Az ország területi egységének és szuverenitásának védelmére hivatott a Brave Warrior nemzetközi hadgyakorlat - közölte Rácz Szabolcs alezredes, dandárparancsnok-helyettes csütörtökön Tótvázsonyban, a gyakorlat sajtónapján.
A NATO többnemzeti előretolt szárazföldi harccsoportjának gyakorlata keddtől csütörtökig tart.
A mintegy 800 katona részvételével tartott ellenőrző gyakorlaton megmérik, ellenőrzik, hogy a zászlóaljharccsoport az előírt követelményeknek, képességeknek megfelel-e - mondta az alezredes.
Hozzátette: a harcászati gyakorlat minden mozzanatát ellenőrök felügyelik.
Rácz Szabolcs megemlítette, hogy a zászlóalj bázisát a Magyar Honvédség Bocskai István 11. páncélozott hajdúdandár 39-es zászlóalja képezi, valamint egy olasz, egy török, egy horvát század és támogatásként egy amerikai század gyakorlatozik.
Közölte, hogy a gyakorlat során az összes alegységet kihívások elé állítják, az egyik legnehezebb feladat a beépített területen vívott harc, hiszen ez komoly összeszokottságot, felkészültséget igényel.
A mozzanat alatt kiképzést támogató eszközöket is igénybe vesznek, ezzel valósághű körülményeket teremtve. Ez azt jelenti, hogy a találatokat a katonákon lévő szenzorok jelzik – mondta az alezredes.
(MTI)