A hírekkel ellentétben tehát levelet sem írt a tagoknak Novák Előd, pusztán egy - kétségkívül markáns, több megdöbbentő esettel érvelő - alelnökjelölti programot, "hogy milyen Jobbikot szeretnék, s milyet nem, szent meggyőződésem szerint. S írásom minden állítása helytálló, azok valóságtartalmáért vállalom a felelősséget." Ilyen szándéknyilatkozatot írt Hegedűs Lorántné is, melyben keményen elhatárolódik a zsidó Haynaut dicsőítő, "elitista szemlélettel kasztrendszert hirdető", szektás ideológiától, mely a nemzeti radikalizmuson élősködik.

A két alelnökjelölti programírás torzítatlan változatát a vetozottak.blogspot.hu oldalról vesszük át alább, de korábban közölte Novák Előd szándéknyilatkozatát teljes egészében Varga B. Tamás is a Facebook-oldalán, s bár ő végül eltávolította, azóta is kering a világhálón, körlevelekben stb., a liberális médiumok torzított közlésein kívül pedig volt már MTI-hír is belőle. Miután az elmúlt napokban összevissza és gyakran csúsztatva idézgettek belőle, portálunk úgy ítélte meg, hogy ilyen körülmények között az teremti a legtisztább helyzetet, ha nemcsak manipulatívan kiragadott részeket ismernek meg a Jobbik sorsa iránt érdeklődők, hanem a teljes szöveget.

Senki ellen, de mindannyiunkért - akik hiszünk a nemzeti radikalizmus mozgalmában és az ebből kinőtt párt jövőjében - vállalom a megmérettetést az alelnöki jelöltségért.

Hiszem, hogy a Jobbik még mindig egy alulról szerveződő közösség, s éppen a tagság felém megfogalmazott elvárása, felkérése alapján döntöttem a tisztségre való pályázás mellett.

Ahogy azt már eddig is bizonyítottam: együtt tudok és ezután is együtt kívánok dolgozni a párt minden tagjával, tisztségviselőjével, akik vállalják hazánk szolgálatát. Ennek értelmében meggyőződésem, hogy az országos elnökségben is együtt tudnék működni Vona Gáborral és az általa megválasztásra ajánlott polgármester alelnök-jelöltekkel is, miként eddig is tettem - a pártelnök megbízásából - az Önkormányzati Kabinet élén szakmai tanácsaimmal, képviselői közbenjárásaimmal, segítve ezen településvezetők helyi szintű kormányzóképességének biztosítását.

Vitán felül állónak tartom, hogy emelt fővel, büszkén kell hirdetni a Jobbik nemzeti elkötelezettségét és keresztény értékrendjét. Emellett látnunk kell, hogy a minket körbevevő valóság egyre több olyan nehézséget támaszt, sőt veszedelemmel szorongat, amelyre, ha életszerű, őszinte választ akarunk adni, akkor az csak radikális lehet. Azzal lehet megszólítani eredményesen nemzetünk javát, ha bizonyítani tudjuk helyes helyzetfelismerő képességünket, s így válhatunk valódi néppárttá. Alapvető életigazságainkat körültekintő fokozatossággal, de mindvégig szellemerkölcsi hűséggel képviselve szélesíthetjük társadalmi bázisunkat anélkül, hogy időközben elveszítenénk bárkit is régi megbízható harcostársaink közül.

Nyilvánvaló tagságunk számára, hogy a mi esetünkben a néppárti jelleg vállalása nem jelentheti, hogy a többi párthoz hasonlóan piaci kofaként kívánnánk politikai termékeket árulni a közéleti zsibvásáron. Egyszer használatos bóvlik helyett, nekünk valódi politikai hiánycikkeket: a tisztességet, az elvhűséget és a felkészültséget kell kínálnunk – ha „piacvezetőkké” szeretnénk válni.

