Két jelenléti ívet voltak kötelesek kitölteni a paksi Tescóban a dolgozók: egy valósat, ami a tényleges munkavégzés idejét rögzítette, és egy olyat, ami megfelelt a hivatalosan bejelentett foglalkoztatási adatoknak, amelynek alapján a munkavállalók a fizetést is kapták – jelentette ki lapunknak B. Gábor, aki kármegelőzési és biztonsági megbízottként 2005-től 2006-ig volt a multilánc alkalmazottja. Elmondta: aki nem volt hajlandó aláírni a hamis íveket, amin egyetlenegy, valójában ledolgozott túlóra sem szerepelt, azt elküldték. Minderre akkor derült fény számára, amikor egy munkaügyi ellenőrzés során el kellett rejtenie a tényleges munkavégzést rögzítő íveket. Olvasónk szerint a ki nem fizetett munkabérek nagyjából tízmillió forintra rúgtak a paksi Tescóban, és az államot is körülbelül ennyivel rövidítette meg ez idő tájt az áruházlánc a be nem fizetett járulékok miatt.
B. Gábor hozzátette: mások is megerősítették azt, amit saját maga is tapasztalt: a hazai Tesco-egységekben a szükségesnél általában 10-15 százalékkal kevesebb munkaerőt alkalmaznak, a többletfeladatot pedig túlóráztatással oldják meg, mégpedig ki nem fizetett, le nem adózott foglalkoztatással.
* * *
A Tesco-t a zsidó Jack Cohen (Kohn) alapította 1924-ben. (Ez már elég ahhoz, hogy bojkottáljuk.) A brit légierő pilótája 21 esztendős korában, harminc fonttal a zsebében vágott neki az üzleti élet dzsungelének, amikor élelmiszert kezdett árulni a kelet-londoni piacon. Első napi forgalma négy font volt, ám Cohen úr kitartó munkával hamarosan bővíteni kezdte üzletét - olvasható a Tesco magyarországi honlapján.
Ismerjük az ilyen csodálatos zsidó karriereket, amikor a szegény, ámde annál tehetségesebb és okosabb zsidó palánta nekivág a világnak egy lyukas garassal, majd nagyon szorgalmas, kitartó, hosszadalmas és emberfeletti munkával pár hét alatt milliárdos vállalat-tulajdonossá válik.
A Tesco név először teásdobozokon jelent meg a 20-as években - T.E. Stockwell teaszállító partner és az alapító nevének összevonásából. Az első Tesco áruház 1929-ben nyílt Burnt Oakban.
(MN - Kuruc.info)
Kapcsolódó cikkek:
Disznóként bánt munkásaival a Tesco
Olvasó: A Tesco tönkreteszi a kisvállalkozásunkat
Újabb Tesco-botrány: vizelet az élelmiszerben, férges hús, átcímkézés!
Mitől gazdaságos a Tesco?
Százmilliós bírság a Tesco-nak, mert becsapta vevőit