Strauss munkásságának delelőjén írta e művet. A librettót Hugo von Hofmannsthal írta, akivel ekkorra már egyre gyümölcsözőbb alkotói kapcsolatba került. Az Elektra, A rózsalovag, és az Ariadné Naxosban után ő lesz a szövegírója az Egyiptomi Helénának és az Arabellának is.

Strausst rengeteg kortársi kritika érte tradicionalizmusáért, wágneriánus mivoltáért, úgy tűnik zeneileg e műben akart méltó választ adni e kicsinyes vádakra; bizonyítva, hogy eklekticizmusa nem öncélú: a látszólagos stilisztikai inhomogenitás alapja dramaturgiailag szigorúan megalapozott strukturális szerkezet eredménye. (Ahogyan más, rokonlelkű későromantikus kortársak, pl. Franz Schmidt esetében is!) A zenei zseni, Strauss úgy kezeli a nyugati zene félévezredes hagyományait, hogy annak végtelen eszköztára a legkifejezőbben szolgálja a gondolatiságot. A szerző zsenije éppen abban áll, hogy ezen ezer színű zenei világ mégis egységes, sajátos egészbe áll össze a dráma sodrásában: a barokk polifónia eszközein kezdve, a wágneri hangnemváltásokon át egészen a kortársak hangnemektől elszakadó kiáltásaiig.

Már maga a szöveg is meghatározhatatlan műfajú: meseopera, tanító parabola, fantasztikus álom, szimbolikus történet? Mindenesetre nem előzmény nélküli a zenetörténetben, számos korábbi párhuzam felsejlik: A Varázsfuvola próbatételei, a Faust megkísértése, Wotan és Loge alászállása nibelungok birodalmába a Rajna kincséből. Végül, de nem utolsósorban a Parsifal részvét ébresztette megváltó bölcsessége is megjelenik majd a darab megoldásában. De nem csak a kísértések felett diadalmaskodó szerelem győzedelmes erejéről szól a darab. Ne feledjük: a mű keletkezésének ideje egybe esik az úgynevezett női emancipáció kezdeteivel, a női karrierista egyenjogúság nevében a feministák kezdtek lemondani a gyermekáldásról, amelyről a kor művészei mindjárt érezték, hogy a halál sátáni sugallata! Wagner „A Rajna kincse” c. zenedrámájában is úgy tesz szert az ördögi Alberich világhatalomra, hogy elátkozza a szerelmet, s egyetlen gyermekét, Hágent, legfeljebb erőszakkal nemzi. A mű tehát a termékeny szerelem apoteózisa, jövőbe kiáltó, prófétai, intő szó, mely a magzatgyilkosságok elterjedése, a halál kultúrája ellen is fellép!

A történetet azonban vastagon takarja a balladai homály köde, melyben a konkrét eseményeknél fontosabb az allegorikus, misztikus szellemi üzenet. Nem könnyű vállalkozás hát a tartalom ismertetése, mégis megkíséreljük, abban a reményben, hogy minél többen kedvet kapnak e csodálatos alkotással való találkozáshoz, megtekintik a Budapesti Állami Operaházban, vagy megvásárolják az művet CD formájában.

KEIKOBAD, a szellemek királya (csak szó esik róla)
CSÁSZÁR
CSÁSZÁRNÉ
DAJKA
SZELLEMHÍRNÖK
BARAK, KELMEFESTŐ
KELMEFESTŐNÉ
EGY IFJÚ alakja
A VÖRÖS SÓLYOM hangja
EGYSZEMŰ
EGYKARÚ
PÚPOS - a kelmefestő testvérei
Császári szolgák, idegen gyermekek, szolgáló szellemek, éjjelőr hangja, szellemhangok.

