Olvasónk írja:
Ezúttal a Nógrád megyei Jobbágyi községben élő és a cigánybűnözéstől szenvedő magyar többség egyik férfi tagját akarta meglincselni a droggőzben fuldokló cigány horda. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy megúszta kisebb veréssel a dolgot.
A történet áldozata egy jóravaló, szerény magyar családfő. Történt, hogy jó pár évvel ezelőtt ez a család a szomszédságába fogadott egy cigány családot (választási lehetőség nem lévén, mivel a környék már amúgy is erősen cigányfertőzött). Jóindulatúan még szerszámokat, segítséget is felajánlott nekik a magyar családfő. Teltek-múltak az évek, a szerszámok, a vas és egyéb anyagok pedig rendre fogytak. Sajnos kiderült, hogy kígyót melengettek keblükön, mikor maguk mellé engedték a cigánybűnöző családot. Úton-útfélen betörtek szerencsétlenekhez. Vittek mindent, ami mozdítható . mígnem a magyar családfő megelégelte a dolgot, és feljelentette a bűnözőket.
Miután cigányaink megkapták a rendőrségi idézést, éktelen haragra gerjedtek: "Mit képzelnek ezek a geci magyarok, hogy merik szegény jóravaló romákat feljelenteni?!" Nosza felkerekedtek, s irány a helyi ivó. Közben a magyar szomszéd kenyérvásárlás után úgy gondolta, betér az említett szórakozóhelyre egy sörre. Meglátta a börtönből nemrég szabadult apa, s kérdőre fogta a férfit, milyen jogon jelentette fel őket, de közben már ütött is. Körben a vérért vicsorgó cigány horda, belül az életéért küzdő magyar családfő és a magából kivetkőzött, válogatott szidalmakat s ütlegeléseket osztó cigánybűnöző. A lincshangulatnak a kiérkezett két rendőr vetett véget. Ebből is csak az egyik, mert a másikat elzavarták a feldühödött bűnözők.
Elgondolkodtató, hogy meddig tűrünk még. Meddig tolerálja még a magyar az őt terrorizáló és vérét szívó bűnöző cigány hordákat?
Az ügy megoldásra vár az amúgy is gondokkal küzdő drogos bandáktól elhíresült községben. Pintér úr kéthetes rendjéből, javuló közbiztonságából Jobbágyi jóravaló lakossága semmit nem érez!
Csak a nemzeti oldal segítségére számíthatnak, egymásra s az összefogásra!
S. Tamás, Nógrád megye