Senki ellen, de mindannyiunkért, ki kell mondani, hogy vadhajtások helyett valójában egy mesterséges oltvány termi mérgező gyümölcseit a radikalizmus életfáján élősködve. Ezt haladéktalanul le kell metszeni és a történelem komposztjára kell rakni. Így nem lehet még közvetetten sem közünk ahhoz az ideológiához, amely nemzeti hőseinket gyalázza, de Haynau Jákóbot dicsőíti. Minden történelemhamisítás ugyanis habsburgiánus szemléletű a kiegyezés korától kezdve, a kommunizmuson át, egészen napjainkig. Nem lehet közünk ahhoz az ideológiához, amely egy elitista szemlélettel kasztrendszert hirdet és a felülről való kiválasztásban hisz. Nem lehet közünk ahhoz az ideológiához, amely a keresztény vallást egy szinten kezeli más vallásokkal. A magyarságnak a kereszténység nem egy vallás a sok közül, hanem maga az Élet!

Adjon az Isten nekünk erőt, szeretet és józanságot a szebb jövő reményében!

***

Hogy mi lehet a kompromisszumos megoldás, a bejegyzésből nem derül ki, de vasárnap már mi is okosabbak leszünk...

Soha nem tettem semmit Vona Gábor tiltása ellenére, és alelnökjelöltségemmel sem fogok, hiszen elmondta az Országos Választmány ülésén is: nem zavarja indulásom, pusztán a kongresszusi vétójának tiszteletben tartását várja el mindenkitől. Jelölésemmel egy olyan üzenet is küldhető: nemcsak új szavazókat kell megnyerni, hanem a régieket is meg kell őrizni.

Soha ennyi buzdítást még nem kaptam tagjainktól és szavazóinktól, ezúton is köszönöm, és igyekszem nekik kapaszkodót nyújtani a Jobbikban. Lehet egyik alelnök helyett jobb egy másik, de ennyi áldozatot biztosan nem ér egy ilyen eljárás, ez hiba volt, amiből tanulni kell a jövőre nézve is, hogy pártunk gyengítése helyett tényleg győzzön a Jobbik! Ez csak együtt sikerülhet, s nem a mozgalmunk ilyen megosztása által, mely demotiválja tagságunkat és az amúgy sem elég aktív szavazóinkat. És ne részegítsen meg senkit a „győzelem illata”: az elveinkhez kell ragaszkodjunk, nem a miniszteri bársonyszékekhez!

Sokkal többről van szó, mint személyi kérdésekről, pláne nem „sértődések” motiválnak, ez egy olcsó és valótlan magyarázat volt, ezért cáfolatként ezen a belső fórumon mutatnom kell néhány példát. Az elnökségben a jövőben sajnos nem lehet lefolytatni ezeket a konstruktív vitákat, de a problémákat nem lehet a szőnyeg alá seperni. Alelnökjelölti szándéknyilatkozatában és kongresszusi beszédében persze mindenki radikális, a múltjából is ki tud emelni mindenki markáns elemeket, de most a jövő a kérdés, illetve az elnökségi döntések eddig is kissé mást tükröztek, mint a jól hangzó, patetikus kampányszövegek. Belső körben ha kisebbségben is maradtam, de eddig vitába szállhattam: miért nem számoltathatjuk el Simicskát??? Miért akar Vona Gábor kormányfőként még újabb holokauszt-emlékműveket avatni??? Miért szerveztek ki egy százmilliós székházat magántulajdonba jobbikos pénzből??? Ezeket a fájó példákat titkosítani is lehet, de én inkább kissé kifejtem lentebb legalább ebben a belső körben, s bár közérdekű adatokról van szó, kérem, ne teregessük ki! Ha nem leszek alelnök (mivel túl sokat kérdezek), akkor is folytatom a munkát, sőt egy évi tiszteletdíjamról lemondok, hogy abból létrejöhessen mozgalmunk egy hiánypótló intézménye, amit az elnökségben hiába próbáltam elérni.