A déli tengerek császára vadászat közben Keikobadnak, a szellemek királyának fehér, árnyék nélküli gazellává változott leányát veszi üldözőbe. Utol sem érné, ha nem sietne segítségére hű vörös vadászsólyma, aki a gazella homlokára szállva szárnyaival a szemeire suhint. Így tudja a császár rávetni magát zsákmányára, hogy ledöfje, ám a gazella a karjaiban gyönyörű leánnyá változik. Azon nyomban egymásba szeretnek, és egymáséi lesznek, a császár feleségül veszi és császárnévá teszi a fiatal nőt. Egy éves házasságukból azonban nem születik gyermek, mert a császárné a nász során elvesztette az átváltozás képességének talizmánját, és nem tud emberré alakulni, így nem lesz árnyéka, s nem lesz várandós. A szellemleányt az emberek világába elkíséri dajkája. A császár minden éjjelét a császárnéval tölti, s hajnalban vadászni indul, hogy csak este térjen vissza újra. A dajka dolga, hogy nappal vigyázza úrnője álmát.

Mióta a császár és a császárné egy éve egybekeltek, minden holdfogyatkozáskor hírnök érkezik Keikobadtól, a szellemek királyától, hogy megtudakolja, van-e már árnyéka az asszonynak. Elérkezett a XII. holdfogyatkozás, az utolsó hírnök érkezik. Emlékezteti a dajkát, hogy a lány már születése óta rá lett bízva, mégsem tudta megóvni hajdan attól, hogy a császár magáévá tegye. A dajka azzal mentegetőzik, hogy a lány anyjától örökölte az emberek iránti vonzalmat (tán maga is ember lett volna?), és hogy a császár adta neki az átváltozás képességét, ami lehetetlenné teszi állandó őrzését. A hírnök figyelmezteti a dajkát, hogy a szelemvilág számára végzetessé válna, ha a császárné emberré lenne, ugyanakkor az elveszett talizmánba vésett átokjóslatra is utal: ha az asszonynak (három napon belül sem) lesz árnyéka, végleg vissza kell térnie a szellemek közé, a császárnak pedig kővé kell változnia! A dajka feladata tehát, hogy az utolsó 3 napon különösen ügyeljen a császárnéra.

A császár hajnalban vadászni indul: szeretett vörös sólymát keresi, akit egy éve elveszített a feleségére találás napján. Ugyanis a nász örömében utólagos, jogtalan harag támadt benne a madár iránt, amiért az szerelme homlokára szállt; és hirtelen felindulásában tőrét dobta a sólyom felé, akit megsebesített, kinek vérét hullatta, és akit most kiengesztelni szeretne.

A császár távoztával ébred a császárné, és látja a vörös sólymot a magasban, aki nem csak vérzik, hanem sír is: ő is az átokjóslaton kesereg. A császárné a dajka tanácsát kéri, hiszen az sokféle bűbáj ismerője. Az eleinte a végzet eltűrésére inti, majd mégis elárulja, hogy talán lenne egy mód annak elkerülésére: ha hajlandó követni őt, alászállván az emberek világába, megvásárolhatnák egy földi asszonytól annak árnyékát. Szellemi lények számára szörnyen visszataszító az emberek földhözragadt világa, melyhez vér és könny tapadt, de az árnyék megszerzésének vágya erősebb a császárnéban, így hajlandó útnak indulni. A démoni természetű dajka ravaszul azt gondolja, hogy egyszerre szolgálhat két úrnak: a császárné szellem maradhat, de egy furfangos alkuval, egy földi asszony árnyékát megkaparintva megmaradhat szeretett párja, a császár mellett is, és gyereket szülhet neki.

