevésbé van kitéve azoknak a – parlamentáris demokráciában természetes – erjedési folyamatoknak, melyek előbb-utóbb szükségszerűen egy-egy párt széteséséhez és felmorzsolódásához vezetnek. Reményt keltően pozitív példa, hogy a Jobbikból, egy éves parlamenti működése alatt eddig csak egyetlen képviselő szakadt ki ideológiai okból, a gárdaellenes, esküszegő Pősze Lajos. Persze azért ez jóval kisebb blamázs volt, mint mondjuk Bácsfi Diána pálfordulása hungarista körökben.

Hogy a liberális demokrácia, s amivé vált, mit jelent; jól tudjuk mindannyian. A hungarizmus demokráciához való viszonya nem olyan egyszerű probléma, ahogyan feltüntetni szeretnétek. Egy dolog az, hogy minden épeszű ember számára nyilvánvaló: egyrészt demokrácia, mint olyan egyáltalában nem is létezik, hovatovább léte egyenesen társadalomfilozófiai képtelenség. Másrészt, értelemszerűen: sem mint ilyen, sem mint ál-demokrácia-utánzat, eleve nem lehet működőképes! Azonban a mindenkori „szélsőjobboldal”, ellenfelei legyőzésének érdekében sohasem viszolygott attól, hogy „az ő térfelükön” rúgjon nekik gólokat, vagyis kihasználták a demokratikus kereteket, a demokrácia „feletti” eszköztárhoz jutás érdekében! Ezért hát sokkal inkább csak olyan kérdések vethetők fel, hogy például demokrata volt-e a szilárd központi hatalommal uralkodó Mátyás király, amikor álruhában meghallgatta népe panaszait. Demokrata volt-e az a Szálasi Ferenc, aki – az akkori nemzeti radikális táborban szinte egyedül – mindig figyelmesen meghallgatta népe jajszavát? Hiszen ők a társadalom minden tagjának érdekét arányosan figyelembe véve vezettek! Vagy – egy általad is felhozott példánál maradva – hogyha a Nemzetvezető és a Führer idegenkedtek a demokráciától, mért vállalták megmérettetésüket „demokratikus” választásokon?! Mert éppen a németországi események mutatták meg, hogy a parlament világítását kikapcsolni csak úgy lehet, ha előbb behatoltunk az épületbe! Nemzetvezetőnk eszmeiségéből egyébként nem sokat érthetünk meg, ha 5 és fél hónap háborús, statáriális, dekrétumos kormányzás után ítélünk demokráciára való hajlamairól! Ő valószínűleg soha sem riadt volna vissza attól, hogy a parlamenten belül K.O.-val küldje szőnyegre a többi pártokat! Vezető jobbikosok szájából nem egyszer hangzott el, de magam is szoktam mondatot így kezdeni: „Ha már demokráciát játszunk…” Tehát nem árulunk zsákba macskát: nem vagyunk liberális demokraták, de hajlandóak vagyunk „demokratikus” kereteken belül is harcolni nézeteik diadalra juttatása céljából! (Ugyanezért küldtek képviselőket az Európai Parlamentbe, ahol egyre többekkel együtt harcolnak a gyógyíthatatlanul beteg EU széteséséért, és egy új nemzeti Európa felépítéséért!)

