(...) Gárdos Péter (tudják, a legújabb hologiccs - a szerk.) és Fekete Ibolya is remek dolgokat csináltak most. Szerintem megvan ez a történelmi vonal, egy kicsit tán divatba is jött.

- Abban társadalmi szinten mindig nagyon nehéz kiegyezni, hogy ki a hős, és azt hogyan ábrázoljuk. Amiket én írok, átlagemberekről, hétköznapi hősökről szólnak, de közben felvillantanak valamit a nagy konfliktusból, és abból, hogy én erről mit gondolok. Nagyon nehéz lenne most a zászlónkra tűzni, hogy például Bibó Istvánról készítünk egy filmet. Ezerféle dolgon fennakadna. „Miért akarsz te most Bibóról filmet forgatni? Biztos kell nekünk ez? Kinek az érdeke ez?” Vagy Tisza Istvánról. De még Szabó István is belebukik egy Bethlen-filmbe. Pedig ha egy figura ellentmondásos, az a filmnek, a drámának csak hasznára válik. Plusz ha egy film fel mer tenni botrányos kérdéseket, akkor alkalmat is kínál a hiteles ábrázolásra és válaszadásra. Nálunk nem lehet ilyenekhez hozzányúlni. Soha az életben nem fogunk mondjuk egy Horthy-filmet csinálni. Én mondjuk írtam Trianonról vígjátékot.

- Arról szól, hogy a trianoni delegáció egyik tagja, egy fiatal földrajztudós csalódottan megy haza, nemcsak azért, mert elcsatolták Erdélyt meg Partiumot, de az ő kicsi falujukat is. Hogy fogja ezt megmondani a nagyon beteg apjának? Hazamegy, és végül nincs szíve megmondani az igazságot. Megbeszéli a falubeliekkel, hogy játsszák azt a beteg apa kedvéért, hogy őket nem csatolták el, magyar falu maradtak.

Itt munkál bennünk Trianon közös élménye, és nincs feldolgozva. Ha így beszélsz róla, akkor jobbikos vagy, de ha úgy, akkor ballib. Lehet-e úgy megfogni Trianont, hogy a moziban közösen, egy dolgot érezzünk közben, és nevessünk rajta? Szerintem nagyon jó lenne nevetni Trianonon. Jó ízléssel, jól megfogva. A nevetés gyógyít, és katarzist tud kiváltani.