Nagykanizsán tartotta második kongresszusát a Tisza Párt szombaton. Az egésznapos rendezvényen több ezren vettek részt, a párt prominensei – köztük Tarr Zoltán és Bódis Krisztina – szólalt fel és kerekasztal-beszélgetésekre is sor került olyan témákban, mint az egészségügy, a közoktatás és a vízügy. Az esemény főszónoka természetesen Magyar Péter, a Tisza elnöke, EP-képviselő volt, aki nem sokkal délután 4 óra előtt lépett a pulpitusra.
Előbb a város vendégszeretetét és múltját értékelte, majd arról beszélt, Kanizsa a térkép szélére csúszott. 2018-ban Orbán Viktor itt azt ígérte, hogy négysávos utat épít Zalaegerszeg és Nagykanizsa között, de az út ma sincs sehol. – Érdemes velünk jönni azon az úton, amely az emberséges és működő Magyarországhoz vezet – ígérte meg. Mint fogalmazott, másfél évvel ezelőtt az élete egy része összeomlott, ő is egy buborékban élt, de aztán kilépett belőle, amikor elment a Partizán stúdiójába. – A falak ledöntése után együtt képesek leszünk építeni ezt az országot – mondta.
Mint fogalmazott, Magyarország ma már nem azt keresi, hogy ki a hibás, hanem azt, hogy ki áll mellé a jövőben. Ezért jövő áprilisig újra és újra körbejárják az országot, a munka már a jövő héten elkezdődik. Arra készülnek, hogy a választási győzelem után azonnal érezze az ország, hogy egy másik irányba fordult. Ami jó, ami valódi közérdeket szolgál, azt megtartják. Rendszerváltást békével, felelősséggel – ez lesz a mottó.
– Emberek vagyunk, fogunk még hibázni. Nem vagyunk propagandanyelvre programozott pártkatonák – mondta Magyar, aki szerint több tízezer jóravaló emberrel dolgoznak szívvel-lélekkel az ország megújításán. Közöttük nem a feketeöves hatalomféltők vannak többségben, mondta, és felszólította azokat, akik az ország helyett a saját érdekeiket helyezik előtérbe, azok máshol próbálkozzanak. – Volt olyan baloldal, amelyik másfél év alatt három, milliárdos miniszterelnököt adott és volt olyan jobboldal, amely csak politikai termékként tekintett a polgári értékekre. Az elmúlt négy fideszes kétharmad alatt az ellenzék összesen alig nyolc darab egyéni választókerületet tudott megnyerni vidéken – összegezte.
Majd úgy folytatta a parlamentben ülő ellenzéki pártokra utalva, hogy „ne álljanak elénk, ne húzzák vissza magukkal az országot". (Mi baj is lehetne abból, ha a Fidesz-Fidesz helyett a Tisza-Fidesznek lenne kétharmados teljhatalma...? - a szerk.)
– Komolyan gondoljuk, hogy nincs jobb, nincs bal, csak magyar. Nem kérünk a levitézlett mandátumbitorlóktól, és köszönet jár azoknak, akik ez megértették – fejtette ki. Győzelem esetén azonnal és határozottan kell cselekedni: hazahozzák a nekünk járó uniós ezermilliárdokat, amit az országra és nem az Orbán-családra fognak költeni. Nekiállnak az egészségügy átalakításának, csökkentik a várólisták hosszát és a kórházi fertőzések arányát, és évente 500 milliárd forinttal többet költenek az egészségügyre. Nullaszázalékos lesz a gyógyszerek áfája és alacsonyabb az egészséges élelmiszereké is. Már nem elég azt mondani, hogy egy másfajta Magyarországot akarnak, hanem meg is fogják mutatni, milyen lesz az új ország. Nyolcvan nap alatt bejárják a vidéket és meghallgatják az emberek véleményét a Tisza-programról.
– Olyan magyar New Dealt kínálunk, amelynek középpontjában a magyar emberek állnak. Nekiállunk megjavítani, ami nem működik – mondta a Tisza elnöke.