Szálasi alapjában helyesen, és más rokonszellemű európai vezetőkhöz hasonlóan látta a parlamentarizmus kérdését. A kérdés tehát az: valóban igazad van-e abban, hogy a demokrácia szempontjából a ’45 előtti helyzet egészen más, mint a zsidók által később barkácsolt? Elméletileg igazad lehetne, gyakorlatilag viszont nem feltétlenül. A zsidó háttérhatalom kalkulációi sem mindig feltétlenül hibátlanok, és sikeresek. Éppen a Fidesz 2/3-a bizonyítja, hogy lehetséges a „bankrobbantás”, s ideig-óráig bejön. Kérdés, meddig. Jelen helyzetben a Jobbik előtt soha nem látott esély áll: ha sikerülne záros határidőn belül 2/3-os parlamenti győzelmet szereznie, akkor a kétszínű Fidesz most akaratlanul épp nekik készítette elő a strukturális terepet az ország dekrétumokkal történő, statáriális vezetéséhez! Persze nem áltatom magam azzal, hogy a rendszer teljes összeomlásáig a Jobbik 2/3-os vezetést képes szerezni, ez sajnos túl merész álom lenne. Ám a helyzet így is mutatja, hogy ha nincs eléggé résen a bankárkaszt, még az ő kezeik közül is könnyen kicsúszhat az áldemokratikus irányítás… És ne feledjük a legfontosabbat: egy közelgő, fenyegető globális összeomlás esetén talán még ők se lesznek képesek hatalmuk kellően szilárd kézbentartására. (Erről Szálasi persze még nem tudhatott…)

Köszönöm a helyesbítést, valóban pontatlan voltam, mikor „magyar rasszról” írtam; figyelembe véve, hogy a Kuruc.info olvasótáborának halvány lila gőze sincs a tudományos rasszelméletekről. Nyilvánvaló, hogy ezen a téren irigylésre méltó, gazdag tudásanyagot halmoztatok fel: ebből sok újat tanulhattam, köszönöm. Azonban eredeti mondandóm értelmén mit sem változtat. Ugyanis éppen a „magyar népfaj” nem „magyar rassz” mivoltából is következik, hogy a hungarizmusnak lényegében nincs köze a német, rosenbergi „Rassentheorie”-hoz! Ami a hungarista fajvédelmet illeti, szintén tökéletesen egyet értek veletek. De nem hiszem, hogy Vona, vagy más vezető jobbikos valaha is ellenkező értelemben nyilatkozott volna. Ők is határozottan ellenzik bevándorlók tömeges betelepítését más kontinensekről a Kárpát-medencébe, vagy a cigány-magyar, cigány-zsidó vegyes-házasságok intenzív propagálását és támogatását. Tehát ez például egy ígéretes közös nevező lehetne közöttetek.

A zsidók intenzív integrációja nyilván csak a háború megnyerését követően merülhetett volna fel. Az önkéntes kivándorlás mellett valószínűleg sokan lettek volna, akik inkább a tisztességes munkával járó integráció mellett döntenek! Kérdésem: ha a hungarizmusban csak kivándorlásról, illetve (kényszer) kitelepítésről lehetett szó, akkor mért kellettek a zsidók „munkaórái”? Ha „büntetésből”, akkor ennek a büntetésből maradásnak és dolgoztatásnak a háborús győzelem után is vezérelvnek kellett volna maradnia! Ez azonban bizonyos értelemben integrációként is értelmezhető! Hitler valószínűleg nem lehetett Szálasinál e kérdésben sokkal okosabb, mikor azt mondta: „Hogy ki zsidó, és ki nem, azt én mondom meg!” Bizonyára Ti is tudtok a 100%-ig náci-hű német-zsidó vezetők és katonatisztek eseteiről. Képtelenség feltételezni, hogy Szálasi a háború után a zsidók azon szűk rétegét is kitelepítette volna, akik lojálisak a Szent Koronával szemben! Te magad írod, hogy a zsidóság nem vérségileg, hanem „szellemileg és mentálisan asszimilált” számos magyart, aki különben megmaradt volna normálisnak. Logikus, hogy az efféle ambíciókkal nem rendelkező zsidók asszimilációja ellen egyetlen hungaristának sem lehet/ett ellenvetése. (Akiket mégis agitáción érnének, azok nyilván börtönbe kerülnének, s majd utána lehetne őket száműzetésbe küldeni…)

