Tervem szerint Budapest-Szatmárnémeti-Nagybánya-Dés-Beszterce-Déda úton jutok el a Kelemen-havasokba, majd Dédáról gyalog fel az Isten székére.

Gyöngyösön, a piacon az egyik árustól kolbászt vettem, és miközben kóstolót adott, a semmiből feltűnt a magyar Jean Valjean, „C” típusú állampolgárként. Rövid- és hosszútávfutókat megszégyenítő teljesítménnyel, elemelt egy zacskó tepertőt, s mint stafétát, vitte magával. Mire felocsúdtunk a meglepetésből, már híre-hamva sem volt az amatőr sportolónak. Mátészalkán ismét találkozhattam a beilleszkedésre képtelen egyedek viselkedésével. A kiscsalád egyik példánya félig a ruhagyűjtő-konténerbe belógva adogatta ki a ruhákat. Mindezt fényes nappal, senkitől, semmitől sem zavartatva. Csengersimára érve arra gondoltam, a bemelegítő út hátam mögött, innentől kezdve az utak minősége rosszabb lesz, mint a 49-es főút. Sajnos, a magyar úthálózat sokkal rosszabb állapotban van, mint az erdélyi, és ez igaz a bekötő utakra is. A vasúti átjáróknál figyelni kell, de az egész erdélyi utam (kb. 760 km) alatt nem találkoztam annyi útegyenlőtlenséggel, mint a magyar szakaszon. A közúti ellenőrző ponton mindkét fél udvarias, pár perc alatt túl voltam az ellenőrzésen. Szatmárnémeti után nem sokkal az egyik csúcson hatalmas fehér kereszt hirdeti Isten dicsőségét. Valaki úgy gondolta, Románia feljebb való Istennél, és az egyházi jelképre országa zászlaját tűzte ki.

Mit lehet erre mondani? Dumnezeu valószínűleg összefonta szemöldökét. Az köztudott, hogy bizonyos települések beneveztek a „Kinek nagyobb a f…a, akarom írni, a zászlaja?” versenyre, és ennek bizonyítékául hatalmas lobogókkal ékesítik/csúfítják el az egyébként szépen gondozott településeket. A közel háromezer lakosú Miszmogyorós nem akar lemaradni a többiek mögött, a polgármesteri hivatal előtt felállított román állam zászlaja Bukarest dicsőségére is válhatna.

További észak-erdélyi résztvevők Bethlen, Radnót és Torda önkormányzatai.

Visszatérve a kirándulásra, életemben először sikerült medvét fényképeznem, körülbelül 60 méterre volt tőlem.

Csúcsra érve (Isten széke, 1381 m) fenséges látvány fogadja a vándort. Ezért megérte a több mint húszkilós hátizsákot cipelni.

Wass Albert sorai jutnak eszembe: „Ott áll az Isten széke magosan a Maros fölött. Egyik oldalán a sokágú Galonya, másik oldalán a Bisztra-patak, s mögötte a Kelemen csúcsai. Persze, ma már ott sem olyan a világ, mint akkor volt, midőn az Isten pihenni leült volt a hegyek közé.” Az időjárás-előrejelzés szerint esőre nem kellett volna számítani, de ez nem így lett. Éjszaka vihar tört ki, hajlongtak a fák, a villámlások, mennydörgések világvége-hangulatot árasztottak. Terv szerint útba ejtettem volna még a Tündér-tavat és a Kofa-vízesést. Az időjárás azonban közbeszólt, bőrig ázni nem akartam, így a természetjárást lerövidítettem. Sebaj, van elég kulturális látnivaló. Marosvásárhely atmoszférája rendkívül barátságos, épületei gazdag történelemről árulkodnak. A vártemplom mellett Hunyadi János kormányzó mellszobra áll. Hogyan kötődik Marosvásárhelyhez Hunyadi János? Illő keresztény emberhez méltóan adakozott, és az ő anyagi támogatásával épült fel a vártemplom.

Kolozsvárott magyar napokat tartanak, ennek is örülni kell, mert funar alatt a helyi magyarság szétzilálódott. Sajnos, az akkori helyi románság megfeledkezve a felebaráti szeretetről, ennek örült, de később rájöttek, hogy funar alatt nemcsak a magyarok kerültek az élet árnyékos oldalára, hanem maga a város, ezáltal ők is. A jelenlegi polgármester, Emil Boc vezetése alatt a város szellemisége jó irányba változott.

Felemelő érzés volt magyar szót, éneket hallani.

Kiskoh határában található egy cseppkőbarlang, ahol 141 medvére omlott rá a bejárat. Jobb híján egymást ették meg, csak az utolsó túlélő csontváza maradt épen. Bejárat előtt rendőri intézkedés folyt két hazánkfia ellen, akik a tárlatvezető járat mentén található csontok egyikét akarták eltulajdonítani… Én megértem, ha valaki tárgyi emlékkel akar hazatérni, erre számtalan lehetőség (szőttes, hűtőmágnes stb.) áll rendelkezésre.

Nagyváradon a felújított Szent László tér turistacsalogató látvány, királyunk szobra sajnos máshol látható, nem a róla elnevezett téren.

Milyen tapasztalatokkal tértem haza?

Batsányi János versében vigyázó szemeinket Párisra kell vetnünk, a XXI. században nekünk Bukarestre.

Románia ledolgozta a több évtizedes hátrányát velünk szemben, gazdaságilag erősödik, lassan, de biztosan nemzetállamot építenek. Innentől pedig Moldávia és Románia egyesülése elérhető közelségbe kerülhet.

Nemcsak az állam, hanem a román emberek is változtak. Színromán településeken sem néztek rám szúrós szemmel, sokkal inkább segítőkészek voltak, pedig tudták, hogy magyar vagyok.

Az úthálózat minősége kitűnő, nem kell a kátyúkat, gödröket kerülgetni, mint pár évvel ezelőtt.

Magyarországgal ellentétben találkozhatunk helyi rendőrséggel, csendőrséggel is, tagjaik büszkén hordják egyenruhájukat. Mellékesen jegyzem meg, a helyi rendőrség létrehozása nem ördögtől való rendszer.

Az áfa egészséges élelmiszerek esetében 9%, harmadannyi, mint Magyarországon.

Összefoglalva a rövid kirándulásomat, meg kell állapítani, Románia fejlődik, Magyarország pedig egyre jobban lemarad a lehetőségeihez képest. Ahhoz, hogy Közép-Európa, Kárpát-medence meghatározó országa legyünk, nem elég az állandó visszatekintés az egykori Magyar Királyság területére, nem elég a különböző jelszavak hangoztatása. A sebek nyalogatása helyett világos cselekvésre van szükség; az országot vissza kell vezetni arra az erkölcsi alapra, melyek Magyarországot európai középhatalommá tette, különben valóra válik Eminescu Doina című versének első sora. (De la Nistru pân-la Tisa; Dnyesztertől a Tiszáig)