Alább a HVIM összefoglalója az eseményről.
Rekordot döntött a résztvevők száma az idei Selmeci Őrjárat Emlék- és Teljesítménytúrán. Minden eddiginél többen indultak a 27 kilométeres távon, hogy megszerezzék az idei év újítását, a galvanizált öntvény jelvényt. Eközben a 21 kilométeres vezetett túrának gyerekzsivaj kölcsönzött családi hangulatot.
Zoom
Hetedik alkalommal volt magyar szótól hangos a reggeli párában úszó Bacsófalvi-tó partja a felvidéki Selmeci-hegységben. Évek óta visszajáró régi ismerősök és a túrán első alkalommal résztvevő túrázók köszöntötték egymást a száz főre duzzadt tömegben. Miután elstartoltak a teljesítménytúra résztvevői, a vezetett túrára érkezetteket Dobay Gergely, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom felvidéki társvezetője köszöntötte. Rövid beszédében felidézte a túrát megihlető történelmi eseményeket és a két hősi halált halt erdészhallgatót. „Ha már nem őrzi nevüket kőbe vésve emlékmű, legalább ezzel a túrával ápoljuk emléküket, és tartsuk meg nevüket az örökkévalóságnak!“ – szólt a főszervező, megemlékezve Baumerth Károlyról és Hurtay Györgyről.
A túra útvonala változatos terepen vezetett, így a bányatavak és bányászati műtárgyak mellett a bükkösök, fenyvesek és aranysárga kaszálók szépségét is megtapasztalhatták a résztvevők. A bányatavak rendszere mai szemmel nézve is monumentális, de keletkezésük időpontját tekintve mérnöki bravúrnak számítanak. A sok helyen enyészet martalékává vált egykori műtárgyak mellett üdítő látvány volt a Széles gyűjtőárok egy szakasza, ami a helyi önkéntesek állagmegóvó munkájának köszönhetően részben visszanyerte régi formáját.
Mindkét útvonal érintette a felsőrónai kálváriát, ahonnan kilátás nyílt a fiatalabb, de ismertebb selmecbányai kálváriára. Az évszázados hársfák árnyékában megbúvó, kopott kőstációk különös hangulatot árasztanak. Egy kor emlékét őrzik, amikor egy hegyvidéki bányásztelepülésnek is volt gondja arra, hogy a templom mellett kálvária építésével is megemlékezzen a Megváltóra.
Zoom
A vezetett túra résztvevői Hegybánya település temetőjében is megálltak, hogy leróják tiszteletüket az 1849-es szélaknai csata honvédeinek emlékművénél. A címerétől megfosztott obeliszk vésett feliratával magányosan bár, de máig hirdeti a hely magyar múltját.
Zoom
Az utolsó nagy kihívást jelentő Szitnya csúcstámadása előtt minden résztvevő a Keresztút ellenőrzőpontnál az 1473-ban alapított vihnyei sörfőzde egy sörével töltötte fel magát energiával és akarattal. Ezután már csak egyórás mászás volt hátra, hogy a Tatárrétről szemük elér táruljanak a Szitnya kőoszlopai. Ahogy már hosszú éves töretlen szokás, az egész napos napsütés a csúcsra való érkezés után fordult esőre, de lefelé ereszkedve már senki nem bánta, hiszen egy tartalmas, gyönyörű nap volt mögöttük.
Zoom
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet által közösen szervezett túrán idén minden eddiginél több gyerek és fiatal vett részt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 27 km-es táv legfiatalabb teljesítője 10 éves, míg a 21 km-es táv legfiatalabb teljesítője 4 éves volt.
Zoom
A Hadak Útja túrasorozat soron következő állomása tematikájában is követi a selmeci túrát, hiszen a selmeci diákság harcának folytatásáról, a nyugat-magyarországi felkelésről emlékezik meg. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak szeptember 6-án Sopronba, a Rongyos Gárda Emléktúrára.