Az alább teljességében olvasható Népszabadság(!)-cikk legeslegfontosabb megállapítása:
"– A hullámterek egy részét már rég elvette a mezőgazdaság, de ha elönti a vetést a víz, a gazda azonnal a vízügyet hibáztatja, amiért nem védte meg a földjét. Baj van most az ország északi részében? Lábon tűntek el ott az illegálisan kivágott erdők, s a hegyoldalakból akadálytalanul zúdulhat le a víz. Ha van fa, akkor a levél előbb felfogja az esőcseppeket, utána az avar is megállítja a víz egy részét, majd a gyökérzet is magába szív valamennyit. Ez lassítja a továbbáramlást, elosztja a terheket. Az ellopott fa erre nem képes – sorolta a problémákat a vízügyi szakember."
Nos, ha már az amúgy cigánybabusgató Népszabadság is elismeri a cigány famaffia tevékeny szerepét a jelenlegi árvizekben, akkor annak kell hogy legyen alapja, és nem csupán a rászístáfásísztájobbikosok agyszüleménye, nem?
A teljes cikk:
Falvak a homokzsák mögött
Miért sérülékenyek a gátak Észak-Magyarországon?
– A gyerekeket úgy kellett kiadogatni az ablakon, mert az ajtón már ömlött befelé a víz. Hétfőre virradóra, hajnali egy órakor riasztott minket a sógorom, hogy ébredjünk, baj van, megáradt a Vadász-patak. De akkor már nem volt hová mentenünk a bútorainkat, a házunk vízben állt – mondja a háromgyerekes Újfalusi Miklós Szikszón. Bajcsy-Zsilinzsky úti házuk előtt, a kerítésen kiteregetve lóg a sebtében feltépett padlószőnyeg, de nem száradt meg, a héten újra és újra esett.
A három gyereket az édesanyjuk a nagymamához menekítette, ő is ott maradt velük, a családfő azonban a vízzel körbevett házban töltötte az éjszakákat.
– Ha megint jön a víz, legalább itt legyek, ez minden vagyonunk – magyarázza a férfi. A ház homokkőből épült, nincs biztosítva, arra ugyanis a háromgyerekes család szűkös jövedelméből nemigen futja. Az apa Miskolcon dolgozik, de munkahelyéről nem árul el többet, csak annyit: rendes kollégái vannak, biztosan segítenek majd ők is a bajban. Pénzük ugyanis nincs a ház rendbetételére, kártérítést meg nem is remélhetnek. Az önkormányzattól eddig háromezer forintos gyorssegélyt kapott a család. Akinek nincs gyereke, annak csak kétezer forint járt.
– Ez arra volt elég, hogy vegyünk palackos vizet, mert a csapból folyót már nem merjük inni, hiába mondja a polgármester, hogy a vezetékes vízzel nincs semmi baj –mondja az apa, aki ki is nyitja a csapot, hogy lássam: nem átlátszó, inkább szürkés az onnan kicsorgó folyadék.
Mások is arra panaszkodnak, hogy az önkormányzat magára hagyta a bajbajutottakat. Az egyik asszony órákig próbált segítséget kérni, hogy egyetlen disznóját valahogy kivitesse az elöntött udvarról, de azt mondták neki, most a gátakra kell az ember. Végül az egyik utcabeli leszúrta az állatot, s elvitték egy közeli tanyára feldolgozni.
A két gyerekét egyedül nevelő Szabó Kata másfél évvel ezelőtt, hárommillió forintból újította fel Kecskés Tamás úti házát; ott a hátsó falakról már leomlott a vakolat. A kicsiket édesanyjához vitte át, ő olyan részén lakik a városnak, ahol nem fenyegetett az áradás. A fiatalasszony, miután a gyerekeket biztonságba helyezte, visszament az utcájába, s kenyeret, tejet és ásványvizet hordott szét az ott élő időseknek. – Az egyik néni órákig várta, hogy érte menjenek, végül a szomszéd hozta ki gumicsónakkal –mesélte. Szikszón, az elöntött házak lakói közül sokan jelezték: a szegényebb városrészben élőkhöz később jutott el a zsák és a homok, mint ott, ahol ügyvédeket, orvosokat, hivatali alkalmazottakat veszélyeztetett a víz.