„Elég lenne a két évvel ezelőtti alelnökjelölti beszédeket lejátszani, olyan hangzatos ígéretek voltak, s vannak ma is” – írta egy tagtársunk, s ezért idézem akkori beszédemet: „Győzzön a Jobbik! Ehhez a pártnak többféle arcra, az elnökségnek többféle személyiségre van szüksége. Én az egyik alelnökként garanciája kívánok lenni annak, hogy a Jobbik nem tér le az Alapító nyilatkozatunkban rögzített útról, nem megy bele elvtelen kompromisszumokba. Kormányra kell kerülnünk, de nem minden áron” - így fogalmaztam a legutóbbi alelnökválasztáson, ezzel a programbeszédemmel, ezzel a mandátummal választottak meg az elnökségbe, lelkiismeretem szerint ezt kellett képviseljem. S ez az, amivel szemben kívülről is meg akarják mondani bal- és jobbliberális körök, milyenné váljon a Jobbik: egy színtelen, szagtalan, karakterét vesztő párttá, mely nem hoz radikális változást. Ne engedjük ezt! Nem helyes érvek helyett erőből, vétóval lezárni a konstruktív vitákat; a tisztességes verseny helyetti, csoportos kitiltásunk megosztja a Jobbikot, távolabb visz minket a választási győzelemtől, és még távolabb a Radikális változás című programunktól. Ahhoz, hogy a Fidesz szavazóit el tudjuk hódítani, először ki kell mondja nekik valaki: „Meztelen a király!” Ez az én nem túl hálás feladatom, a tabudöntés, amit rendszerint más nem tesz meg közülünk, pl. olyan ügyekben, mint Szegedi Chanád esete vagy Simicska Lajos korrupciós ügyei (mert pl. „akkor nem mehetnék többé a HírTV-be”).

Mivel a belengetett vétók miatt „ég a ház”, és már a szavazóink is aggódnak („Mondja meg Vona Gábornak: egy szavazót elveszített!” - hány ilyen van...), a széles nyilvánosságot is tájékoztatnunk kell, hogy nyugodjanak meg, s ne forduljanak el a Jobbiktól. Ebben nekem különösen nagy szerepem lehet, komoly felelősségem van, ennek tudatában cáfolom a pártszakadást vizionáló híreket, kérdéseket. Elmondtam tévében is, hogy Vona Gábor szent meggyőződését követi, tiszta lelkiismerettel, a győzelembe vetett hittel. De látni kell: komolyabb garanciákat szeretnének a választók, hogy ne váljunk ugyanolyan elvtelenekké, mint az eddigi pártok kormányra kerülés után.

A pártnak van elnöke, vagy az elnöknek van pártja? – tette fel a kérdést Vona Gábor is az Országos Választmány legutóbbi ülésén. A közösségi érdek az első – ebben egyetértünk, csak hát a közösség nem azt tartja az érdekének, hogy az általa preferált jelöltek ne is indulhassanak a választáson, s így az általuk képviselt elvek ne jelenhessenek meg. Még egyetlen „közönségdíjas” tagja sem lehet az elnökségnek? Csak az, akit az „egyszemélyes zsűri” arra alkalmasnak talál? A vétóval elnök úr is elismerte, hogy a tagság többségi akaratával szemben foglal állást, mert nem elég az amúgy kétségkívül és méltán komoly tekintélye, hogy csak elmondja, kérje a tagságot, hogy kikre szavazzanak. De túlterjeszkedő is ez a csoportos vétó, hiszen hiába előírás, hogy a versenyt biztosítani kell (6 posztra legalább 8 jelölttel, hogy ne kényelmesedjenek el az alelnökök, akik bár ilyenkor fogadják, hogy mindenkinek válaszolnak, mindenkit visszahívnak, mindenhova elmennek, de a sok éves tapasztalatok sajnos mást mutatnak), valójában azonban nincs verseny: Vona Gábor 6 főt jelölt ki, s minden esélyes „konkurenciát” vétóz. Nem csoda, hogy legutóbb már tényként kezelve nyilatkozott: „Három polgármester az elnökség tagja lesz.” S már két komoly alelnökjelöltről tudok, akik végül valószínűleg nem indulnak, mert „jelezték nekik”, hogy repülnek a jelenlegi pártállásukból, ha kitartanak elhatározásuk mellett (ők nem országgyűlési képviselők, de szerintem esélyesebbek, mint a három honatya, akik elnöki támogatás nélkül a „tűrt” kategóriában indulhatnak).

Elnök úr tavaly még cáfolta a háttérbe szorításomat szorgalmazó híreszteléseket, és most mégis… Sőt az elnökségi létszámbővítésre vonatkozó, kompromisszumos javaslatot is elvetette; úgy tűnik, mégsem „új személyek bevonására van szükség”, hanem inkább a kritikusabbak eltávolítására. Nálam régebb óta senki sem alelnöke Vona Gábornak, akivel jó munkakapcsolatban dolgoztam, soha nem tettem semmit tiltása ellenére. Inkorrektnek tartom, hogy egyes vezetőink magánakcióimnak titulálják azokat, amiket rendre jeleztem előre, vagy akár egyenesen elnökségi döntés alapján történt, mint pl. az EU-zászlóégetés, melyet ráadásul a Jobbik második embere, Szabó Gábor javasolt, és 4 elnökségi tag a színpadon részt is vett benne, mégis legutóbb az ATV-ben is az én nyakamba varrták a Jobbik szóvivőjével való stúdióbeszélgetés során. Elvártam volna, hogy Vona Gábor előre figyelmeztessen: ha ebben és ebben nem változom meg én is, akkor nem fogunk tudni tovább dolgozni együtt. Ugyanez az előzetes figyelmeztetése, javító szándéka hiányzott Apáti István, Hegedűs Lorántné és Szávay István irányába is, ez így nem volt korrekt, csak konfliktust szült. Sebek gyógyítása helyett végtagok levágása nem bölcs és nem korrekt megoldás.

Ellenvéleményt persze sokszor megfogalmaztam neki négyszemközt vagy elnökségi körben, és olyan kritikákat, melyeket mások pl. nem mertek, mert tartottak tőle. Sokszor maradtam kisebbségben elnökségi szavazások során, de ezeket is mindig tiszteletben tartottam. Épp ez volt eddig az erősségünk: volt egy sokszínű, a tagságot lefedő elnökségünk belül konstruktív vitákkal, kifelé azonban mindnyájan a többségi véleményt képviselve, vállt vállnak vetve, összezárva. Ezzel most a Fidesz útjára lépünk, ahol Orbán nem tűr meg ellenvéleményt, s ezért repült Ángyán József vagy Illés Zoltán.

Elfogadjuk, hogy lehetnek jobb jelöltek négyünknél, de ezt döntse el a kongresszus, mert legitim elnökség kell, mely a teljes tagságot képviseli! Fülöp Erik, Janiczak Dávid és Toroczkai László is kiváló polgármesterünk, személyesen is jóban vagyok mindhármukkal, Laci ráadásul a legrégebbi bajtársaim közé tartozik. De meg kell adni a tagságnak, hogy mindent mérlegelve szabadon választhasson. (Amúgy sem jó üzenet az, hogy nem számít a szavuk, csak szórólapozást-standolást várunk tőlük.) Ráadásul polgármestereinknek sem érdekük, hogy igazi verseny nélkül, Vona Gábornak köszönhetően váljanak alelnökké, hiszen akkor hogyan tudnának szükség esetén olykor komoly kritikusai lenni a pártelnöknek, ha ennyire lekötelezettek neki? Attól nem lesz jobb, ha a problémákat szőnyeg alá söpörjük, ha az ellenérvekkel és veszélyekkel nem nézünk szembe, ha a tagság döntő részének véleményét nem közvetíti Vona Gábor felé, nem képviseli senki, mert csak a saját, leglojálisabb embereivel veszi körbe magát. Egy ilyen, kritikusokat eltávolító vétó után ráadásul még azok sem igazán fognak merni eltérő szempontokat megfogalmazni, akik eddig valamennyire éltek ezzel; rossz folyamatokat indít ez a szankció. De tagságunk most a jelölésünkkel üzenhet elnökünknek is, aki figyelembe kell vegye politikánk és szervezeti struktúránk alakítása során a jövőben, hogy az alapszervezeti jelölések mit mutatnak.

