A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség tájékoztatása szerint a balesetnek részese egy rendőr is, akinél az elsődleges alkoholteszt pozitív eredményt mutatott.
Pap Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese azt mondta, hogy az autópálya fővárosból kivezető oldalán, a 37-es kilométerszelvénynél öt-hat jármű ütközött össze ismeretlen körülmények között. Az egyik autó átrepült a Budapest felé vezető oldalra, ezért a helyszínelés idejére az M3-ason teljes zárást rendeltek el.
A Hír24 információi szerint a balesetet a részeg őrnagy okozta. A mentők egy férfit a helyszínen láttak el, egy nőt és két gyereket azonban kórházba vittek. A könnyebben sérült nőt és a 14 éves gyereket a hatvani, a hétéves, súlyos sérült kisfiút pedig a Heim Pál Gyermekkórházba. A helyszínre ötven mentőt riasztottak.
Úgy tudni, a karambol részese volt egy fideszes országgyűlési képviselő is, Herman István Ervin azonban nem sérült meg. Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ezt az értesülést egyelőre nem tudta megerősíteni, kedd reggelre ígért részletes tájékoztatást. A szóvivő azt mondta, az autópályát mindkét irányban lezárták, az autósokat a 3-as főútra terelték.
Frissítés: A gyanú szerint H. Csaba 39 éves őrnagy volt az, aki elsőként ütközött neki az autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán egy előtte haladó autónak hétfő este. A balesetben négyen sérültek meg, közülök egy hétéves kisfiú súlyosan.
Súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel gyanúsítja a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség azt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szolgáló rendőrt, aki nagy valószínűséggel a hétfő esti, az M3-as autópályán történt tömegkarambolt okozta - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden.
Kállai Gábor elmondta, hogy a megalapozott gyanú szerint H. Csaba 39 éves őrnagy volt az, aki elsőként ütközött neki az autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán egy előtte haladó autónak. Összesen hat jármű szaladt egymásba, hárman megsérültek. A férfi kihallgatása jelenleg is folyik.
(Hír24 - MTI nyomán)