Több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket - közölte Facebook-oldalán szombat délelőtt az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Mint írták, a 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatással saját forrás igénybevétele nélkül telepíthetők korszerű mérési rendszerek. A fejlesztések megvalósításával a családok tényleges fogyasztásuk alapján, kevesebbet fizethetnek a távfűtésért.
A pályázatkezelő a benyújtási lehetőséget a keretösszeg 120 százalékának elérése után, 2025. augusztus 21-én felfüggesztette. Az érdeklődők ezt követően még 6 órán keresztül adhattak be érvényes kérelmeket. Többletforrás biztosítása esetén a pályázat újranyitható - közölték.
A jelentkezők közel 200 ezertől több mint 85 millió forintig kértek állami hozzájárulást tervezett fejlesztéseikhez. Az átlagos támogatási igény 8 millió forint felett alakult. Az elbírálás beérkezési sorrendben történik - olvasható a közleményben.
A bejegyzés szerint a beruházásoknak köszönhetően a lakók a jövőben nem a légköbméterrel vagy az alapterülettel, hanem tényleges felhasználásukkal arányosan fizetnek a távfűtésért. A folyamatosan nyomon követhető adatok tudatosabb fogyasztást tesznek lehetővé, ez is a rezsikiadások csökkenéséhez vezethet.
A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Program távhőtermelőknek és –szolgáltatóknak szóló felhívásaival együtt 2025 nyarán összesen több mint százmilliárd forint támogatást tett elérhetővé a távfűtési rendszerek korszerűsítésére - írták.
(MTI)