Olcsó vád az is, hogy sértettség vezérel minket, vétózandókat, hiszen ha így volna, akkor nem Vona Gábort támogatnánk elnöknek. De ő a Jobbik és a nemzet legjobb választása most, s próbálok meggyőzni erről mindenkit, aki azon dolgozik, hogy Vona Gábort leváltsa a párt. Az is olcsó és igaztalan vád, hogy karrierista volnék, hiszen ha így volna, akkor épphogy inkább „beállnék a sorba” én is. De közéleti pályafutásom során már háromszor is önként lemondtam fontos tisztségekről, sőt 2006-ban nem vállaltam Vona Gábor alelnökjelölti felkérését sem.

Bár a média ez irányú kérdéseit hárítottam, de igenis vannak köztünk komoly viták, melyeket a jövőben nem tűrne meg Vona Gábor az elnökségben, így tágabb körbe száműzi a megkerülhetetlen kibeszélésüket. Csúnya csúsztatás volt pusztán személyi kérdésnek, „sértődésnek” beállítani a vétó ellenzését, őszintébb lett volna pl. azt mondani: elvi viták vezettek az elnökségből való kitiltáshoz. Egy ilyen indokolás esetén nem kényszerültem volna ezen a belső fórumon sem a cáfolatra, néhány fájó példa segítségével.

Ilyen nézeteltérés volt, amikor leszúrást kaptam ezért a kormányfőhöz intézett azonnali kérdésemért: „A korrupció ötven árnyalata – Miért hordhatták szét a közpénzt Simicska-talicskával és Nyerges-vontatóval, és miért nincs következménye a Fidesszel való szakításuk után sem?” Nem szabad Simicska elszámoltatását szorgalmaznom, hogy ne haragítsuk magunkra… Szerintem viszont a korrupciót párthovatartozásra való tekintet nélkül üldöznünk kell, nem egyezhetünk ki semmilyen bűnözői körökkel, vagy ennyi erővel Andy Vajnát se támadjuk, mert nem hívnak majd be minket a TV2-be… Nem állítom, hogy Simicska kell legyen a legfőbb célpontunk, de épp a korrupció 50 (!) árnyalatába nem férne bele? Hogy tudunk így hitelesek maradni?

Szóvá tettem Vona Gábornak azt a hvg.hu-nak adott nyilatkozatát is, miszerint „miniszterelnökként, ha kell, átadna holokauszt-emlékművet.” Ezt bátorkodtam írni neki: „Szerintem nem jó ilyet mondanod, ezzel szinte beállsz a holokausztiparba, miért nem elég annyi, hogy kormányon nem fogsz lebontatni holoemlékműveket? Van már elég, miért kéne ilyet avatni? Vagy mondhatod, hogy ha kormányfőként részt kell vegyél egy ilyen megemlékezésen, akkor részt veszel. De azért Jobbik-kormány alatt n+1-edik holoemlékművet avatni...” Ez esetben is a kritika az elfogadhatatlan? Rajtam kívül ezt vajon hányan merték még megírni neki? És főként hányan merik majd a jövőben szóvá tenni az efféléket?