A déltengeri szigetek egyikén élnek Barak, a kelmefestő, és ifjú felesége. Sorsuk hasonló a császári páréhoz, bár 3 éve házasok már, nekik sem született gyermekük. Az asszony megkeseredik meddő életétől, s egyre boldogtalanabbnak érzi magát házasságában. Úgy érzi, férje nem érti meg, megvett és kitartott objektumnak éli meg magát, kinek belső ürességén férje nem tud segíteni. Tenyeres-talpas párja csak munkájával, s népes rokonsága anyagi támogatásával van elfoglalva. Követeli férjétől, hogy zavarja el a háztól veszekedő, beteg fivéreit, a félszeműt, a félkarút, és a púpost. Barak békességet teremt, de természetesen nem hajlandó rokonait hajléktalanságba kergetni, kötelessége gondoskodni róluk. Arra emlékezteti feleségét, hogy ha gyermekeket szülne, azoknak is jutna bőven egy olyan házban, melyet a szorgos munka jellemez. Házasságuk után átestek a termékenységi rituálékon, nincs más dolguk, mint türelmesen várni a gyermekáldást. Az asszony azt akarná, hogy ha ő már feladta a gyermekek utáni vágyat, férje is tagadja meg a maga érzéki vágyait. Barak szomorú neje viselkedése láttán, de nem haragszik, átmeneti lelki gyengeségnek tudja be, mely idővel majd megváltozik, míg ő türelmesen végzi a családfenntartó szorgos munkáját: a festett kelmét maga hordja a piacra, hogy még a teherhordó szamár árát is megspórolja, s több ennivaló jusson a családnak.

A férj távozása után toppan be a kelmefestőnéhez a dajka és a császárné. Utóbbi szolgálóleányként tulajdonképpen mindvégig passzív megfigyelőként vesz részt az eseményekben, melyeket a szintén cselédnek öltözött dajka alakít. Ravasz hízelgéssel igyekszik a ház úrnőjének bizalmába férkőzni, dicséri szépségét és ifjúságát, mely által sokkal többnek birtoklására lenne érdemes, mint a környezet, amely körülveszi. Az asszony eleinte bizalmatlan, de a fekete mágia erejének segítségével a dajka a szépség, a gazdagság és a kéj olyan határtalan távlatait vizionálja eléje, melynek bódító hatása alól végül képtelen kivonni magát. Mindezt végleg megkaphatja, puszta árnyékáért cserébe, melyre úgysincs szüksége, hisz már megtapasztalása előtt végleg lemondott a gyermekáldásról! Az alku szerint tehát a dajka és a császárné 3 napon át szolgálnak a kelmefestőnének, ezalatt bemutatják számára csodás jövőjét (férje közben nem közelíthet hozzá), végül pedig megkapják tőle árnyékát.

Barak érkezik ismét haza, s neje nem készített neki vacsorát. Sebaj: a dajka fekete mágia segítségével gyorsan 5 halat süt ki egy pillanat alatt egy serpenyőben. A halak meg nem született gyermekeinek lelkei, kik fájdalmasan sóhajtoznak a megszületés beteljesítetlen vágyakozásában, anyjukat és apjukat hiába szólítván segítségül. Barak tehát jól lakik, de csodálkozva tapasztalja, hogy nincs helye a hitvesi ágyban: felesége bemutatja neki a két szolgálót, akik 3 három napig fognak az asszonnyal egy szobában aludni. A férj szomorúan veszi tudomásul az újabb furcsa próbatételt, de tűri, bízván benne, hogy később majd jobbra fordulnak a dolgok. Kívülről az éjjeli nyugalomra felhívó városőrség hangja hallatszik:

„Ti, hitvestársak e város házaiban, szeressétek egymást jobban, mint az életeteket, s tudjátok: nem a ti életetek kedvéért van az élet vetése rátok bízva, hanem csakis a szeretetetek kedvéért! Ti, hitvestársak, kik szeretőn egymás karjában feküdtök, ti vagytok a szakadék fölött kifeszített híd, amelyen át a halottak ismét az életbe lépnek! Áldott a ti szerelmetek műve!” /Mesterházi Máté fordítása/