Érveléseteknek az alábbi esetben több hibája van: először is, egy fegyelmezett pártban (egyelőre ilyen a Jobbik), fontos politikai kérdésekben, bármely képviselő (esetünkben Zagyva György Gyula) nyilvános nyilatkozata képviseli az egész párt véleményét, az elnökét is! Ha nem így lenne, Zagyvát e mondatáért megfosztották volna képviselői mandátumától (függetlenül attól, hogy párttag-e), vagy legalábbis Vona azonnal az ellenkezőjét nyilatkozta volna, kihangsúlyozva, hogy ami elhangzott, Zagyva magánvéleménye. Másodszor is: Vona beszédében elhangzó, kapcsolódó kijelentése elég világos volt. Lényege: történelemtanárként van véleménye ezekről a témákról, és érdeklik is; de politikusként nincs-, és nem érdeklik. Arról azonban, hogy ezer éves alkotmányunk a szovjet megszállás óta helyeződött jogellenesen hatályon kívül, Gábor már nem egyszer beszélt nyilvánosan. Szerintem ez így teljesen korrekt, és semmiképpen sem „megfelelési kényszer”! Egy pártnak egyáltalában nem az a dolga, hogy a történelmi múltunk és annak szereplői felől mondjon nyilvános véleményt, vagy erkölcsi ítéletet. Egyedüli dolga, hogy a ma magyar emberének konkrét problémáira orvoslást találjon! (Biztos vagyok benne, hogy Szálasi testvér békeidőben sem ment volna bele véget nem érő, meddő parlamenti, vagy nyilvános vitákba mondjuk Gömbös Gyula történelmi szerepének megítéléséről.)

Trianonnal kérdésével kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a „népek Krisztusa” analógiás hasonlat, s mit ilyen, természetéből adódóan természetszerűleg sántít. Ám nem nemzetünk ártatlanságára utal, csak aránytalan szenvedéseinkre, melyet megtérésünk esetén az Úr feltámadással jutalmaz. Természetesen legtöbben egyetértünk azzal, hogy Magyarország is követett el hibákat, mely Trianonhoz vezetett. Azzal is, hogy a „kiválasztottság-tudatnak” szörnyű és beteges vadhajtásai is vannak! Igyekszünk az ilyen elméleteket cáfolni, s könnyű dolgunk van, ha egyszer vezetőnk végzettsége szerint történész…

Még 25 évvel ezelőtt, a politikai emigrációban, Münchenben jutottam először ausztráliai testvérek által kiadott Szálasi-kötethez, „Nagytér, élettér, vezető nép” címmel. Ebben a Nemzetvezető részletesen fejti ki, hogy a mi „nagyterünk”, melyben „vezető népnek” adatott lennünk, a dél-keleti, közelebbi és távolabbi szomszédjaink által lakott terület. Én inkább neki hiszek. Azt, hogy Magyarország Európához tartozó, keresztény ország, a Nemzetvezető nem érezte ellentétesnek a dél-keleti nagytérségben vezető népként fungáló aktivitásunkkal. (Tudnom kéne, utánaolvasva, mi volt a népbíró pontos kérdése. „Fajárulóvá” ugyanis nem válhat gazdasági orientációja nyomán az ember…)

Szálasi nem a turáni népek összefogásának szükségessége ellen emelte fel hangját, hanem az öncélú „turánkodással” szemben. Szigorú katolicizmusa ellenére tudta, mit jelent a szittya vér, tisztában volt belső-ázsiai eredetünkkel éppúgy, mint azzal, hogy Európában vérünk nemes sajátosságai révén van kulcsszerepe nemzetünknek. Testvérnek tekintette a szövetséges, nemes japán népet. Ennél több azért lenne téves belemagyarázás a kérdésbe, mert Ázsia helyzete hetven évvel ezelőtt teljesen más volt, mint a mai! De az így is világos, hogy ha Szálasi ma élne, egyetértene a Jobbik turáni népek felé történő nyitásával.

Számomra éppúgy nem kétséges az sem, hogy ma más lenne Szálasi véleménye a katolikus egyházról is, mint akkor volt; azon egyszerű oknál fogva, hogy ma a katolicizmus politikailag már egészen mást jelent. Egy szellemében elzsidósodott Vatikánnal szemben talán nem lenne annyira lojális. Mi több: bizonyos személyiségvonásainak ismeretében okom van feltételezni azt is, hogy ma már képes lenne megérteni és tolerálni még az erőszakmentes Krisztus-hívők álláspontját is! Talán személyes aurájánál és intellektusa varázsánál fogva képes lenne kibékíteni egymással azokat a hungaristákat, akik manapság vallásfilozófiai problémák miatt perlekednek és hasadoznak.