A New Dealnek négy pillére lesz: otthon, út, energia, oktatás.
1) A lakhatás az egyik legnagyobb probléma, pedig lakás nélkül nincs biztonság, ezért bérlakás- és otthonteremtési program indul. Ösztönzőket vezetnek be, hogy évente több tízezer új lakás épülhessen.
2) A vasút állapota az adott ország tükre. Ma van a vasutasok napja – folytatta Magyar, aki a pulpitusról köszöntötte a vasutasokat. Ugyanakkor – folytatta – ma Budapestről szerencsejáték Nagykanizsára eljutni vonattal. – Baross Gábor hat év alatt felépítette a magyar modern vasút alapjait. Ő vasutat épített a köznek, Lázár János egy csinos kastélyt önmagának. 10 km/órával döcögő vonatok, negyvenfokos hőmérséklet a negyvenéves vasúti kocsikban, kigyulladó mozdonyok, elvágott települések jellemzik a mai magyar vasutat – fogalmazott, hozzátéve: egykor presztízs volt a MÁV-nál dolgozni, ma a túlélésért küzd egy vasúti dolgozó. Újjá kell építeni a magyar közlekedést, ígérte meg. A vasút nem nosztalgia, hanem maga a jövő, mondta.
3) Sok honfitársunk él energiaszegénységben, a rezsit is nehezen tudja kifizetni – folytatta Magyar, aki szerint hideg, egészségtelen lakásokban élnek sokan, köztük több százezer magyar gyermek. Energetikai korszerűsítési programot ígérnek a hazahozott uniós forrásokból. Tíz év múlva a magyar háztartások legalább negyedében nulla közeli rezsiköltség kell legyen, megszüntetve az energiafüggőséget.
4) Hazahozzák a legokosabb magyarokat a nagyvilágból. Tudásalapú, digitális országot kell építeni. Egy működő országban az adatok nem az állam tulajdonai, hanem az emberek maguk döntik el, ki ismerheti és ki használhatja fel őket. – Visszaszerezzük az egyetemeinket és az Erasmus ösztöndíjat is – ígérte meg.
– Az út a működő Magyarországhoz nem a hatalom felé vezet, hanem a honfitársaink irányába. A devizahitelesek, vagyis sok százezer család a politika, a bankok és a reklámok áldozata. Fel kell tenni a kérdést: valóban felelőtlenség volt-e, amit tettek, vagy félretájékoztatták őket? – mondta Magyar Péter, aki szerint az elmúlt húsz év elitjének a rengeteg tönkretett élet miatt felelőssége van, ezért rendezni kell a devizahitelesek sorsát.
Ezzel összefüggésben azt mondta, ha győznek, felfüggesztik a kilakoltatásokat, felszámolják a végrehajtó maffiát, és egyeztetést szerveznek az érintettek, az ügyvédeik és a bankok között. Szerinte át kell tekinteni a bíróságok gyakorlatát is, és kompenzációs programot kell indítani. Havi maximum 100 ezer forintos értékig visszatérítést kaphatnak a valódi áldozatok 2030-ig (és ha egy családot többel károsított meg a bank? egy ingatlan árához képest ez aprópénz - a szerk.), amennyiben Tisza-kormány lesz. Szerinte át kell tekinteni a bíróságok gyakorlatát is.
Szociális témák is szóba kerültek: „az akadálymentesítés ma nem alap, hanem kivétel, pedig az nemcsak a mozgássérültek és az elöregedő társadalom, de a gyereket vállalók ügye is" – fogalmazott Magyar, és bejelentette, hogy országos akadálymentesítő programot indítanak.
Ezt követően rátért a víz stratégiai jelentőségére. – A víz ma már nemzetstratégiai kérdés. Ha nem tartjuk meg a vizeinket, még nagyobb lesz az élelmiszerhiány. Víz- és környezettudatos politikára van szükség. Vissza kell szerezni az ellopott közvagyont még akkor is, ha Amerikáig iszkolnak vele – fejtette ki. Ebből, és a hazahozott uniós forrásokból, valamint a felesleges intézményekre és a propagandára költött pénz megspórolásával lesz forrás a költségvetésben.