Reggel, Barak távozása után a dajka mindjárt hozzálát csábító bűbájához. Úgy tehetné hűtlenné a kelmefestőnét férjéhez, s boldoggá, ha összehozná imádott szeretőjével. Csakhogy az asszonynak nincs szeretője, férjén kívül más férfival sohasem volt viszonya. Sebaj: a démoni dajka árgus szemei a vágyak mélyéig látnak, a kelmefestőné szégyenkezve kénytelen beismerni, hogy serdülő leányként egyszer meglátott az utcán egy idegen fiatal fiút, aki iránt vágyra lobbant. A dajka mágiája elevenné varázsolja a fantáziaképet, s a képzelet szülte szellem valóságosan megjelenik. A császárné mindezt látva lassan kezdi kedvét veszteni az egész alkutól. A kelmefestőné is vergődik a vágy és a szégyen közt; a mágikus jelenetnek ismét Barak hazatérése vet véget. Sikerült a piacon jó áron eladni kelméit, és a legfinomabb ételekkel hazatérve igyekszik felesége kedvét visszanyerni, természetesen mindhiába. Csak a nyomában érkező rokonság és barátok boldogok, és nagy örömmel látnak neki a gazdag lakomának. Mindenki a bőkezű Barakot dicséri, csak felesége lesz – mások boldogságát látva – még elkeseredettebb.

A császárt - vadászat közben újra megtalált - vörös sólyma az erdő mélyén álló sólyomházhoz vezeti. A császárné levélben üzent neki, hogy 3 napig a dajkával e sólyomházban fog tartózkodni. De a ház üres, és a császár tudja, hogy felesége becsapta, hazudott neki, s háta mögött az embervilágba süllyedt. Megcsalatottnak érezvén magát, feltámad benne az indulat, hogy feleségét – vélt hűtlenségéért – megbüntesse, megölje. Nyilával? Lehetetlen, hiszen ezzel sebezte meg hajdan, s utána forrtak eggyé! Kardjával? Ez sem lehetséges, hiszen e kard oldotta meg egykoron a leány övét! Vagy tán puszta kezével? Mellyel átölelte? Hogyan is lenne rá képes? A császár kétségbeesetten menekül önmaga elől a kopár sziklahasadékok közé...

Ebéd után Barakot újra elszólítaná munkája, de elnehezült a sok evéstől, délutáni álmot aludna. Felesége mielőbb elzavarná, hogy a képzeletbeli hűtlenség korábbi, izgató jelenete folytatódhasson. Kiderül azonban, hogy a dajka kevert férje italába altatót. Ettől az asszony megijed, talán megmérgezték a férjét? Ismét kételkedni kezd vendégei jóindulatában, és vívódik saját bűnös lelkiismeretével. Megjelenik a kívánt szellemifjú is, de ő is szenved attól, hogy mágiával ide citálták. A kelmefestőné nem bírja tovább idegekkel, a dajka kénytelen újra megszakítani a víziót. Barak pedig ébredezik nehéz álmából. Neje idegenek támadásáról beszél a ház ellen, az asszonyi hűség ellen. Barak természetesen egy szót sem ért, azt hiszi, rabló tört be hozzájuk, és szerszámai után kapkod védekezésül. Az asszony viszont egyre szidja, amiért nem akarja megérteni, hogy őt a kísértésektől kellett volna megvédenie.

A földi pár veszekedése nyomán a császárnét hirtelen elöntötte a szánalom és a részvét a tehetetlenül szenvedő Barak iránt. A dajkával együtt az erdei sólyomházban alszanak Álmában érzi, hogy adósává lett Baraknak önmaga sorsával, mert felelőssé vált szenvedéseiért. Közben a császárt a sólyom titokzatos barlangba vezette. Egy zárt ajtóra lelt, mely mögül vízcsobogás hangja hallatszik. Szellemhangok azt suttogják, hogy az ajtó mögött fakad az élet forrása, más hangok szerint viszont a halál küszöbén áll. A császárnénak pedig át kell élnie, hogy férje az átokjóslat nyomán fokozatosan kővé válik. Immáron nem csak a kelmefestő, hanem férje sorsáért is magát hibáztatja.