A nemzeti radikális oldal szerencsére sokszínű, nem csak a Jobbikból áll, rengeteg együttműködő, szimpatizáns, vagy rokon-gondolkodású mozgalom és szervezet létezik. (Mi, radikális nemzetiek ide sorolunk benneteket is! Viszont némelyik társaság identitása máig sem tisztán körvonalazódott. Ezért is nem sorolom őket: Egyrészt senkit sem szeretnék megsérteni a kifelejtéssel (vagy az idesorolással); hiszen kérdés, hogy önmeghatározásuk megegyezik-e az én „nemzeti radikális tábor” vagy „egyetemesen hungarista eszmeiségű” gyűjtőfogalmaimmal. Lehet, hogy némelyikük retteg még attól is, hogy a leghalványabb összefüggésbe hozzák velünk, s amíg ilyen gyerekesen éretlenek, nem akarom provokálni őket, hogy aztán valamely zsidó médiában határolódjanak el Tőletek, a Jobbiktól, vagy tőlem, teljesen feleslegesen. De talán olyan is vannak még köztük, aki minket – hozzátok hasonlóan, hungarista elveink ellenére – túlságosan demokratának tart, eközben azonban épp a Ti helyetekre pályázna, mert magát tartja Szálasi egyedüli hű, szellemi örökösének… (Elég, ha Ti sejtitek, kire célzok!)

Ám a nemzeti radikalizmus eme tarka-barka, vegyes táborán belül mégiscsak szükség lenne a közös szellemi alapok tisztázására, és ezt többen, évek óta mondjuk. Hiszen ha zuhan az ország, erre már nem lesz időnk, túl késő lesz soraink rendezésére.

Azt írod, Vonát nem a Szentlélek óvta meg a hungarizmustól való elhatárolódástól, mert már korábban sem tette. Ebből semmi más nem következik, mint az, hogy Vonát már korábban is a Szentlélek óvta meg ugyanattól! Amit Orbánról írsz, az természetesen nagyon igaz: kommunikációjában, népszerűségének növelése érdekében tudatosan használ hungarista elemeket! A döntő különbség Orbán és Vona közt éppen az, hogy míg Orbán másnap már tetteiben (s árulkodó módon olykor még szavaiban is!) teljesen az ellenkezőjét viszi véghez a korábban kürtölt hungarista elveknek; Vona folyamatosan éli a hungarista elveket, melyeket korábban meghirdetett! Akkor is, ha ő ezt nem gondolja, s nevezi feltétlenül hungarizmusnak.

Meddő, teoretikus vita lenne belemenni, hogy a hungarizmus a nemzetiszocializmus nálunk testet öltött formája-e, vagy sem. De – ha mint írod, s én is hiszem – minimum ezer éves, akkor aligha lehet testet öltött formája egy olyan jellegzetesen huszadik századi, latin, illetve germán területen kibontakozott mozgalomnak, mint amilyen a nemzetiszocializmus. Az pedig, hogy valamilyen eszményt „forradalminak”, vagy „önmeghaladónak” nevezünk, szintén nem valóságos szembeállítás, ezek úgyis szintén csak analógiák. Ha szavakon és meghatározásokon lovagolunk, megkerüljük velük a dolgok lényegi természetét, és csak fecséreljük az országmentéshez szükséges drága időt!

Nem tudhatom, mi motoszkál a kurucok agyában, mik „hátsó szándékaik”; hiszen én nem vagyok hozzátok hasonlóan gondolatolvasó! Mindenesetre én elég világosan kifejtettem a magam álláspontját: szerintem a hungarizmus egy olyan egyetemes eszmerendszer, melyet senki sem sajátíthat ki magának, se a Jobbik, sem a Pax Hungarica, sem mások. Sőt még Szálasi és pártja sem tehette, hiszen az ő munkásságuk csupán korhoz kötött, esszenciális formája volt egy olyan eszménynek, melynek gyökerei feltehetőleg több ezer éves szittya múltunkból erednek! Szálasi tudta ezt, ezért volt alázatos, remélem, ti is tudtok tanulni tőle; még ebben is! (Egy szervezet például nem attól lesz keresztény, hogy annak deklarálja magát. Csak az egyetemes jézusi szellemhez való elvi és gyakorlati viszonya fog a jövőben e felől ítéletet mondani!) Amúgy ki tudna, ki is merne titeket, ily erős öntudattal rendelkező, elkötelezett harcosokat „mellékvágányra vinni”, a „Jobbik holdudvarába terelni” próbálni? Bocsáss meg a hasonlatért, de ez körülbelül olyan, mintha egy valóban igaz és eredeti elveket valló szociáldemokrata társulatnak ma az fájna, hogy Mesterházy Atilla szociáldemokrata elveket emlegetve, az MSZP holdudvarába igyekszik csábítani tagjaikat! (Hasonlatom azzal a megszorítással érvényes, hogy a Jobbik már népszerűbb az MSZP-nél, a szocdemek viszont valószínűleg nálatok még mindig sokkal többen vannak. Ami persze még semmit sem mond arról, hogy vitakérdésekben valójában kinek van igaza!) Tehát én sürgető aktualitása kapcsán – az idő tér és pártok feletti hungarista szellemi örökségre hivatkozva – szeretném elérni, hogy nyílt párbeszéd kezdődjön meg a magyar jövőről, mondjuk vezetőitek és Vonáék között, bármely abszurd ötletnek is tűnhet ez valakinek! Magam sem értek mindenben egyet Vonával; ki érthetne kivel teljesen egyet, egyáltalán? De látok esélyt közös nevező kiépítésére: nem tudok abból kiindulni, hogy egy parlamentbe bejutott párt már eleve csak hamis lehet, akár a rossz szomszéd kutyája. De abból sem, hogy aki nem hajlandó parlamentbe vonulni, az ne tudna együtt működni azokkal, akik benn vannak, amíg a döntő célok közösek! Ha igazságos vagyok, és pontosan visszaemlékszem a Jobbik választási ígéreteire, be el kell ismernem, hogy kellemesen csalódtam: a Jobbik valóban teljes gőzzel azon munkálkodott, amiknek ellenzéki párti megkísérlésére képviselői esküt tettek!

Az általános elkeseredés oka mellett elsősorban ezért is nő népszerűségük. Ugyanakkor, eltekintve attól, hogy miben és mennyiben van igaza egy-egy kérdésben; azt tapasztaltam, hogy Vona Gábor mindig tartózkodott attól, hogy testvérszervezetektől, vagy hasonló magyar érdekekért más úton küzdő személyektől elhatárolódjék! (Kivéve az olyan eseteket, mikor ezek, Jobbik-ellenes érveiket tettleges formában fejezték ki…) Ezen kívül nem egyszer mondta el, hogy ha hűtlen lenne eddig képviselt eszményeihez, nyugodtan lépjünk át politikai tetemén a szebb jövő felé vezető úton! És nagyon jól tudja, hogy mi ezt – ez esetben – habozás nélkül meg is fogjuk tenni! Számomra ez az egyik legfontosabb szempont, amely igazolja vezetésre való alkalmasságát! Mi több, azt, hogy azért elég sok köze van az egyetemes hungarizmus szelleméhez. Ezért azt ajánlanám, hogy nemzetünk közös érdekében, szüntelenül keressétek vele a párbeszéd lehetőségét. Ha ugyanis istenhívők vagytok – elnézést, hogy hungaristaként ezt eleve feltételezem rólatok –, akkor könnyen el tudjátok képzelni, hogy Krisztus ítélőszéke előtt miket fog tőletek (is) kérdezni. Például: „A jobbikos vezetőknek is próbáltatok személyesen és folyamatosan bizonyságot tenni igazságomról?” (Amennyiben már megkíséreltétek volna a baráti eszmecsere felkínálását, és Gábor ne lett volna hajlandó veletek szóba se állni, akkor vegyétek biztatásomat tárgytalannak, mert akkor ezért majd neki kell megfelelnie ugyanazon törvényszék előtt… Naivnak gondoltok? Nem volt-e hasonló naivitás, midőn Nemzetvezetőnk személyesen kereste fel Szabó Dezsőt, hogy megnyerje őt a hungarizmus ügyének?)

