Az energiapolitikában az egyik vitatéma a megújuló energia és az atomenergia szembeállítása. Az egyik tényező, ami ezzel kapcsoltban felmerül, az az, hogy az atomenergia elszívja a forrásokat a megújuló energia elől. Viszont rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek alapján ez a tény teljesen értelmetlennek, sőt csúsztatásnak bizonyul.

Az elmúlt években az atomenergiába évente beruházott tőke mennyisége 30-40 milliárd dollár körül volt különböző szervezetek szerint. A megújuló energiába viszont már több éve, évente több százmilliárd dollárt fektetnek be. 2018-ban ezek a számok konkrétan 47 milliárd dollár voltak az atomenergia és 304 milliárd dollár a megújuló energia esetében. Vagyis ha van forráselszívás, az pont fordított, mint amit reklámoznak. Viszont még ez a 304 milliárd dollár sem nagyon sok, ugyanis az olaj- és gáziparba 2018-ban egy év alatt 726 milliárd dollárt ruháztak be. Vagyis egyelőre nem úgy tűnik, hogy a klímabarát energiatermelési módok legyőzik a fosszilis energiát.

 

Ennél a 47 milliárd dollárnál még a szén is több, pedig mostanában divat beszélni a szénfelhasználás kiszorulásáról. 2018-ban a szénellátásba 80 milliárd dollárt ruháztak be a szén-dioxid-kvóták ellenére. Vagyis ebben az esetben sem beszélhetünk eltűnésről. Ezek a számok a Nemzetközi Energia Ügynökségtől származnak.

Az előbbi számok ellenére én nem arra számítok, hogy az atomerőműveket rövid időn belül bezárják. Inkább arra számítok, hogy az atomenergia fokozatosan veszít a relatív jelentőségéből, vagy pedig legalábbis stagnálni fog. Ugyan épülnek atomerőművek, viszont az atomenergetikai termelés lassabban növekszik, mint a világ energiaigénye. Ezért a bezárás helyett inkább a piaci részesedés elvesztése a valószínű jövő. Az, hogy az atomerőműveket rövid időn belül bezárják, valószínűleg csak akkor következne be, hogyha jönne egy harmadik nagy atombeleset Fukusima és Csernobil után.

Emellett a magyar állam számára a paksi erőmű egy akkora presztízsberuházás, hogy még akkor sem menne csődbe, hogy veszteségessé válna. El tudom képzelni, hogy a paksi erőmű 6-8-10 éven keresztül halmozza majd a veszteséget, mire egy nagyobb hatalmú szervezet kimondja a tiltott állami támogatást. A magyar légitársasággal (Malév) ugyanez történt.

A beruházott tőkéből jól látszik, hogy a megújuló energia még mindig mennyire függ az állami támogatásoktól. Erre jó példa Kína. Kínában az államnak elege lett a megújuló energia költségeiből, és ezért csökkentették a támogatásokat. Ennek következtében Kínában 2019 első félévében 39 százalékkal kevesebbet ruháztak be megújuló energiába, mint 2018 első félévében. Ez akkora összeg, hogy az idei első félévben a globális megújulóenergia-beruházások is 14 százalékkal kisebbek voltak a megelőző évnél (Financial Times).

Ugyan van néhány olyan ország, amelyben magas az atomenergia részaránya (20 százalék fölötti) az áramtermelésben, de globális szinten már most is alig 10 százalék fölött van, és még az is csökkenhet.

Tavaly a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) adott ki egy jelentést, amelyben az atomenergia jövőbeni szerepének a lehetséges forgatókönyveit vázolták fel. A jelentés szerint a pesszimista forgatókönyv („Low”) esetén a atomenergia részarány a globális áramtermelésben a 2017-es 10 százalékról 2050-re 5,6 százalékra csökkenhet. A pesszimista forgatókönyv szerint több atomreaktor fog leállni, mint amennyi épül. Ehhez hozzátesszük, hogy felvázoltak egy optimista („High”) forgatókönyvet is, de azon forgatókönyv szerint is az atomenergia részaránya 2030-ra 12 százalék lesz, vagyis nem sokat, de növekszik.

A piaci részesedés alapján a megújuló energia terjedésének korlátját nem az atomerőművek, hanem más technológiák, elsősorban a szén- és a gázerőművek jelentik.

Számos szervezet támadja Paks II megépítését, de a jelenlegi helyzet alapján már komoly elhatározás van a megépítésére, a projekt halad, plusz valószínűtlen, hogy a közeljövőben zöld pártok kerüljenek a hatalomra. Ugyan vannak olyan energetikával foglalkozó emberek, akik szerint még most is bizonytalan a projekt sikere, de ebbe a lehetőségbe most nem megyünk bele, vagyis most azt feltételezzük, hogy meg fog épülni (vagy pedig legalábbis elkezdik építeni). Ebben az esetben gondolkozhatunk azon, hogy milyen lesz a helyzet Paks 2 épülése esetén.

A helyzet az, hogy a Mavir évente közzétett kapacitáselemzése alapján, Magyarországon még a Paks II épülése ellenére is kapacitáshiány lehet majd. A Mavir 2018-as kapacitáselemzése alapján 2028-ra a magyar áramimport a teljes fogyasztás 45 százaléka fölé nőhet, és van olyan forgatókönyv is, amely alapján 2033-ra 54 százaléknál is magasabb lehet a behozatal aránya. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar energiapolitikának most már azzal kellene foglalkoznia, hogy Paks mellett miből fogjuk ellátni a maradék 45-54 százalékot. Ez azért is fontos terület, mivel még a hivatalos ütemterv szerint is, mire Paks II megépülhet, addigra már majdnem leállnak a jelenleg meglévő blokkok.

Megemlítjük azt is, hogy vannak más forgatókönyvek is a jelentésben, amelyek lényegesen kevesebb importtal számolnak.

(Olvasónktól)

https://www.mavir.hu/documents/10258/15461/Forr%C3%A1selemz%C3%A9s_2018_IG.pdf/fc043982-a8ea-e49f-6061-418b254a6391
https://www.iea.org/wei2019/
https://www.ft.com/content/f415c010-a305-11e9-974c-ad1c6ab5efd1
https://www.powermag.com/iaea-%e2%80%aaglobal-nuclear-power-industry-is-struggling/?pagenum=1

A MAVIR honlapja, amely folyton mutatja a termelést és a fogyasztást:
https://www.mavir.hu/web/mavir/home