Közben az embervilágra is apokaliptikus jelek szálltak, nappali sötétség állt be, s megállt a folyó vize is. A dajka figyelmezteti a császárnét, hogy elérkezett a döntés végső pillanata, szembesülniük kell a szellemvilág hatalmas erőivel. A kelmefestőné kétségbeesett, vívódó haragjában feltárja férje előtt, hogy vágyaiban már hűtlenné vált: megcsalta, s árnyékát eladta. Fényt gyújtanak, s lám, a kelmefestőnének tényleg eltűnt az árnyéka! A dajka pedig felszólítja a császárnét, hogy gyorsan ragadja magához a megszolgált díjat. Barak végre megérti felesége vétkének súlyát, és elhatározza, hogy vízbe fojtja. Hiába kérik hozzátartozói, hogy elégedjen meg elkergetésével, nem tágít szándékától. A dajka örömmel biztatja, a császárné azonban mindent felajánlana, hogy a véres árnyéktól megszabaduljon. Ám maga a kelmefestőné is összeroppan saját vétkének súlya alatt, és kéri férjét, hogy ölje meg, hiszen a bosszú jogos!

Barak és felesége egymástól elválasztva, és egymást hiába keresve lebegnek a szellemvilág határán. Barak megszánta bűnös feleségét, szeretne megbocsátani neki, és megvigasztalni, hogy ne féljen tőle. A kelmefestőné viszont továbbra is azért szeretne férjére találni, hogy az méltó büntetésként megölje őt. Pedig most már tudná szolgálva szeretni. Szenvedésük folytán lassan lehetővé válik emelkedésük a szellemvilágba.

A császárné és a dajka vitába szállnak egymással. A dajka menekülni igyekszik az ítélet elől, a császárné viszont bízik egy felsőbb igazságban. Hiszi, hogy szeretete még megmentheti férjét – kinek már csak a szemei képesek mozogni – a teljes kővé válástól. A dajka szerint az élet vize a földi halandóság minden keservével dönti nyomorba a létezőt, és Keikobad megbosszulja azt, ha egy szellem emberré alacsonyul. A császárné azonban már sejti, hogy a szerető tettekből újjászületést és örök életet teremthet az igazságos ítélet. Az embergyűlölő dajka még a vergődő kelmefestő párt is kísérteni igyekszik, egymás ellen próbálja uszítani őket, szerencsére sikertelenül. A szellemhírnök azonban a dajka tudtára adja, hogy Keikobad nem az a gonosz bálványszörnyeteg, akiben hisz. És – bár Keikobad megengedi a megpróbáltatást – nem maga szerzi azt. A dajka viszont a császárnét nem óvta a kísértésektől, ami feladata lett volna, hanem maga kísértette, ezért elvettetett: karmikus büntetése, hogy az általa olyannyira gyűlölt embervilágban tévelyegjen. A császárné ítéletét várja, de már tudja, hogy minden jutalomnál többet ér a saját önfeláldozó szeretetünkből ránk visszaáradó boldogság. Azonban még egyszer, utoljára megkísértetik: egy hang arra szólítja, hogy igyon az élet forrásából, és ragadja magához a kelmefestőné árnyát, akkor majd minden jóra fordul. Ő viszont látva az egymásra találni nem tudó emberpár vergődését, inkább a halált választaná, és a szeretetbe vetett reménység utolsó erejével mondja ki a korábban vágyott árnyékkal kapcsolatban sorsának végső, visszavonhatatlan döntését:

„NEM A-KA-ROM!”

E pillanatban feloldódik az átokvarázslat: a kővé vált császár újra megelevenedik, és a császárnéval boldogan egyesülnek, a kelmefestő pár is megújult szerelemben talál egymásra, s az angyalok hangján megszólalnak az eddig meg nem született gyermekek, akik ezek után már boldogan léphetnek az életbe.

Tarnóczy Szabolcs - Kuruc.info

- Richard Strauss: A rózsalovag

- Richard Strauss: Elektra

- Richard Strauss: Salome

- 150 éve, június 11-én született Richard Strauss, köszöntsük születésnapja alkalmából szeretettel a bajor zeneóriást!