A HírTV Zrt. menedzsmentje 2024. december 23-án futárral és postai úton való kézbesítés útján megszüntette öt régóta alkalmazott dolgozója munkaviszonyát. Az ügy munkaügyi perként folytatódik, ugyanis a Sajtószakszervezet szerint súlyos törvénytelenség történt, és az elbocsátás megfélemlítő és megtorló jellegű. A szakszervezet minden lehetséges és törvényes szakszervezeti, szolidaritási eszközt bevet, mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren – értesült a Média1.hu.
A Sajtószakszervezet szerint ami történt, az demonstratív, megfélemlítő és jogsértő. M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet elnöke a portálnak vasárnap azt mondta, a módszer és az időzítés önmagában is kérdéseket vet fel a Hír Televízió intézkedésével kapcsolatban. Mindezek a kérdések csak felerősödnek, sőt egyenesen ordítóvá válnak, ha feltárjuk az intézkedés előzményeit.
Sajtószakszervezet jött létre a HírTV-nél
Az ügy előzménye, hogy a HírTV dolgozói a cégnél eluralkodott, megoldatlan és rájuk nézve egyre inkább hátrányos bérezési, munkaügyi, munkaszerződési és más ezekkel összefüggő helyzetet érzékelve úgy döntöttek, hogy a kialakult és szempontjukból egyre inkább romló helyzetük legalább feltárására, a szükséges információk beszerzésére és a lehetséges megoldások keresésére a kollektív munkavállalói szervezkedés eszközéhez nyúltak és felvették a kapcsolatot a médiamunkások (újságírók, kiadói dolgozók, önfoglalkoztatók, technikai személyzet) érdekeit felvállaló országos érdekvédelmi szervezet, a Sajtószakszervezet ügyvezető elnökével.
A többszöri írásbeli tájékozódást, majd személyes konzultációt követően a dolgozók közül többen a belépési nyilatkozatot kitöltve, a Sajtószakszervezet Alapszabályát elfogadva, 2024. december 10-én, minden előírásnak megfelelően a szervezet tagjainak sorába léptek. Ezek a tagok megalakították a Sajtószakszervezet Hír TV Alapszervezetét, amelynek azóta több, a gyártás és a tartalom-előállítás területén dolgozó munkavállaló is tagja lett, megközelítve az alkalmazotti létszám tíz százalékát, amelyet a köznyelvben reprezentativitásnak minősítünk.
A taggyűlésen alapszabályszerűen titkárt és titkárhelyettest választottak. A munkáltatót az érintett dolgozók értesítették a szakszervezet megalakulásának tényéről és a tisztségviselők személyéről. A bejelentés nyomán még szóbeli egyeztetésre is sor került Lányi Tamás műszaki igazgatóval.
Jobb körülményeket szerettek volna elérni – a televízió vezetése viszont kirúgta őket
A megalakult alapszervezet tagjai és annak vezetői mind az alapító nyilatkozatukban, mind a menedzsment irányában tett kommunikációjukban hangsúlyozták, hogy lépésüknek semmilyen politikai tartalma nincs. Ők az évek óta elmaradt bérkarbantartás, bérrendezés, a szakmán belüli lemaradás, a túlmunka nyilvántartásának és honorálásának és más praktikus kérdéseknek a kollektív, a dolgozók mindegyikét érintő kérdéseiben szeretnének tájékozódni, konzultációt folytatni azzal a céllal, hogy kölcsönösen kielégítő megoldást találjanak.
A Sajtószakszervezet szerint a HírTV menedzsmentje, ahelyett, hogy eleget tett volna a keletkezett tájékoztatási és egyeztetési kötelezettségének, leült volna az alapszervezet, sőt akár az országos szakszervezet illetékeseivel egy tisztázó tárgyalásra, erőt demonstrálva, érdemi tájékoztatás nélkül, a működés biztonságát is kockáztatva – a nyilvánvalóan mondvacsinált kiszervezésre hivatkozva – megszüntette a szakszervezeti vezetők és az azonosítható aktivisták munkaviszonyát, példát statuálva, fenyegetve ezáltal a jogukkal élő, még a cégnél maradt szakszervezeti tagokat.
Sőt, egy a történteket a Facebookon nyilvánosságra hozó, addig semmiképpen érintett – egy a közösségi médiában az elbocsátott munkatársak mellett kiálló – munkatársat is sebtében, vélhetően megtorlásként, szintén elbocsátottak.
A Sajtószakszervezet – és a konföderáció, amelynek teljes jogú tagja, vagyis a Magyar Szakszervezeti Szövetség – a jogi lépéseket megelőzően tisztázó tárgyalásra szólította fel a Hír TV vezetését. A megkeresésre adott válaszban a munkáltató elzárkózott az egyeztetés elől.
Mindezek alapján a Sajtószakszervezet – a megindított jogi eljárástól függetlenül – kérni fogja minden vele szövetséges vagy legalább az érveit megértő érdekvédelmi, érdekképviseleti és poltikai erő, szervezet szolidaritását, ezt kifejező tevékeny és hatásos fellépését.
A Sajtószakszervezet a Media1-nek küldött közleményében mint a Nemzetközi és Európai Újságíró (szakszervezeti) Szövetség (IFJ és EFJ) teljes jogú tagja felszólítja a testvérszervezeteket a szolidaritás kifejezésére és képviseletére, beleértve a magyar média- és munkaügyi viszonyok bemutatását, annak megjelenítését, hogy a hatalmat látszólag kiszolgáló médiamenedzsment hogyan bánik még az amúgy elkötelezett, jóhiszemű, de egzisztenciájában kiszolgáltatott vagy nehéz helyzetbe került híveivel is.
(24)