Március 18-án reggel 8:30-kor folytatódott a nagykónyi gyilkossági ügy tárgyalása a szekszárdi törvényszéken. Bár a tárgyalás 13:30-ig tartott, érdemi előrelépés az ügyben nem történt.
A bíró a tárgyalás elején kitért rá, hogy Gomán Sándor, a másodrendű vádlott előzetes fogva tartása alatt sem bírt magával, többek közt egy cellatársát bántalmazta többedmagával.
Először a pszichológus szakértő meghallgatására került sor, aki nagy vonalakban annyit állapított meg, hogy a két vádlott közül Góman Ferenc a dominánsabb személyiség, míg társa, Gomán Sándor inkább másoknak igyekszik megfeleni, alárendelt szerepet tölt be. Magyarul kettőjük közük Góman Ferenc a "főnök". Ezután tanúkat hallgattak meg, akik közül többen terhelő vallomást tettek mindkét vádlottra.
![]() Góman Ferenc (b) és Gomán Sándor (j) |
Góman Ferenc a bűncselekményt továbbra is következetesen tagadta, az elsőként meghallgatott tanút elfogultsággal vádolta, szavahihetőségét megkérdőjelezte. Társa, Gomán Sándor nagyrészt továbbra is elismeri a cselekményt, bár, ahogy az ügyész kitért rá, tanúvallomásain többször is változtatott, és az egyik tanúval lefolytatott szembesítése során szintén ellentmondásokba keveredett. Több meghallgatott tanúról elmondható egyébként, hogy korábban tett vallomásaikra szinte egyáltalán nem, vagy csak részben emlékeznek, illetve ellentmondásba is keveredtek a saját maguk által elmondottakkal. Néhány tanú pedig meg sem jelent a tárgyaláson.
Érdemi előrelépés az ügyben nem történt, a bíróság a tárgyalást április 29-ére elnapolta, ekkor további tanúk kihallgatására fog sor kerülni. A ma elhangzottakból kikövetkeztethető, hogy egy elég bonyolult, és várhatóan hosszan elhúzódó tárgyalássorozatra lehet számítani.
(Szekszárdi tudósítónktól)
Korábban írtuk: