- Priebke úr, néhány évvel ezelőtt azt mondta, hogy nem tagadja meg a múltját. 100 évesen még mindig így van vele?
- Igen.
- Mit ért ez alatt pontosan?
- Úgy döntöttem, hogy hű maradok önmagamhoz.
 |
- Vagyis még ma is nemzetiszocialistának vallja magát?
- A saját múltunkhoz való hűség olyan valami, ami meggyőződésünkkel függ össze. Természetem e világlátás, az eszményeim, az, ami nekünk, németeknek világnézetünk volt, és ami még mindig az, és ami összefügg az önérzet és a becsület érzésével. A politika egészen más dolog. A nemzetiszocializmusnak a vereségünkkel leáldozott, és ma nincs többé kilátás a fennmaradására.
- Ez a világnézet, amiről Ön beszél, tartalmazza az antiszemitizmust is?
- Ha Ön kérdésével valóban az igazságot akarja megismerni, akkor szükség van néhány klisé és előítélet feladására: kritizálni nem jelenti azt, hogy valakit tönkre akarunk tenni. Németországban a XX. század eleje óta nyíltan kritizálták a zsidók viselkedését. Tény, hogy a zsidók abnormálisan növekvő gazdasági, következésképpen politikai hatalmat is kezükben tartottak, amíg a világnépességnek csak kis részét képezik, és ez igazságtalannak látszik. Ez még ma is tény, hogy ha mi az ezer leggazdagabb és leghatalmasabb embert vesszük, muszáj megállapítanunk, hogy egy figyelemre méltó részük zsidó, bankos, multinacionális vállalatok működtetője. Mindenekelőtt az első világháború befejeződése után és versailles-i szerződés igája alatt, a Kelet-Európából Németországba történő zsidó bevándorlás szabályos katasztrófához vezetett, kiváltva ezek óriási tőkefelhalmozását által néhány éven belül, amíg a weimari köztársaság idején a német nép túlnyomó többsége nagy szegénységben élt. Ebben a klímában az uzsorások megsokszorozták vagyonukat, és a zsidókkal szembeni frusztráció érzése növekedett.
- Ez egy régi történet, miután a zsidók vallása engedélyezi az uzsoraszedést, amíg a keresztények számára tilos. Véleménye szerint melyik az igaz?
- Bizonyos, hogy ez nem az én elképzelésemtől függ. Elegendő Shakespeare-t vagy Dosztojevszkijt olvasni annak felismeréséhez, hogy hasonló problémák történelmi szemszögből valóban voltak, Velencétől Szentpétervárig. Ez nem jelenti azt, hogy azokban az időkben a zsidók voltak az egyedüli pénzkölcsönzők. Magam részéről azonosultam Ezra Pounddal, a költővel: „Egy zsidó vagy egy árja pénzkölcsönző között nem látok különbséget.”
- Mindezzel igazolja az antiszemitizmust?
- Nem. Nézze, ez nem jelenti azt, hogy a zsidók közt ne lennének rendes emberek. Ismétlem, az antiszemitizmus gyűlöletet jelent, válogatás nélküli gyűlöletet. Üldöztetésem utolsó éveiben is, mint szabadságától megfosztott öregember, mindig visszautasítottam a gyűlöletet. Soha nem akartam gyűlölni, még azokat sem, akik engemet gyűlöltek. Csupán a kritika jogosságáról beszélek, és megpróbálom az okokat megvilágítani. És még ennél is többet akarok mondani Önnek: arra kell gondolnia, hogy a zsidók nagy része magát - az ő különleges vallási nézeteik okán - felsőbbrendű és jobb embernek képzeli. Azonosítják magukat a bibliai „Isten választott népével”.
- Hitler is beszélt az árja rassz felsőbbrendűségéről.
- Igen, Hitler is bedőlt a felsőbbrendűség eszméjének. Ez is egy oka volt a tévedéseknek, melyek miatt nem volt visszaút. Mindenesetre vegye figyelembe, hogy azokban az években általánosan elfogadott volt bizonyos fajta rasszizmus. Éspedig ez nem csupán néphangulat kérdése volt, hanem megjelent kormányzati szinten, sőt a jogrendben is.
Noha az amerikaiak egykor rabszolga-kereskedők voltak, és az afrikai népeket deportálták, mégis rasszisták maradtak, és a feketékkel szemben kirekesztő módon viselkednek. Hitler első, úgynevezett rassztörvényei nem korlátozták nagyobb mértékben a zsidók jogait, mint az egykori afrikai rabszolgákét több USA-államban. Ugyanez érvényes az indiai népekre a britek által, és a franciák sem viselkedtek másképp gyarmati alattvalóikkal. Nem is beszélve az etnikai kisebbségekkel való bánásmódról a volt Szovjetunióban abban az időben.
- És mi a véleménye arról, mikor a szituáció eszkalálódott Németországban?
- A konfliktus radikalizálódott, egyre jobban kiéleződött. A német zsidók, az amerikaiak, a britek, és a világzsidóság az egyik oldalon, ellenünk, Németország a másik oldalon. Természetesen a német zsidók egyre nehezebb helyzetbe kerültek. A rá következő döntés, Németországban a kemény törvények alkotása a zsidók életét egyre nehezebbé tette. Ekkor, 1938 novemberében egy zsidó, bizonyos Grünspan Németország elleni tiltakozásul megölte Ernst vom Rath-ot, franciaországi követségünk egy tanácsosát. Ezt követte a híres „birodalmi kristályéjszaka”. Tüntetők csoportjai az egész birodalomban betörték a zsidó boltok kirakatait. Ettől a pillanattól kezdve a zsidókat tekintették egyedüli ellenségnek. A kormány átvétele után Hitler megkísérelte Németország elhagyására bátorítani a zsidókat. Végül a németek zsidókkal szembeni bizalmatlanságának klímájában, melyet a háború, a bojkottok, a legfontosabb nemzetközi zsidó szervezetekkel szembeni nyílt konfliktusok okoztak, zárták őket táborokba, szabályosan, mint ellenséget. Természetesen ez sok ártatlan család számára katasztrófát jelentett.
- Ezért fakadt Ön szerint a zsidók szenvedése saját vétkükből?
- A vétkesség kissé mindkét oldalon adott. Így a szövetségesekén is, akik a II. világháborúban, miután a németek bevonultak Lengyelországba, azt Németországgal szemben felszabadították. Egy olyan területet, ahol a nagyarányú német lakosság állandó túlkapásoknak volt kitéve, és a versailles-i szerződés az újdonsült lengyel állam ellenőrzése alá helyezett. Sztálin Oroszországával, vagy annak a maradék Lengyelország elleni inváziójával szemben a kisujját sem mozdította senki. Ellenkezőleg, a konfliktus végén, hogy Lengyelország függetlenségét a németektől megvédjék, rövid úton Sztálinnak ajándékozták egész Kelet-Európát, Lengyelországgal együtt.
- Eszerint – a politikától függetlenül is – szimpatizál Ön a történelmi revizionizmus-elmélettel?
- Nem pontosan értem, mit értünk revizionizmuson. Ha az 1945-ös nürnbergi perről beszélünk, akkor azt mondhatom Önnek, hogy itt egy hihetetlen eljárásról volt szó, egy nagy kirakatperről, egyetlen célból, hogy a német népet és vezetőjét a világnyilvánosság előtt embertelennek és embert megvetőnek mutassák be.
- Mire alapozza ezen állítását?
- Mit mondhat az ember egy önmagát kinevező bíróságról, mely csak a legyőzöttek bűneit ítéli el, a nyertesekét azonban nem; ahol egyidejűleg a győztes a vádló, a bíró és a károsult fél; és ahol a büntető cikkely speciálisan és utólagosan lett egy cselekményre megalkotva, hogy utólagosan el lehessen érte ítélni? Maga Kennedy államelnök is undorítónak nevezte ezt a pert, mert „az USA alkotmányának alapelveit sérti, hogy egy legyőzött ellenfelet megbüntessenek”.
- Ha Ön azt állítja is, hogy az emberiség elleni bűntett bűncselekménye, mely szerint Nürnbergben ítélkeztek, korábban, mint ilyen, nem létezett, hanem csak épp e nemzetközi ítélőszék alkotta meg; mégis azt kell mondani, hogy a vád szörnyű tettekre vonatkozott.
- Nürnbergben a németeket vádolták a katyn-i mészárlással, aztán 1990-ben Gorbacsov beismerte, hogy ugyanezek az orosz vádlók voltak azok, akik húszezer lengyel tisztet a katyn-i erdőkben, egy-egy fejlövéssel meggyilkoltak. 1992-ben Jelcin, orosz elnök bemutatta a rendelkezés eredeti dokumentumait, melyet Sztálin írt alá.
Azt is a németek szemére hányták, hogy a zsidókból szappant csináltak. Mi több, e szappanok példányai az USA, Izrael és más országok múzeumaiba kerültek. Csak 1990-ben kellett végül a Jeruzsálemi Egyetem egy professzorának beismernie, hogy szélhámosságról volt szó.
- Igen, de a koncentrációs táborokat nem a nürnbergi bírák találták ki.
- A háború eme szörnyű éveiben természetes célszerűség volt, hogy a civil lakosságot, mely fenyegetést jelentett a nemzetbiztonságra, koncentrációs táborokba zárják. A II. világháborúban ezt az oroszok, és az USA is így tette. Különösen az utóbbi tette ezt, az amerikai nép ázsiai származású tagjaival.
- De az amerikai koncentrációs táborokban a lakosság japán etnikumú csoportja számára nem voltak gázkamrák.
- Ahogy már mondtam, Nürnbergben számtalan vádat kitaláltak. Ami a koncentrációs táborokban a gázkamrák jelenlétét illeti, még mindig a bizonyítékokra várunk. A táborokban a foglyoknak dolgozni kellett. A munka miatt napközben sokan elhagyták a tábort, és este jöttek vissza. A háború alatt a munkaerő szüksége összeegyezhetetlen a váddal, hogy egyidejűleg valahol az emberek kígyózó sorokban álltak, hogy gázkamrákban leljék halálukat. Egy gázkamra üzemeltetése környezetére félelmetesen veszélyes, külső részei is életveszélyesek. Az ötlet, hogy emberek millióit ily módon küldjék a halálba, ugyanazon a helyen, ahol más emberek élnek és dolgoznak, anélkül, hogy tudnának róla, őrültség, és a gyakorlatban is nehezen kivitelezhető.
(Folytatjuk)
Megjelent 2013. július végén (eredetileg olasz nyelven, németből fordította: Tarnóczy Szabolcs)
Kapcsolódó:
