A falut viszonylag békében hagyták, ami nem jelentette azt, hogy nem volt zabrálás, vagy a nőket ne kellett volna elrejteni a részeg orosz katonák elől.

Az egyik alkalommal, amikor fegyveresen járták a falut, apám szomszédja kiöltözött a tiszteletükre, ünneplő ruhában, zsebóráját a mellényére akasztva, a háza kapujában fogadta a "felszabadítókat." Az oroszok örültek a szíves fogadtatásnak, a tiszt azonnal el is vette a szomszéd zsebóráját, majd kárpótlásként, egy doboz gyufát adott a pórul járt szomszédnak.

Apámat két alkalommal is elvitték az oroszok, az első kis híján az életébe került, a második alkalom, csak egy néhány hétig tartó málenkij robot volt, de az már később, az országból való kivonulásuk idején történt.

A szülőfalumba történő bevonulásukat követően nem sokkal, Somogyvár térségében, egy Horváth István nevű csendőr, néhány társával felfegyverkezve az orosz előőrsöt jobblétre szenderítette. Ezt követően elbujdostak, tudomásom szerint soha nem találták meg őket.

A "felszabadítók" Somogyvár kiterjedt körzetében keresték a csendőrt és társait, így a szülőfalumban is. Mint esetükben sokszor, a darab számított, így megelégedtek a névazonossággal. Kérdésükre, hogy él-e a faluban Horváth István nevű személy, a bíró apámat adta meg. A faluban különben több Horváth István is élt, de egyik sem volt csendőr.

Apámnak, aki bognármester volt, özvegy édesanyjáról és 17 éves húgáról kellett gondoskodnia. Az oroszokat csak a névazonosság érdekelte - házkutatást sem tartottak -, apámat a magyaregresi táborukba hurcolták. Ebben a táborban gyűjtötték össze azokat az embereket, akiket ellenségnek tekintettek, többségük soha nem tért haza.

Apámat többször, nagyon megverték, majd összerakták az egyik fogollyal és azt mondták, hogy szedje ki a fogolyból, hogy mit követett el, és ha ez sikerül, akkor őt szabadon engedik. Apám közölte, hogy ő erre nem hajlandó. Ezután apámat újból megverték, majd közölték vele, hogy agyonlövik, és elkezdték vele ásatni a sírját. Ez lett a szerencséje, mert ásás közben észrevette őt a szomszéd faluban (Mernye) élő Fogarasi nevű ember, aki az oroszoknak tolmácsolt és apámat ismerte. Fogarasi elmondta az oroszoknak, hogy az apám elleni vád képtelenség, apám soha nem volt csendőr, az ellene felhozott vád valótlan. Ilyen szerencsén - hogy a Fogarasi nevű tolmács akkor éppen ott járt - múlott az apám élete.

Miután elengedték, elbújt az erdőben - tartva attól, hogy oroszokkal találkozhat - és csak sötétben indult útnak, kerülve a településeket, a mezei utakat használva. Hajnalban, amikor a házától talán 700 méterre lévő, a faluhoz tartozó Rózsadombot elérte, megcsókolta a havas földet, hálát adva Istennek, hogy megmenekült.

Horváth István
Budapest

Kapcsolódó: A "felszabadulásról" - ahogy édesanyám átélte