Szavai szerint hatalomra kerülésük esetén megadóztatják az ötmilliárd forint feletti vagyonokat, ez is adóbevételt eredményez. A visszaszerzett nemzetközi és hazai közbizalommal új alapokra helyezik a beruházási kedvet és ezáltal olcsóbb lesz az államadósság finanszírozása is. A leszakadt középosztály gazdasági visszaerősítése és a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása a cél. – 15 év alatt kirabolták az országot, legalább 20 ezer milliárd forint vándorolt magánzsebekbe és alapítványokba, valamint offshore számlákra. Ha ez a pénzt itt maradt volna, abból működő országot lehetett volna építeni. Nem hagyhatjuk szó nélkül az elmúlt másfél évtized szabad rablását – mondta, hangsúlyozva: külön hivatala lesz a nemzeti vagyon visszaszerzésének és a korrupciós ügyek kivizsgálásának.
Külön kiemelte az MCC-nek átadott vagyont és részvényeket, valamint a köz- és vagyonkezelő alapítványokba kiszervezett állami vagyont, és a lélegeztetőgépek beszerzését – ezeket külön fogják vizsgálni. Nagyító alá kerül a Paks 2 projekt és a Panda-kötvények is, valamint a TAO pénzek elosztása. A legnagyobb tapsot a „világ legnagyobb bankrablásának”, az MNB-pénzek eltűnése kivizsgálásának ígérete kapta.
Magyar Péter szerint ez a hivatal egy szuperjogokkal bíró intézmény lesz, hogy minél gyorsabban tudjon információkat kérni az állami szervektől.
– Az Orbán-kormány évtizedekre eladósítja hazánkat a hatalom megtartásáért. Bármire képes, akár uzsorakamatra is felvesz hitelt. Arra készülnek, hogy 2000 milliárdos hitelt vegyenek fel kínai és közel-keleti üzleti csoportoktól – jelentette ki Magyar Péter, hangsúlyozva: ami államadósság a mai naptól keletkezik, azért nem fogunk helytállni. Kilátásba helyezte, hogy az Orbán-, Mészáros- és Tiborcz-vagyonból fogják azt törleszteni.
Van egy rossz hírem: Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc nyugodtan betolhatja a magánvagyonát, mert minden olyan hitelfelvételért, amit a mai naptól végrehajt a kormány, ők lesznek a felelősek, és az ő vagyonuk lesz a garancia – fogalmazott.
– Rendszerváltás zajlik, gyertek velünk, álljatok mellénk, legyetek részesei a változásnak! – fejezte be beszédét Magyar Péter.
A fideszes lejárató kampányokra hivatkozva rejtegetik a jelöltjeiket
A Tisza Párt operatív igazgatója, Pósfai Gábor a jelöltállítás folyamatáról szólva a kongresszus előtt arról beszélt: közel tízezer pályázat érkezett be: nem csak képviselőjelöltnek, de szakértőnek, önkéntesnek és munkatársnak is sokan jelentkeztek az elmúlt időszakban. És mivel végtelen pénzügyi forrás áll a hatalom rendelkezésére a lejárató kampányokhoz, ezért a lehető legtovább védik a 106 képviselőjelöltet a propaganda aljas támadásaitól.
Pósfai elmondta, hogy hamarosan elindul a jelöltkiválasztás utolsó fázisa: szeptember 30-ig minden egyéni választókerületben 3-3 jelölt fog bemutatkozni és járni a településeket, hogy megismerjék őket a jelöltek. November elején a Tisza-tagoknak egy alkalmazás segítségével kell rangsorolniuk a jelölteket, a harmadik kiesik. Az utolsó szakaszban e kettő közül döntenek a párttagok, de az elnökség vétót emelhet. November utolsó hetében kerül sor a párt harmadik kongresszusára, ahol bemutatják a Tisza mind a 106 jelöltjét.
(Magyar Hang)