Közepes, ötös erősségű földrengés rázta meg a törökországi Isztambult, legalább 17-en megsérültek - közölték tisztségviselők csütörtökön.
A földmozgás fészke a Márvány-tengerben volt 6,7 kilométer mélyen - közölte az Afad katasztrófa-elhárító hivatal az X közösségi portálon.
A Kandilliben működő földrengés-megfigyelő központ szerint a földrengés magnitúdója 5,3-as volt.
A földrengést a város európai és ázsiai részein is érezni lehetett.
Az isztambuli kormányzó hivatala közölte, hogy eddig négy épület megrongálódásáról érkeztek jelentések. A hivatal 17 sérültről is beszámolt, hozzátéve, hogy az emberek egy része akkor sérült meg, amikor pánikszerűen menekülni kezdtek az épületekből.
A földrengést több gyengébb utórezgés követte.
Törökország szeizmikusan aktív területen fekszik, ahol gyakoriak a földrengések. Szakértők szerint az isztambuli földrengések kiindulópontja feltehetően a város partjai közelében, a tenger mélyén húzódó törésvonal.
Tavaly áprilisban 6,2-es erősségű földrengés rázta meg a török nagyvárost.
(MTI)