Tegnap, május 20-án volt a nagykónyi gyilkossági ügy negyedik tárgyalási napja, ami az eredetileg tervezett 8:30 helyett csaknem fél órás késéssel kezdődött. Az eddigiekhez képest nagyobb érdeklődés övezte a mai tárgyalást: megjelent a szekszárdi tv stábja, illetve több fős hallgatóság is jelen volt. Már harmadszorra szinte ugyanolyan kezdéssel indult a nap: a megidézett tanúkkal ismét meggyűlt a baja a bíróságnak.
Miután többen már az előző tárgyalásokra sem méltóztattak eljönni, a bíróság elrendelte négy tanú rendőri elővezetését, ám természetesen ez sem vezetett eredményre: 2 fő külföldön tartózkodott, 1 fő kórházi kezelés alatt állt, és ami a legérdekesebb: egy bátai illetőségű személyt ugyan a rendőrök otthon találtak, ám előállítani őt sem sikerült. Ugyanis amíg a rendőrök arra vártak, hogy felöltözzön, ő a ház hátsó bejáratán keresztül megszökött...
Egész délelőtt keresték a településen, ám nem találták meg.
Hát itt tartunk, nemhogy a bűnözők, már a tanúk is menekülnek a rendőrök elől. Ilyen eseteket hallva nem lehet csodálkozni azon, hogy évekig húzódik egy büntetőügy. Például jelen esetben is hiába fogták el ugyan a vádlottakat másfél nappal az elkövetés után, hiába tett egyikük beismerő vallomást, csaknem másfél év eltelt már gyilkosság óta, és az előzmények fényében csak remélni lehet, hogy még a nyári ítélkezési szünet előtt elsőfokú ítélet születik.
De kanyarodjunk vissza a tárgyalás menetére.
Elsőként egy nagykónyi fiatalembert hallgattak ki, aki korábban az áldozat házában lakott, és baráti kapcsolatban volt a gyanúsítottakkal. Ő semmi konkrétummal nem szolgált a bűncselekményről, viszont kiderült, hogy elsőként ő keveredett gyanúba, édesanyja élettársával együtt. Ezután az elhunyt boncolását végző két orvosszakértő meghallgatására került sor. Borzasztó volt végighallgatni, hogy az idős néni mennyi súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett el (sorozat-bordatörés, belső szervek sérülései, vérömlenyek, zúzódások, csípőficam stb.) Hát elintézték az állatok rendesen. Azt nem lehetett megállapítani, hogy a halála pontosan mikor következett be, mint ahogy azt sem, hogy egy azonnali orvosi segítség megmenthette-e volna az életét.
Ezt követően rövid szünet következett, ami az elhangzottak után rá is fért mindenkire.
Utolsóként a genetikus szakértő ismertette szakvéleményét: az áldozat körmeiről vett mintákban kimutatható volt az elsőrendű vádlott, Góman Ferenc DNS-profilja. Ő viszont már korábban frappáns védekezést tárt elő ennek kivédésére: a gyilkosság napján a másodrendű vádlott Gomán Sándor az ő kabátját viselte, illetve ők ketten össze is verekedtek, így kerülhetett rá az áldozatra az ő DNS-e. Ami érdekes, hogy a szakértő sem zárta ki ennek lehetőségét, bár a valószínűségét igen csekély mértékűre tette. Mivel Góman Ferenc a kezdettől tagadja bűnösségét, és mivel ezen kívül csak közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre ellene, még az is elképzelhető, hogy ő megússza az ügyet...
Sajnos nem tisztázott, mi lett az általa ellopott arany ékszerek sorsa, és úgy néz ki, a bíróság sem sokat foglakozik ezzel (ami egyébként érthetetlen), pedig ez sokat lendíthetne az ügy eredményes lezárásán.
A tárgyalás fél 12-kor ért véget, és május 26-án 9 órakor folytatódik.
(Szekszárdi tudósítónktól)