Füzesséri József, a település polgármestere erre azt válaszolta: mindig ott avatkoztak be, ahol a legnagyobb volt a baj, nem nézték, melyik házban ki lakik. Szavai szerint a két-háromezer forintos gyorssegély talán nem tűnik soknak, ám arra elég, hogy ha valakinek egy szál ingben kellett menekülnie otthonról, legalább ne érezze teljesen kiszolgáltatottnak magát, tudjon inni egy kávét, venni egy zsömlét.
Az észak-magyarországi folyók és patakok mellett élők azt mondják: nem értik, miért kell minden évben attól rettegniük, mi lesz a házukkal, vagyonukkal.
–Most, amikor nagy a baj,mindenki ránk fi gyel. Ez talán segít rajtunk. De a Vadászpatak kiöntött tavaly is meg tavalyelőtt is, a szennyvíz öt évvel ezelőtt is itt hömpölygött az utcán – mondja a szikszói Tanászi Róbert, akinek házában hatalmas repedések futnak végig az elázott falakon. – Tessék-lássék néha megkotorgatják a medret, lekaszálják a part mellett a füvet, az árkokat is kitisztítják, de az nem véd meg minket egy ilyen méretű árvíztől – tette hozzá.
Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője szerint 1974 óta nem volt a térségben a mostanihoz hasonló áradás. Akkor a Sajó völgyében több települést is elöntött a víz, Sajóecsegen például ezer embert kellett kitelepíteni. Később, a biztonságot fokozva a folyó gátjának egy részét húsz centiméterrel megemelték, s ez a szint harmincöt esztendeig elegendőnek bizonyult, hogy megvédje a part menti falvakat.
Egészen mostanáig.
A baj nem most, hanem – az árvízvédelmi szakember szerint – tavaly december 25-én kezdődött, amikor jelentős hó esett mind a szlovák, mind a hazai területeken. Az enyhe időjárás miatt ez a hó gyorsan elolvadt, s már az idei év első napjaiban áradásokat okozott. Azóta, a csapadékos időjárásnak köszönhetően szinte minden hónapban levonult egy olyan árhullám, amely miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. A meglévő gátak átáztak, a magas parti településeket és a nyílt ártéri területeket is többször elöntötte a víz, miközben a belvíz is gondot okozott. A földek már nem tudtak több csapadékot elnyelni.
Ebben a kiélezett helyzetben érkezett a májusi esőzés: szlovák területeken nagy mennyiségű csapadék esett, amely a folyókon keresztül hamar ideért. A medrek megteltek.
– Lehetett volna szerencsénk. Fújhatta volna a szél több tíz kilométerrel arrébb ezt a viharzónát, s akkor nem mi kapjuk az özönvizet, hanem esetleg szárazabb vagy jobban védett területre hullik. Ráadásul az esőfelhőben jelzett csapadékmennyiség változik, nem lehet tudni, mennyi esik le belőle valójában – sorolta a bizonytalansági tényezőket Csont Csaba.
Mindezek miatt szinte az utolsó pillanatig nem lehetett előre jelezni azt sem, milyen mértékű lesz az áradás. – Mindössze három nap előnyünk volt, amikor kiderült: soha nem látott eső zúdul le a Sajó, a Bódva, a Hernád völgyére. Mindhárom folyón másképp kell védekeznünk: a Sajón például hetven kilométer hosszan van olyan gátrendszer, amely szabvány szerint épült meg – tette hozzá az árvízvédelmi szakember. Szavai szerint könnyebb lett volna a védekezés, ha már kész lenne a Sajóecseg melletti új töltés: a 800 millió forintos beruházáshoz elkészültek a tervek, a pénzt is megnyerték, most a vízjogi engedélyekre várnak, s a tervek szerint itt két év múlva már stabil gát védi a falut. A Bódva mellett viszont egyáltalán nincs szabályos töltés, mindössze hatvan kilométer hosszan úgynevezett depónia védi a településeket. Ezt rendszerint a mederből kikotort hordalékból emelik a part mellett, szerkezete, szélessége meg sem közelíti a valódi védvonalakat.
– Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez egy gátnak látszó tárgy, amely normális körülmények között alkalmas arra, hogy egy átlagos árhullámtól megvédjen – mondta az árvízvédelmi osztályvezető. Most viszont ez a depónia három helyen is beszakadt Edelénynél, a víz elöntötte a város alacsonyabban fekvő területeit, ötven házat körbekerített, s veszélyeztette az itteni, háromszáz éves barokk kastélyt is. Megfeszített munka árán végül kavicsokkal sikerült „betömniük” a réseket, a tizenegyezer lelkes város lakóinak egy része azonban napokig ruhában aludt, s összekészített motyóval várta, hogy egy esetleges gátszakadáskor kimentsék otthonából.
„Békeidőben” a rakamazi tározó könnyít a Bódva terhelésén, most azonban az esővíztől a tározó is tele lett, s az árapasztó szifonok innen is továbberesztették a vizet. A percenkénti hatvan köbméter „felesleg” kibocsátása a tározóból már önmagában árvízi helyzetet okozott volna a Bódván, s ezt fokozta a hirtelen leesett, nagy mennyiségű eső.
A Hernádon 2004-től kezdve kétévenként volt nagyobb áradás, amelyek miatt az utóbbi években több itteni, védvonallal nem rendelkező települést töltéssel vettek körbe. Nincs azonban ilyen védelmi rendszere Felsődobszának, Hernádkércsnek, Nagykinizsnek, Szentistvánbaksának és Ócsanálosnak, s Hernádkakon is csak részlegesen épült ki az árvízvédelmi töltés. Korábban ezekben a falvakban a folyó vízjárásához igazodva építették meg a házakat, olyan helyeken, amelyeket az elöntések nem fenyegettek. Az utóbbi évtizedben azonban az árvizek egyre magasabb vízállásokat hoztak, s így elárasztottak korábban biztonságosnak hitt részeket.
Tervek már itt is készültek a töltések megépítésére, s a Sajóecseget is védő gátakkal együtt 3,8 milliárd forintból 15 kilométernyi gátat építenek majd a hét település körül – ezek azonban most még hiányoztak, így az érintett falvakat homokzsákokkal kellett körbevenni. Mint ahogy hiányzott az az úgynevezett záportározó is, amely Boldva településen könnyítette volna meg a védekezést. Az ilyen típusú tározók rövid ideig képesek nagyobb mennyiségű víztömeget tárolni, miközben máskor, hétköznapi körülmények között, például horgásztóként vagy pihenőhelyként működnek. A 2500 lelkes falu nemrégiben 200 millió forintot nyert el arra, hogy egy százezer köbméternyi vizet befogadó tározót alakítson ki a község melletti mezőgazdasági földeken, ám eddig nem tudták elkezdeni a munkát, mert a területek átminősítése hosszadalmas és bürokratikus.
– Talán most, hogy látják, nyakig ülünk a bajban, a hivatali lendkerék is lódul egyet –fogalmazott a polgármester.
Névtelenséget kérő – mint mondták, az állásukkal játszó – vízügyi szakemberek is a bonyolult jogszabályokat, a lassú ügyintézést hibáztatják elsősorban az észak-magyarországi árvízvédelmi rendszer sérülékenységéért.
– Előfordult, hogy egy bagolyköpet miatt kellett elhalasztani egy milliárdos tározói beruházást. A természetvédők a köpetben egy ritka egérfaj koponyamaradványait találták meg. Ez nem vicc, hanem maga a valóság! – hangsúlyozta egyikük, aki arról is beszélt, hogy a legtöbb vízügyi beruházás azért csúszik évekig, mert a húsz évvel ezelőtti kárpótláskor a földterületeket elaprózták, s megesik, hogy két-három hektárnyi területnek százötven tulajdonosa van.