Ha Szálasi hívei által testvérnek (a „báty” is az!) neveztette magát, és bizalmasabb viszonyban (például nagyapám és édesanyám esetében) engedte a „Feri, maga” megszólítást, akkor én sem tartom illetlen merészségnek a magam esetében ezt. De ennél sokkal lényegesebb kérdés: ki jogosult annak megállapítására, hogy „ki áll a hungarista partvonalon belül, illetve kívül” a nemzeti radikalizmus táborában? A ti hungarista táborotokban is sokáig egymás identitását kétségbe nem vonva futott együtt több csoport, végül mégis hasadtatok, akár Luther és Kálvin! Most aztán egy külső érdeklődő csak azt látja, hogy ezek nem csak a Jobbikot kiáltják ki hamis hitűnek, hanem kölcsönösen egymást, korábbi bajtársaikat is! Ösztönzi-e őket ez vajon arra, hogy hungaristák legyenek? Csoda, ha ezek után keveseket vonz a hungarizmus?)

Miért éppen azok hitelesek, akik mozgalmuk nevébe illesztik a „hungarista” kifejezést?! (Hadd hozzak ismét egy banális példát: mivel a keresztények 90%-a hiszi Jézus istenségét, ők nem tartják a Jehova Tanúit keresztényeknek, mivel azok tagadják. Azonban hallottam már a tiédhez hasonló érvelést Jehova tanúja szájából. „Engedtessék meg, hogy mi, keresztények magunk dönthessük el, ki keresztény, és ki nem!” Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ti „a tér, és idő feletti, egyetemes hungarizmus” táborán belül csupán 10%-nyi, hamis hitű kisebbség vagytok. Csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy a valóságos identitás nem elnevezéseken, de még csak nem is csak a végtelenségig vitatható eszmehűségen múlik, hanem az eszmét igazoló tetteken! Ha (pl. az al-Kaidához hasonlóan) szüntelenül és fáradhatatlanul karitatív tetteket gyakorolnátok, hatalmas létszámú, mindenre elszánt szimpatizánstábort sikerülne toboroznotok, vagy utcára tudnátok hívni zászlótok alá hatalmas, tüntető tömegeket, akkor már biztosan százszor annyian, és százszor annyira ismertek lennétek! Azt kérdezed: a tenni akaró „hungaristák” mért nem lépnek be inkább hozzátok? Mert egyelőre annyira igazodtok egy múltbeli, speciális hatalmi szituáció által meghatározott feltételrendszerhez, hogy ez lesz alapvető gátjává szaporodásotoknak, és társadalmi hatékonyságotoknak! Konkrétan: hogyan vártok mozgalmatokba buzgó újoncokat, ha már a jelentkezési lapotokon is az áll, hogy a belépő előre kötelezi magát a feltétlen engedelmességre?! Ez normális volt 1944 őszén, ma azonban nem az! Ha egy mozgalom ennyire katonai jellegű, akkor csak gondolkodásra alkalmatlan, fizikailag terhelhető robotokra számíthat. Ezek azonban csak addig fognak engedelmesen szolgálni, amíg érdekeik azt diktálják, vagy büntetéstől félve reszketnek. (Ha meg nincs okuk reszketni, hasadnak, akár a Gárda!) A másik út az lenne, hogy fáradságos és lassú érveléssel, de éjt nappá téve győzitek meg a nyitott érdeklődőket az eszme igazáról, s ha ez sikerrel járna, akkor már lenne értelme az engedelmességi eskünek! Azt mondod tán, erre nem érett a társadalom? Vonáék is sok jó szándékú tanácsadó akarta ezzel az érveléssel kedvét szegni egy évtizeddel ezelőtt, mégis megpróbálták. Most második parlamenti erő. A szavazóbázis és a szimpatizánsok persze nem a tudatosan elkötelezettek köre, de a párttagoké már igenis az, amelyben ismerik, és döntő kérdésekben elkötelezetten vallják az eszméket!

Persze, ti feltehetőleg nemigen vagytok hajlandók tanulni, és átvenni az általatok „tévelygőknek” tartottak eszközeiből. Sőt nyíltan felszólítjátok a hungaristákat, hogy lépjenek ki a Jobbikból, pusztán azért, mert Vona különbséget tesz a hungarizmus és a nemzetiszocializmus között (csak az utóbbitól határolódva el); ti viszont egyenlőségjelet tesztek közéjük! Azt már csak remélni tudjuk, hogy a ti nemes szellemi és emberi tartásotokkal nem süllyedtek soha Csurka István, vagy Posta Imre szintjére, és nem tételezitek fel rólunk, hogy a Moszad vegykonyhájában születtünk!

Ha a Jobbik bizonyos elemeket „átemel, ellop”, annak csak örülnötök lehet, ahogyan a Jobbik is örül neki, ha raktárából a Fidesz valamely, akár csekély fontosságú elemmel is érdemben így tesz. (Mellesleg az Árpád-sávos lobogót a ti elődeitek is csak „átemelték, ellopták”, „közös” Árpád-házi királyaink idejéből. Mért ne bírt volna az ő esetükben is már „politikai színezettel”, hiszen ezen uralkodóháznak is volt karakterisztikus politikája?!) A „nyilas bélyeg” Jobbikra sütése akkor lenne a párt számára elfogadható büszkeség, ha valóban a hajdani nyilas párt eszmerendszerének minden egyes elemét átvette volna és képviselné. Ez azonban nyilvánvalóan nem igaz, így tiltakoznia is kell az ellen – és nem csupán megfelelési kényszer miatt –, ha „lenyilasozzák”. Ha viszont ti ezt öntudatosan vállalók vagytok; állapotbeli kötelességetek, hogy addig igyekezzetek türelmesen meggyőzni próbálni a Jobbik vezetőit a nyilasság helyességéről, amíg be tudják látni. Ám vállalnotok kell a kockázatot, hogy ez nem sikerül. Ha mégis, akkor nyilván büszkén fogják azt vállalni ország-világ nyilvánossága előtt.

Elismerem, hogy a „gengszterváltás” elején még csak ti lengettétek az Árpád-sávokat, dicséretes és szép tett volt. Azonban később, tőletek függetlenül is, egyre jobban felvilágosodva, egyre többek tudták vállalni e történelmi színeket. Szálasinak a maga korában nyilván az fájt, hogy akik ostobaságnak tartották nézeteit, érte kigúnyolták és meghurcolták, később épp azok lengettek. Ám az analógia ez esetben sántít: Vona, és közvetlen köre azon kevesek közé tartoznak a politikusok közt, akik tartózkodnak a hungaristák és Szálasi pocskondiázásától, és rólatok sem szoktak illetéktelenül nyilatkozni. Böcsen kerülik az indokolatlan és felesleges elhatárolódásokkal járó ellenséges provokációkat. Más kérdés, hogy amíg a Jobbik csak bizonyos elemeket tud hinni a Szálasival és pártprogramjával fémjelzett hungarizmusból, addig jogos, hogy csak cirmos cicának nevezze. Ha mindent elfogadna, de polkorrektségből ennek ellenére mégsem merné hungarizmusnak nevezni, akkor majd én leszek az első, aki ezt szemükre olvasom!

A ti fogalmaitok szerint hungarista szimpatizánsi, az enyém szerint hungarista szellemű, testvéri üdvözlettel: