Az Osztrák Néppárt (ÖVP) elfogadja Herbert Kicklnek, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökének meghívását a koalíciós tárgyalásokra - jelentette be szerdán Christian Stocker, az ÖVP új ügyvivő elnöke sajtótájékoztatóján.
"Én fogom a megbeszéléseket folytatni" - mondta Stocker. Egyúttal hangsúlyozta, hogy "őszinte válaszokra van szüksége" többek között a sajtószabadságot, az Oroszországtól való függetlenséget és az uniós együttműködést illetően. A néppárti politikus szerint az FPÖ-nek őszinte választ kell adnia arra, hogy Ausztriát az EU megbízható és konstruktív partnerének látja-e, a szabad világ vagy az autokrácia felé orientálódik-e, s az államérdeket előbbre tartja-e a pártérdeknél. Ezekből a válaszokból lesz majd látható, hogy az FPÖ kész-e felelősséget vállalni az emberekért - mondta Stocker, hozzátéve, hogy mindezt az eljövendő beszélgetések során ki fogja puhatolni.
Stocker már vasárnapi kinevezését követően jelezte, hogy pártja kész egyeztetéseket kezdeni az FPÖ-vel egy esetleges koalícióról. Kickl pedig kedden közölte: kormányalakítási tárgyalásokra hívta az Osztrák Néppártot.
Stocker ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a megbeszélések eredménye nincs kőbe vésve.
Az első egyeztetésre akár már szerdán sor kerülhet.
(MTI nyomán)