– Ha csak egyikük is kifogást emel a töltés- vagy a tározóépítés ellen, indul a bírósági procedúra, ami hosszú időre visszaveti az építkezést – mondta vízügyes informátorunk. Egy nyugdíj előtt álló, nagy tekintélyű vízügyi szakember szerint a „vizesszakmát” már csak a lelkesedés és a hivatástudat tartja össze.
– Az elmúlt évtizedben a vízügyes lobbi ereje szétesett, a jövővel ma senki nem foglalkozik. Amikor egy szakmai konferencián felvetődött, hogy harminc-negyven évre előre meg kellene határozni, milyen legyen a tározói kapacitás a hazai folyóvizek mellett, sokan értetlenül néztek, hiszen ebben az országban még öt-hat évre sem lehet előre tervezni. A vízügyimérnök-képzés elsorvadt, ez a pálya manapság nem vonzó. Közben az elmúlt években a vízügyi igazgatóságok létszámát folyamatosan csökkentették, a következő ciklusban már saját minisztériuma sem lesz ennek az ágazatnak, mert beolvasztják a vidékfejlesztési tárcába. Ott vajon melyik lobbi lesz az erősebb? – tette fel a kérdést.
– A hullámterek egy részét már rég elvette a mezőgazdaság, de ha elönti a vetést a víz, a gazda azonnal a vízügyet hibáztatja, amiért nem védte meg a földjét. Baj van most az ország északi részében? Lábon tűntek el ott az illegálisan kivágott erdők, s a hegyoldalakból akadálytalanul zúdulhat le a víz. Ha van fa, akkor a levél előbb felfogja az esőcseppeket, utána az avar is megállítja a víz egy részét, majd a gyökérzet is magába szív valamennyit. Ez lassítja a továbbáramlást, elosztja a terheket. Az ellopott fa erre nem képes – sorolta a problémákat a vízügyi szakember.
Az elöntött területek lakóit azonban nem ezek a kérdések foglalkoztatják. Cikkünk írásakor még többtucatnyi ház állt víz alatt, és több százan laktak átmeneti szállásokon vagy rokonoknál Borsodban azért, mert otthonukat elöntötte a víz.
Az apadás elkezdődött.
A homokzsákokkal megerősített gátak egyelőre tartják magukat.
"– A hullámterek egy részét már rég elvette a mezőgazdaság, de ha elönti a vetést a víz, a gazda azonnal a vízügyet hibáztatja, amiért nem védte meg a földjét. Baj van most az ország északi részében? Lábon tűntek el ott az illegálisan kivágott erdők, s a hegyoldalakból akadálytalanul zúdulhat le a víz. Ha van fa, akkor a levél előbb felfogja az esőcseppeket, utána az avar is megállítja a víz egy részét, majd a gyökérzet is magába szív valamennyit. Ez lassítja a továbbáramlást, elosztja a terheket. Az ellopott fa erre nem képes – sorolta a problémákat a vízügyi szakember."
Nos, ha már az amúgy cigánybabusgató Népszabadság is elismeri a cigány famaffia tevékeny szerepét a jelenlegi árvizekben, akkor annak kell hogy legyen alapja, és nem csupán a rászístáfásísztájobbikosok agyszüleménye, nem?
A teljes cikk:
Falvak a homokzsák mögött
Miért sérülékenyek a gátak Észak-Magyarországon?
– A gyerekeket úgy kellett kiadogatni az ablakon, mert az ajtón már ömlött befelé a víz. Hétfőre virradóra, hajnali egy órakor riasztott minket a sógorom, hogy ébredjünk, baj van, megáradt a Vadász-patak. De akkor már nem volt hová mentenünk a bútorainkat, a házunk vízben állt – mondja a háromgyerekes Újfalusi Miklós Szikszón. Bajcsy-Zsilinzsky úti házuk előtt, a kerítésen kiteregetve lóg a sebtében feltépett padlószőnyeg, de nem száradt meg, a héten újra és újra esett.
A három gyereket az édesanyjuk a nagymamához menekítette, ő is ott maradt velük, a családfő azonban a vízzel körbevett házban töltötte az éjszakákat.
– Ha megint jön a víz, legalább itt legyek, ez minden vagyonunk – magyarázza a férfi. A ház homokkőből épült, nincs biztosítva, arra ugyanis a háromgyerekes család szűkös jövedelméből nemigen futja. Az apa Miskolcon dolgozik, de munkahelyéről nem árul el többet, csak annyit: rendes kollégái vannak, biztosan segítenek majd ők is a bajban. Pénzük ugyanis nincs a ház rendbetételére, kártérítést meg nem is remélhetnek. Az önkormányzattól eddig háromezer forintos gyorssegélyt kapott a család. Akinek nincs gyereke, annak csak kétezer forint járt.
– Ez arra volt elég, hogy vegyünk palackos vizet, mert a csapból folyót már nem merjük inni, hiába mondja a polgármester, hogy a vezetékes vízzel nincs semmi baj –mondja az apa, aki ki is nyitja a csapot, hogy lássam: nem átlátszó, inkább szürkés az onnan kicsorgó folyadék.
Mások is arra panaszkodnak, hogy az önkormányzat magára hagyta a bajbajutottakat. Az egyik asszony órákig próbált segítséget kérni, hogy egyetlen disznóját valahogy kivitesse az elöntött udvarról, de azt mondták neki, most a gátakra kell az ember. Végül az egyik utcabeli leszúrta az állatot, s elvitték egy közeli tanyára feldolgozni.
A két gyerekét egyedül nevelő Szabó Kata másfél évvel ezelőtt, hárommillió forintból újította fel Kecskés Tamás úti házát; ott a hátsó falakról már leomlott a vakolat. A kicsiket édesanyjához vitte át, ő olyan részén lakik a városnak, ahol nem fenyegetett az áradás. A fiatalasszony, miután a gyerekeket biztonságba helyezte, visszament az utcájába, s kenyeret, tejet és ásványvizet hordott szét az ott élő időseknek. – Az egyik néni órákig várta, hogy érte menjenek, végül a szomszéd hozta ki gumicsónakkal –mesélte. Szikszón, az elöntött házak lakói közül sokan jelezték: a szegényebb városrészben élőkhöz később jutott el a zsák és a homok, mint ott, ahol ügyvédeket, orvosokat, hivatali alkalmazottakat veszélyeztetett a víz.
Füzesséri József, a település polgármestere erre azt válaszolta: mindig ott avatkoztak be, ahol a legnagyobb volt a baj, nem nézték, melyik házban ki lakik. Szavai szerint a két-háromezer forintos gyorssegély talán nem tűnik soknak, ám arra elég, hogy ha valakinek egy szál ingben kellett menekülnie otthonról, legalább ne érezze teljesen kiszolgáltatottnak magát, tudjon inni egy kávét, venni egy zsömlét.
Az észak-magyarországi folyók és patakok mellett élők azt mondják: nem értik, miért kell minden évben attól rettegniük, mi lesz a házukkal, vagyonukkal.
–Most, amikor nagy a baj,mindenki ránk fi gyel. Ez talán segít rajtunk. De a Vadászpatak kiöntött tavaly is meg tavalyelőtt is, a szennyvíz öt évvel ezelőtt is itt hömpölygött az utcán – mondja a szikszói Tanászi Róbert, akinek házában hatalmas repedések futnak végig az elázott falakon. – Tessék-lássék néha megkotorgatják a medret, lekaszálják a part mellett a füvet, az árkokat is kitisztítják, de az nem véd meg minket egy ilyen méretű árvíztől – tette hozzá.
Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője szerint 1974 óta nem volt a térségben a mostanihoz hasonló áradás. Akkor a Sajó völgyében több települést is elöntött a víz, Sajóecsegen például ezer embert kellett kitelepíteni. Később, a biztonságot fokozva a folyó gátjának egy részét húsz centiméterrel megemelték, s ez a szint harmincöt esztendeig elegendőnek bizonyult, hogy megvédje a part menti falvakat.
Egészen mostanáig.