Egy irányba kell húzni a szekerünket, de az irányt egy alulról építkező mozgalomban a tagság többsége kell kijelölje, hiszen nem egyszemélyes kft.-ről van szó. Illetve van ilyen is: az elnök bizalmasának egyszemélyes kft.-je, az amúgy kitűnő Iránytű Intézet, mely egy százmilliós székházat vett meg jobbikos pénzből, illetve részben hitelből, melyet gyakorlatilag szintén jobbikos pénzből törlesztettünk volna, de miután az elnökségben néhányan felháborodásunknak adtunk hangot a közösségi vagyon magántulajdonba szervezése miatt (és hogy erről még csak tájékoztatást sem kaptunk, utólag sem, csak véletlenül tudtuk meg), a szerződést felmondták, belátva, hogy ez védhetetlen. Volt haszna a kritikámnak, miszerint százmillió forintnyi pártvagyon nem kerülhet egy személy tulajdonába! Láthattuk már, hogy zsarolt meg minket (és kényszerített kivásárlásra) Szegedi Chanád is távozása után a Barikád hetilap cégének tulajdonosaként, nem helyes ez a tulajdonosi modell. De még nem zárult le az ügy, hiszen a hozzánk közel álló médiumoknak is székhelyül szolgáló irodákat jelenleg csak béreljük, hiába javasoltam, hogy az eredeti ingatlant ugyanolyan feltételekkel vásárolja meg a médiaalapítványunk, azt már nem támogatta az elnökség többsége (csak 4 tagja), pedig akkor közösségi tulajdonba kerülhetett volna, de az nem jó, csak az egyszemélyes kft.… Mi lesz a vége, ha nem vagyunk ott az elnökségben? Mert lényegében azok kényszerülnek távozni, akik kritikusabbak voltak ilyen kényes kérdésekben (no jó, Volner János még maradhat az elnökségben). És nem „más feladatot kaptunk”, mert semmi új munkakörről nincs szó egyikünk esetében sem, pusztán a vezetőségi döntésekből való kirekesztésünkről.

Elleneztem azt a rögtönzött elnökségi döntést is, hogy az ún. Valódi Nemzeti Konzultáció nevű Fidesz-koppintásra 200 millió forintot (!) költsünk, miközben pl. 0 forint választási tartalékunk van, és sajnos a 100 millióért kínált Parlament TV-t sem vettük meg korábban, pedig egy ilyen hírtévé nélkül nemigen lehet kormányra kerülni. E pénz töredékéből létrehozható volna egy sok új szavazót elérő bulvárportál is a neten, mely szintén hiányzik „portfóliónkból”. Hosszasan sorolhatnám még azokat az ügyeket, melyekben konstruktív vitát folytattam (s amelynek a jövőben nem lesz helye az elnökségben), de talán ennyi is elég annak bizonyítására: nem pusztán személyi kérdés, hogy ki legyen az elnökségben.

Régi vágyam, hogy hozzuk létre az Alapítvány a Cigánybűnözés Áldozataiért nevű segélyszervezetet, s magam már fizetek is évek óta havi tízezer forintnyi „életjáradékot” egy ártatlan áldozat özvegyének. Az állam csak az ún. cigánygyilkosságok áldozatainak fizetett, még az olaszliszkai lincselés miatt sem, ezért mi vállalhatnánk ebben szerepet, s ez a szociális-szolidáris megközelítés abszolút néppártos is volna szerintem, hiszen nem a halálbüntetés volna a mondandónk ezúttal, hanem az áldozatok családjának segítése szempontjából közelítenénk meg a témát. Mégis az elnökség több éve csak görgeti maga előtt ezt a napirendi pontot, miközben már azért kapok leszúrást a pártban, mert az Országgyűlésben használni merem olykor a cigánybűnözés szót a Legfelsőbb Bíróság minket igazoló ítéletére hivatkozva. Ide jutottunk a polkorrekt elvárásoknak megfelelve, hogy már párton belül is erről kell vitatkozni? Hogy az alapítvány végre létrejöhessen (akár csak holdudvarunkban, jogilag nem hozzánk kötve), a teljes 2017. évi tiszteletdíjamat e célra fordítom, s magam megcsinálom, ha már az elnökségben nem tudom. Az idei évben igyekszem megbirkózni a bíróságokkal a bejegyzés érdekében, illetve most nyáron amúgy sem kapok tiszteletdíjat az önkéntes tartalékos honvédségi alapkiképzésre és esetleges határvédelemre való bevonulásom (így mandátumom egy-két hónapos, nyári felfüggesztése) miatt, amit szintén fontosnak tartok, mert így tudjuk hitelesen szorgalmazni az önkéntes honvédségi alapkiképzés és a tartalékos rendszer kibővítését, ha - magam is vállalva a haza védelmét - jó példával járunk elől (ahogy a politikusi álláshalmozás és a mentelmi jog terén is, önkorlátozással élve).

Ha nem leszek az elnökség tagja, akkor a jövőben csak az Országos Választmány ülésén tudok majd tiltakozni pl. az ellen, hogy a pártvezetés tovább nyitja az ollót a kis- és nagytelepülések közt a Jobbik támogatottsága tekintetében, hiszen míg az 1400 háztartásnál kisebb falvakat havonta teljesen beszóratjuk Hazai Pályával a Posta által központi pártfinanszírozással (nagyon helyesen), addig a 400 legnagyobb településen egy darabot sem szóratunk, ami így teljesen igazságtalan is, ráadásul választást nyerni az 1400 háztartásnál nagyobb települések nélkül lehetetlen.

Az elnökség számos hatáskörét át kéne ruházza pl. a regionális igazgatókra vagy a választókerületekre. Világosabb feladat- és hatáskörökre van szükség, egyértelmű felelősökkel. Egymást segítő közösség kell legyen a Jobbik, melynek munkatársait, szakértőit nagyobb arányban kellene tagjai sorából kiemelje. Az érdekképviseleti tevékenység hangsúlyosabban kell megjelenjen a Jobbikban, az emberek mindennapjait érintő ügyekben kell szorgalmasabban segítsük a választókat, nem öncélú, tudományoskodó filozofálgatásra van szükség. A sorozatos karaktergyilkossággal élő Fideszt vissza kell támadni, az információk megszerzésére sem szabad sajnálni erőforrásainkat, hogy „be tudjunk tárazni”. Nem félhetünk (s nem tántoríthat el valaki személyes szimpátiája) olyan tabuként kezelt témáktól sem, mint pl. a bevándorlás vallási vetülete: az iszlám térhódítása.

Az Országos Elnökség több területen elmaradásban is van, melynek ledolgozása nagy munkabírású alelnököket követel meg. Felelősségünk óriási: józanságra és rutinra van szükség. Csapatmunkára, kirekesztés helyett összefogásra, hiszen ahogy gróf Széchenyi István is fogalmazott: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” Ez a közösségi, mozgalmi jelleg kell vezéreljen minket a jövőben is.

A párt elsőként megalakult, XI. kerületi szervezetének alapítójaként a kezdetektől a mai napig dolgozom a Jobbik „talpasaként”, és fogok ezután is. Kreativitásomat, nagy munkabírásomat, a szükséges konfliktusokat vállaló kritikusságomat szeretném a jövőben is a pártvezetés keretein belül nemzetünk szolgálatába állítani.

A Jobbik egyik legaktívabb képviselőjeként ellenzékből is tudtam sikereket elérni, pl. jórészt folyamatos nyomásomra tiltották meg a politikusi álláshalmozást 2014-től, és sorozatos követeléseimre vonták meg legalább a kommunista kitüntetések után folyósított nyugdíjpótlékokat, illetve végre állami támogatást kaphat a várpalotai Trianon Múzeum és a kiskunmajsai ’56-os Múzeum, valamint családpolitikai ügyekben is vannak eredményeim. A frakcióvezetésben azonban nem vettem részt soha, így nagyobb erővel tudok szervezeti életünkre és az utcai politizálásunkra összpontosítani. Képviselőként sem hagytam fel ugyanis a mozgalmi élettel; rendszeresen fogadóórát tartok (ezt megkövetelném képviselőtársaimtól is, hogy aktívabban foglalkozzunk az emberek érdekképviseletével), járok alapszervezetem taggyűléseire, bajtársaink temetésére, Hazai Pályát szórok, standolok. Egy vagyok közületek! Emberközeliség, alázat – ezt az arculatunkat meg kell tartsuk, nem tűnhetünk olyanoknak, akik a hatalomért bármire képesek.

Ahogy az Országos Elnökség javaslatomra eddig is tartott kihelyezett elnökségi üléseket, úgy szeretnék ezért lobbizni a jövőben is, hogy rendszeresen, szerte a vidéken demonstrálja a pártvezetés: a Jobbiknak fontos az adott település. Értelmiségi, szakértői holdudvarunk bővítését is folytatni szeretném személyes találkozókkal, ahogy eddigi komoly sikeremnek tartom az általam javasolt Pongrátz Gergely-érdemkereszt létrehozásán keresztül néhány népszerű civil felmutatását a Jobbik kötelékében, akiket sikerrel javasoltam az elnökségben e kitüntetésre, mely körre alapozva a Tapolcai Dispután keresztül már jelentősen kiszélesedett értelmiségi holdudvarunk.

A közös sikerért a politikusbűnözés elleni harc zászlósaként küzdöttem – a párton belül is: pl. az álláshalmozás tiltását javasoltamra foglaltuk Alapszabályba 2009-ben, hogy a jobbikos honatyák ne tölthessenek be önkormányzati tisztségeket is (így jó példával járva elől a politikai babérokat learattuk, és elértük, hogy 2014-től törvény tiltja a „Supermanek” gátlástalanságát). Az efféle önkorlátozások miatt – mint amilyen még pl. a mentelmi joggal kapcsolatos gyakorlatunk – akadnak haragosaim a párton belül is, akik rendszerint olcsó vádakkal illetnek (akár névtelenül nyilatkozva balliberális médiumoknak is), de akkor se akarok langyos középutassággal mindenkinek megfelelni. Az nem én vagyok. S a Jobbik sem játszhat el olyan szerepet, ami nem önmaga: hitelesen nem lehet más képviselni, mint amit Alapító nyilatkozatunkban lefektettünk (s melyhez hűen a Jobbik, mint abban is fogalmaztunk, „a nemzet egészét kívánja képviselni”). Egyebekre ott van már a Fidesz.

Mindenkinek a levelére szoktam válaszolni, és bárki számára elérhető vagyok telefonon is (ha épp nem tudom felvenni, mindig mindenkit visszahívok képviselővé válásom óta is; 15 éve egyetlen mobilszámom van, mely mindenki számára nyilvános, a www.novakelod.hu oldalon is közzé van téve. Személyes találkozókra is nyitott vagyok, valamint szívesen megyek pl. vidéki taggyűlésekre, választmányi ülésekre is. Nem csak a tisztújítás előtt, hanem mindig tisztelettel elfogadtam és a jövőben is elfogadok minden meghívást. Rám számíthattok!

Végül álljon itt zárásul egy fővárosi alapszervezet állásfoglalásának bölcs mondata, hitvallása: „Amennyiben a néppártiság a „polkorrektnek” mondott óvatoskodó nyárspolgáriságot jelenti, akkor már nem „Attila unokái” leszünk, hanem könnyen belesüppedve az általános politikai posványba, díszellenzékként és sajnos a magyar politika sokadik szemfényvesztőiként a nemzetközi pénzhatalom álradikális és néha lenácizott, de ugyanolyan kiszolgálóivá válhatunk, mint az eddigi összes pártunk és kormányunk a rendszerváltás óta.” Jelölésemmel tehát megkondítható a vészharang a következő pártvezetés számára. Míg a társadalom radikalizálódik, a Jobbik útját keresi, de aki sokat markol, keveset fog: mi nem lehetünk egyszerre a „lovasíjászok” és „Saul fiai” képviselői is.

Szebb jövőt!

Tisztelettel:

Novák Előd
alelnök(jelölt)

Friss: Mirkóczki szerint etikai bizottság elé kerülhet Novák alelnökjelölti programja

- Bertha Szilvia szerint a Jobbik feladta elveit és értékeit, ezért új pártot alapít - Novák: maradniuk kell a radikálisoknak

- "Méltatlan Novák félreállítása"; "a Jobbik a Kuruc.infóval jutott el a nulláról a 17 százalékig" - ATV-interjú Budaházyval

- Röpködnek a nyilatkozatok a balliberális sajtóban: az "alulról építkező párt" környékén lassan mindenki vétópárti lesz