Egyébként ha semmilyen III/I-es, III/III-as és hasonló irat nem maradt volna fent a többek közt "Marosvásárhelyi" és "Magasdi" fedőnéven besúgó Martonyiról, pusztán életútja elégséges annak megállapításához, hogy tőrölmetszett hazug bolsival van dolgunk, aki ráadásul zsarolható, hiszen ma álnemzeti mezben kártevősködik. 1967-től egyetemistaként rendszeresen Nyugatra utazhatott, amiért cserébe az akkori diktatúra szabályai szerint spicliskedett. Igen, már 1967-től. Akkor, amikor a magyarság 95%-a Nyugat felé még csak nem is nézhetett, a Budapestről Sopron irányába vonatozókat pedig már Győrnél igazoltatták. De sokan még a "baráti szocialista" országokba sem juthattak ki. Jánosunk a 70-es években már középmagas pártállami poziban üldögélt, lásd alább.

A rovott múltú és jelenű, hazug, csaló kommunistákat és cionistákat előszeretettel maga köré gyűjtő szaralak Orbán külügyminiszterének MSZMP-tagsága, káderkedése, a Kádár-rezsim alatti beosztásai, majd az ország szétlopásában való közreműködése a kommunista Németh-kormány privatizációs kormánybiztoshelyettesként, a Telaviv 2 és az SZDSZ Klub frekvenciához juttatása (Martonyi ügyvédi irodája bonyolította a csalárdnak bizonyult 1997-es ORTT pályázatot, 150 millióért), végül szánalmas külügyéri ténykedése, amelynek során a moszkovita minisztériumi apparátust, akár csak az összes zsideszes miniszter, a helyén hagyta, önmagukért beszélnek (Az agymosott narancsbirkáknak persze éppúgy megfelelt a bajuszos Jankó, mint  az MSZMP-s, maffiózó Pintér Sándor, aki  Viktor Fidesz-belügyminisztereként aktívan segítette a 2002-es szocionista választási csalást, blokkolván a voksok újraszámlálását).

Martonyi (és a telavivista Orbán) egyik legaljasabb kormányzati húzása nemzeti szempontból  - a magyar föld majdani elkótyavetyélhetőségét garantáló EU-s csatlakozási szerződés mezőgazdasági fejezetének tető alá hozásán túl - a kettős állampolgárságra és az elcsatolt magyarság autonómiájára mondott kategorikus NEM volt. Ezt semmiféle későbbi alakoskodás nem teheti meg nem történtté, már csak azért sem, mert Orbán "Vezénylő Tábornok" Viktor 2004-es, hazug ígéretével szemben 2005-ben csont és a székely területi autonómia feltétele nélkül megszavazták Románia EU-tagságát, karöltve Fletóékkal. Lássunk néhányat a  "jobboldali" Martonyi külügyminiszter 1998-2002 közötti,  Gyurcsányéval megegyező, idevágó nyilatkozataiból:

Ügynökügyben első fokon személyiségi jogi pert nyert Martonyi János volt külügyminiszter Kende Péter újságíró és az Élet és Irodalom (ÉS) ellen a Fővárosi Bíróságon hétfőn (Anélkül nyerte, lényegében csak részgyőzelemről van szó, hogy a leglényegesebb állítást cáfolni tudta volna - a szerk.).

A bíróság az alpereseket arra kötelezte, hogy saját költségükön adjanak elégtételt, és a jogsértés miatt fejezzék ki sajnálkozásukat, az ítélet jogerőre emelkedése után. Martonyi János a perben nem kért kártérítést. A hetilapban tavaly két terjedelmes, javarészt dokumentumokat tartalmazó írás jelent meg Egy polgár vallomásai címmel Kende Pétertől, ezért indított pert az Orbán-kormány egykori külügyminisztere.

A Fővárosi Bíróság hétfőn nem jogerősen kimondta, hogy a vitatott cikkek megsértették Martonyi János jó hírnévhez fűződő jogát azzal, hogy valós tényeket abban a hamis színben tüntettek fel, mintha Martonyi János a pártállam idején ténylegesen hálózati személy lett volna, ebben a minőségében jelentéseket készített volna, illetve 1969 után is végzett volna munkát a pártállami titkosszolgálatoknak. A bíró szóbeli indoklásában hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a perbeli cikk valós tényeken alapult, nem pedig valamifajta konstrukción, kreált bizonyítékokon.

A bíróság szerint a kifogásolt cikkekben valós tény volt az, hogy Martonyi János 1967-68-ban az állambiztonsági szolgálatok „zsaroló jellegű felhívására” több külföldi útjáról jelentéseket készített, továbbá, hogy a III/I-es Csoportfőnökség nyilvántartó könyvében és a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépes nyilvántartásában Magasdi fedőnéven szerepelt (Mégegyszer: 1967-ben a mezei polgár nem kapott engedélyt nyugati útra, ez csak a pártelit kiváltsága volt. Páran vagy nem kevesen ki- és átszöktek - már akit nem lőttek le Kádár pribékjei a határon - általában kint is maradtak, aki pedig mindenáron legálisan akart utazni és hazajönni, annak cserébe szolgálatot kellett tennie a pártnak. Nagyon sok magyart a 70-es, nem keveseket még a 80-as években - amikor az elvtársak már nagy kegyesen megengedték, hogy a többség 3 évente Hegyeshalom felé induljon - sem engedtek Nyugatra utazni- a szerk.)

Korábbi ügyek alapján a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy „ebben a témakörben semmi nem biztos”. Senki nincs abban a helyzetben, hogy állambiztonsági információkat vizsgáljon felül - jegyezte meg a bíró azzal kapcsolatban, miért utasította el a további bizonyítási indítványokat. Ugyanakkor a bíró azt is megjegyezte: az alperesek nem tudták bizonyítani, hogy felperes hálózati, beszervezett személyként írta volna a jelentéseket (A bíró indoklása részben igen hazug. Aki rendszeresen jelentett, az spicli volt, édesmindegy, hogy formálisan beszervezetten, vagy sem. Jellemzően persze Martonyi ügynök jelentései eltűntek - a szerk.)

Az eljárás során korábban a felperesi oldal többek között azzal érvelt: a 60-as évek második felében Martonyi Jánost szegedi diákként kémkedéssel, felforgatással gyanúsítgatta és megzsarolta az állambiztonság, így kényszerítve arra, hogy nyugat-európai útjairól beszámolókat készítsen (Kényszerítve, no persze. Martonyi karriert akart a diktatúrában, és csinált is - a szerk.) Ilyeneket egyébként akkoriban rendszeresen írattak a Nyugat-Európába utazó tudósokkal, művészekkel, sportolókkal. A felperesi oldal szerint Martonyi János beszámolói senkire nézve sem tartalmaztak sérelmes információkat, semmitmondóak voltak, és a beszámolókban szereplőknek kárt nem okoztak (Teljesen életszerű magyarázat, Marosvásárhelyi, a humánus ügynök - a szerk.) .

A felperesi oldal szerint Martonyi János a 60-as évek végén megtagadta az úti beszámolók írását (Óh, igen, a hős. A Belügy erre összeráncolta a homlokát, mérgelődött kicsit, de azért kiengedte - ilyen kedvesek voltak az elvtársak akkor, amikor még Csehszlovákiába és Jugoszláviába sem lehetett csak úgy átruccanni - a szerk.) arról pedig nem tudott, hogy különböző fedőneveket kapott - például Marosvásárhelyi, Magasdi - és dossziéját az állambiztonság különböző szervezeti egységeinél őrizték úgy, mint amely egy működő ügynökről szól. Mindez felperesi oldal szerint fiktív állambiztonsági beszervezés és nyilvántartás volt, melynek célja a statisztikák javítása lehetett (Szánalmas hazugság - a szerk.)

Az eljárás adatai szerint jóval később, a 70-es évek végén, amikor Martonyi János a Külkereskedelmi Minisztériumban dolgozó titkárként brüsszeli kiküldetésbe ment, ismét megkereste az állambiztonság, ám Martonyi elutasította az együttműködést (Ez még életszerűbb, ugyebár. Martonyi g@ci már a kommunista minisztériumban melegszik, de bátran beszól a ballonkabátosoknak. Egy D-209 kettő, a szupertitkos CIA-ügynök? - a szerk.) A 80-as évek végén pedig már Martonyi János ellen folyt titkos állambiztonsági nyomozás (És? Ettől még a rezsimet szolgálta, olykor egymás ellen is nyomoznak a diktatúra szolgái - a szerk.) Martonyi János a vele történteket egy korábbi tárgyaláson „kafkainak” minősítette (Vagyis hazudta - a szerk.).

Kende Péter a hétfői tárgyaláson arról beszélt: ebben az ügyben nem kizárt, hogy Martonyit megfenyegették, megzsarolták, jelentései pedig 90 százalékban valóban mellékes információkat tartalmaztak, de attól még jelentett. Kende Péter megjegyezte azt is, hogy „a felperes magára vessen, ha kirúg egy újságírót, aki a múltjáról kérdezi”, ugyanis mint Kende Péter elmondta, a cikkek megírása előtt felkereste Martonyi Jánost.

Kende Péter szerint, ha Martonyi Jánossal meg tudták volna beszélni a rendelkezésre álló dokumentumokat, akkor más cikkek születtek volna. Mindazonáltal „ebben a történetben még sok minden nincs a helyén”, azaz vannak események, amelyek úgy nem történhettek, ahogy Martonyi János állítja.