A baj nem most, hanem – az árvízvédelmi szakember szerint – tavaly december 25-én kezdődött, amikor jelentős hó esett mind a szlovák, mind a hazai területeken. Az enyhe időjárás miatt ez a hó gyorsan elolvadt, s már az idei év első napjaiban áradásokat okozott. Azóta, a csapadékos időjárásnak köszönhetően szinte minden hónapban levonult egy olyan árhullám, amely miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. A meglévő gátak átáztak, a magas parti településeket és a nyílt ártéri területeket is többször elöntötte a víz, miközben a belvíz is gondot okozott. A földek már nem tudtak több csapadékot elnyelni.
Ebben a kiélezett helyzetben érkezett a májusi esőzés: szlovák területeken nagy mennyiségű csapadék esett, amely a folyókon keresztül hamar ideért. A medrek megteltek.
– Lehetett volna szerencsénk. Fújhatta volna a szél több tíz kilométerrel arrébb ezt a viharzónát, s akkor nem mi kapjuk az özönvizet, hanem esetleg szárazabb vagy jobban védett területre hullik. Ráadásul az esőfelhőben jelzett csapadékmennyiség változik, nem lehet tudni, mennyi esik le belőle valójában – sorolta a bizonytalansági tényezőket Csont Csaba.
Mindezek miatt szinte az utolsó pillanatig nem lehetett előre jelezni azt sem, milyen mértékű lesz az áradás. – Mindössze három nap előnyünk volt, amikor kiderült: soha nem látott eső zúdul le a Sajó, a Bódva, a Hernád völgyére. Mindhárom folyón másképp kell védekeznünk: a Sajón például hetven kilométer hosszan van olyan gátrendszer, amely szabvány szerint épült meg – tette hozzá az árvízvédelmi szakember. Szavai szerint könnyebb lett volna a védekezés, ha már kész lenne a Sajóecseg melletti új töltés: a 800 millió forintos beruházáshoz elkészültek a tervek, a pénzt is megnyerték, most a vízjogi engedélyekre várnak, s a tervek szerint itt két év múlva már stabil gát védi a falut. A Bódva mellett viszont egyáltalán nincs szabályos töltés, mindössze hatvan kilométer hosszan úgynevezett depónia védi a településeket. Ezt rendszerint a mederből kikotort hordalékból emelik a part mellett, szerkezete, szélessége meg sem közelíti a valódi védvonalakat.
– Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez egy gátnak látszó tárgy, amely normális körülmények között alkalmas arra, hogy egy átlagos árhullámtól megvédjen – mondta az árvízvédelmi osztályvezető. Most viszont ez a depónia három helyen is beszakadt Edelénynél, a víz elöntötte a város alacsonyabban fekvő területeit, ötven házat körbekerített, s veszélyeztette az itteni, háromszáz éves barokk kastélyt is. Megfeszített munka árán végül kavicsokkal sikerült „betömniük” a réseket, a tizenegyezer lelkes város lakóinak egy része azonban napokig ruhában aludt, s összekészített motyóval várta, hogy egy esetleges gátszakadáskor kimentsék otthonából.
„Békeidőben” a rakamazi tározó könnyít a Bódva terhelésén, most azonban az esővíztől a tározó is tele lett, s az árapasztó szifonok innen is továbberesztették a vizet. A percenkénti hatvan köbméter „felesleg” kibocsátása a tározóból már önmagában árvízi helyzetet okozott volna a Bódván, s ezt fokozta a hirtelen leesett, nagy mennyiségű eső.
A Hernádon 2004-től kezdve kétévenként volt nagyobb áradás, amelyek miatt az utóbbi években több itteni, védvonallal nem rendelkező települést töltéssel vettek körbe. Nincs azonban ilyen védelmi rendszere Felsődobszának, Hernádkércsnek, Nagykinizsnek, Szentistvánbaksának és Ócsanálosnak, s Hernádkakon is csak részlegesen épült ki az árvízvédelmi töltés. Korábban ezekben a falvakban a folyó vízjárásához igazodva építették meg a házakat, olyan helyeken, amelyeket az elöntések nem fenyegettek. Az utóbbi évtizedben azonban az árvizek egyre magasabb vízállásokat hoztak, s így elárasztottak korábban biztonságosnak hitt részeket.
Tervek már itt is készültek a töltések megépítésére, s a Sajóecseget is védő gátakkal együtt 3,8 milliárd forintból 15 kilométernyi gátat építenek majd a hét település körül – ezek azonban most még hiányoztak, így az érintett falvakat homokzsákokkal kellett körbevenni. Mint ahogy hiányzott az az úgynevezett záportározó is, amely Boldva településen könnyítette volna meg a védekezést. Az ilyen típusú tározók rövid ideig képesek nagyobb mennyiségű víztömeget tárolni, miközben máskor, hétköznapi körülmények között, például horgásztóként vagy pihenőhelyként működnek. A 2500 lelkes falu nemrégiben 200 millió forintot nyert el arra, hogy egy százezer köbméternyi vizet befogadó tározót alakítson ki a község melletti mezőgazdasági földeken, ám eddig nem tudták elkezdeni a munkát, mert a területek átminősítése hosszadalmas és bürokratikus.
– Talán most, hogy látják, nyakig ülünk a bajban, a hivatali lendkerék is lódul egyet –fogalmazott a polgármester.
Névtelenséget kérő – mint mondták, az állásukkal játszó – vízügyi szakemberek is a bonyolult jogszabályokat, a lassú ügyintézést hibáztatják elsősorban az észak-magyarországi árvízvédelmi rendszer sérülékenységéért.
– Előfordult, hogy egy bagolyköpet miatt kellett elhalasztani egy milliárdos tározói beruházást. A természetvédők a köpetben egy ritka egérfaj koponyamaradványait találták meg. Ez nem vicc, hanem maga a valóság! – hangsúlyozta egyikük, aki arról is beszélt, hogy a legtöbb vízügyi beruházás azért csúszik évekig, mert a húsz évvel ezelőtti kárpótláskor a földterületeket elaprózták, s megesik, hogy két-három hektárnyi területnek százötven tulajdonosa van.
– Ha csak egyikük is kifogást emel a töltés- vagy a tározóépítés ellen, indul a bírósági procedúra, ami hosszú időre visszaveti az építkezést – mondta vízügyes informátorunk. Egy nyugdíj előtt álló, nagy tekintélyű vízügyi szakember szerint a „vizesszakmát” már csak a lelkesedés és a hivatástudat tartja össze.
– Az elmúlt évtizedben a vízügyes lobbi ereje szétesett, a jövővel ma senki nem foglalkozik. Amikor egy szakmai konferencián felvetődött, hogy harminc-negyven évre előre meg kellene határozni, milyen legyen a tározói kapacitás a hazai folyóvizek mellett, sokan értetlenül néztek, hiszen ebben az országban még öt-hat évre sem lehet előre tervezni. A vízügyimérnök-képzés elsorvadt, ez a pálya manapság nem vonzó. Közben az elmúlt években a vízügyi igazgatóságok létszámát folyamatosan csökkentették, a következő ciklusban már saját minisztériuma sem lesz ennek az ágazatnak, mert beolvasztják a vidékfejlesztési tárcába. Ott vajon melyik lobbi lesz az erősebb? – tette fel a kérdést.
– A hullámterek egy részét már rég elvette a mezőgazdaság, de ha elönti a vetést a víz, a gazda azonnal a vízügyet hibáztatja, amiért nem védte meg a földjét. Baj van most az ország északi részében? Lábon tűntek el ott az illegálisan kivágott erdők, s a hegyoldalakból akadálytalanul zúdulhat le a víz. Ha van fa, akkor a levél előbb felfogja az esőcseppeket, utána az avar is megállítja a víz egy részét, majd a gyökérzet is magába szív valamennyit. Ez lassítja a továbbáramlást, elosztja a terheket. Az ellopott fa erre nem képes – sorolta a problémákat a vízügyi szakember.
Az elöntött területek lakóit azonban nem ezek a kérdések foglalkoztatják. Cikkünk írásakor még többtucatnyi ház állt víz alatt, és több százan laktak átmeneti szállásokon vagy rokonoknál Borsodban azért, mert otthonukat elöntötte a víz.
Az apadás elkezdődött.
A homokzsákokkal megerősített gátak egyelőre tartják magukat.
